"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2011. április 11., hétfő

Az abszolút besz*rás

Már egy korábbi bejegyzésemben beszámoltam arról, hogy a jelenlegi tanárom, Misi sikeresen eljutott addig a pontig, hogy belenézzen az Egy akatsukis életébe. Igen, az 1. részbe. xD
Ezen ugye kiborultam, és diszkréten falba kopíroztam az arcom.
Azonban időközben elhintett nekem olyan megjegyzéseket, hogy ő belecsipegetett néhány újabb epizódba is, aminek hallatán már mérföldekkel pozitívabb reakciót mutattam.
Majd múlt hét kedden, április 5-én éppen ahogy betoppantam suliba, a következő párbeszédre invitált:
M: -Te, Dani! Ugye neked elég nagy rajongótáborod van...
D:
 



Adrenalintól pezsegve székemhez kapcsoltam fokhagymaseggem, és epekedve vártam, hogy fülembe öntvén az információ tömkeleget, felsötétüljek.
A szituáció úgy történt:
Mint kiderült, hétvégenként szlovák cserediákok látogatják a sulit. Két héttel ezelőtt, szombaton is volt erre példa. Misi -szemfülességének hála- elcsípett egy beszélgetést 2 -általa színes egyéniségnek titulált- csaj között. A párbeszéd témája nem volt más, mint az Egy akatsukis élete.
Misi nem kapkodott el semmit, hagyta őket, hadd áradozzanak csak. Majd egy kisebb időbeli intervallum elteltével odament hozzájuk, befeszített, és csábos hangján azt felelte:
Háh, itt tanul a Fekete Dani.

A reakció:










Állítólagosan a sokk következtében kishíján Föld körüli pályára álltak. xD Ezt pedig csak tetézte, hogy Misi a gépen megmutatta nekik a Juugo-s animációm végkifejletét.

Eszméletlen öröm volt visszahallani ezt az apró kis szituációt.^^

Ennek következtében, ha tehetek egy megjegyzést, illetőleg felvethetek egy feltételezést, Misi egy bizonyos szinten elismerte azt, amit csinálok.
Egy hosszas beszélgetés után elregélte nekem, hogy ő mindenképp arra akar törekedni, hogy én profitálhassak az 1AÉ-ből, melyben ő is segítségemre lesz. Ez volt az a pont, amire egy optimális intellektuális kapacitással rendelkező, kifejlett emberi példány sem tudna másképp reagálni, mint:
MI VAN??? xD

Ecsetelnem sem szükséges, hogy Misi bearanyozta a napomat.
Az már csak hab a tortán, hogy egész délelőtt azzal zaklatott, hagyjak ott valami szuvenírt a szlovák csajoknak.xD Erre sajnos, nem került sor.

A nap további részeiben egyéb kulcsfontosságú esemény is ért, ám ezek publikálásra nem alkalmasak.:P
Sőt, egész héten szerencsém volt jó pár kellemes momentumhoz, de erről -bizonyos okok miatt- nem nyilatkozhatok. xD

Múlt hét pénteken pedig toltunk egy összezörrenést Daccal, Fifivel és Szecskával. Egy kis tradícionális biliárdozással koronáztuk meg az estét, melynek folyamán egyébként annyit röhögtem, mint mostanában soha.
Az éjszaka egy különösebben kiemelésre méltó tárgya mindenképpen >>Szecska szörnyetege<< lett, mely a következőképpen fest:


Készült:
-Ásványvízes flakon (Super Aqua)
-Energia ital (Hell)
-Felbecsülhetetlen értékű szívószál kollekcióm utolsó 2 darabja T.T
-Reeeeengeteg cellux xD


Egyéb megjegyzés: Használatra alkalmas.

------------------------------------------------------------

28. epizóddal kapcsolatban:
Készülget-készülget. Azonban az átlagosnál visszafogottabb tempóban libbenek át az expozíción. Okára egyértelműen lehet asszociálni az előző epizód zárósorából...
Eddig nekem kib*szottul tetszik, bár a villám rajzolásától már enyhén elment a kedvem.x'D
Spoiler off!
A premier konkrét dátumát még korai és elhamarkodott lenne megsaccolni, viszont akiknek májusban lesz szülinapjuk, azok örülhetnek. (Y)
Ágyőő!

39 megjegyzés:

  1. Jujj de jó 1. kommentelő.
    Nekem őszintén nagyon tetszik az a mix XD
    Na éppen hogy nem májusban van a szülinapom,hanem június elején XD szal remélem május végén jelenik meg.

    És szlovák cserediákok-.- még soha nem találkoztam cserediákokkal ,szerencséd van,de mi is abban a szerencse XD

    VálaszTörlés
  2. Hát ez remek. Látom értékes élményekkel pengeted a napjaid^^

    VálaszTörlés
  3. nagyon szeretsz "fokhagymaseggedről" beszélni mi? xD másodjára látom viszont...

    VálaszTörlés
  4. há :D máj. vége :D
    XD am király a pipa

    VálaszTörlés
  5. Höh, a fokhagyma s*gg a szókincsem része, szóval előfordulhat, hogy gyakrabban felbukkan. xD

    VálaszTörlés
  6. :D:D:D Epikus események XD
    Gambatte Kudasai :D

    VálaszTörlés
  7. És te is szeretnél ezzel profitálni ?

    VálaszTörlés
  8. Azt hiszem a mini sasukét be újítom hangulatjelnek msn-re XD

    VálaszTörlés
  9. az durva hogy már Szlovákiában is híres vagy,gratulálok.A vizipipaszerű izé...hát nem tok sokmindent hozzáfűzni.
    Amúgy amikor a tanárod azt mondta hogy:

    Háh, itt tanul a Fekete Dani.

    A reakció:
    Spagettíííí???? :D

    VálaszTörlés
  10. A vàrva vàrt ùj bejegyzès :D

    VálaszTörlés
  11. Te figyelj Dani...
    Már sokat gondolkodtam rajta,de ha már ilyen kapcsolataid vannak,akkor talán,esetleg,ami nagyon jó lenne:Egy Akatsukis életét vetítenének az Animaxen.Lehet hogy neked nem tetszik az ötlet mert sokat kéne és gyorsan rajzolni érte.
    De(ezt is talán)fizetnének érte.Lehet hogy a Naruto-kunosok el tudnák intézni.

    Ui.:Csak egy ötlet.

    VálaszTörlés
  12. Ja és ezt a "szecska szörnyetege" dolgot mire lehet használni?

    VálaszTörlés
  13. ja,azt mondta hogy használatra alkalmas,de milyen használatra,mert azt nem hiszem hogy vizipipaként megfelelne

    VálaszTörlés
  14. szerintem fas*án lehet vele embert ölni xD

    VálaszTörlés
  15. Pedig ez egy komplett házilag gyártott vizipipa.xD

    VálaszTörlés
  16. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  17. Adjatok hálát az Égnek, hogy Dantci nem profitál az 1AÉ-ből. Különben a ti zsebetekből menne xD

    Marcius: A Naruto-kunosoknak nincsen efféle kapcsolatuk az Animaxszel, ugyanis ők csak egy rajongói Fansub-csapat.

    Mellesleg az 1AÉ így jó rajongói Internetes sorozatnak, és amondó vagyok, hogy így is kell maradnia.
    Esetleg ha Dantcinak Hivatásos Animátorként Új Sorozata lesz, azt eladhatja a TV-nek.. Talán.

    Az egyetlen mód, ahogy Dantci profitálhatna a sorozatból, ha Kiadná DVD-n. Ahhoz viszont pénz kell, kapcsolatok, és Rengeteg anyag extrának. Mondjuk szívesen megnézném az 1AÉ első pár részét vagy mondjuk a Filmet Audiókommentárral xD

    De szerintem, ez így jó ahogy van. Talán másik sorozatból később profitálhat.

    Dani: Gratula az Elismeréshez! :D Megcsináltad! :D

    VálaszTörlés
  18. "Szilvia írta...

    A reakció:
    Spagettíííí???? :D"

    Tudhatnád, hogy ott pont azt mondták hogy vííííííí. :P

    VálaszTörlés
  19. Ehh... először Niceeee, most meg meghallja, hogy eaé, és egyből $$vé válik a szeme? :D
    Te am a suliban is narutot rajzolsz? Én tuti nem merném megmutantni a tanárnak, a rajzaim, mert körberöhögne :D

    Amúgy akinek májusban van a szülinapja, az örülhet, mert nemsokára ünnepel :D

    VálaszTörlés
  20. Unatkoztam suliban XD

    http://2.bp.blogspot.com/-xqlwvsapWj0/TaRaOgvPbPI/AAAAAAAAAGc/4fNyr_gpxZI/s1600/ea%25C3%25A9-kisame.bmp

    VálaszTörlés
  21. Hy.Nagyon jó hogy az 1AÉ-t külfölfön is ismerik:D
    És az a VP az b*szarás:D és is fogok csinálni szerintem xD
    Am a karakterinfónál Konan anyja és fiutesója hol van??

    Am grat a sikereidhez.Nálunk ahol lakom szinte a fele város ismeri:D.

    VálaszTörlés
  22. Ram, ennek 4 ujjperce van? :D Am régen volt egy mese, asszem Doug volt a címe, imádtam, ez arra emlékeztet ;)

    VálaszTörlés
  23. XD ja tényleg XD annyi baj legyen :)

    VálaszTörlés
  24. jaj, annyira örültem új postnak :D
    májusban lesz a szülinapom, úgyhogy köszönöm :D

    VálaszTörlés
  25. Ez teljesen nem ide való, DE elképzelhető, hogy lesz animált 1AÉ epizód???? :D

    VálaszTörlés
  26. Mert eddig egyáltalán nem mozogtak a karakterek, csak néhány képet vetítettem le egymás után, mi?:P

    VálaszTörlés
  27. Hát sztem néhány ember félre értelmezi az animált szó jelentését..... :D

    VálaszTörlés
  28. Marcius: szerintem nem sok értelme lenne, ha az Animaxen adnák az 1AÉ-t, már azért sem, mert egyrészt a részek túl rövidek hozzá (bocs, Dani), másrészt meg akkor át kéne szinkronizálni hogy pl. Akatsukiból Akacuki, Itachiból Itacsi legyen, meg ilyenek. Bár a filmnél elgondolkodtam, hogy azt fogják-e adni moziban...

    VálaszTörlés
  29. Akatsukiból Akacuki? Itachiból Itacsi?

    Öhm, nem így kell ejteni? XDXD A 'ts' C-t jelöl, a 'ch' pedig CS-t az eredetiben is.

    VálaszTörlés
  30. arra gondoltam, hogy szerintem nem nagyon kell bemutatni az animexes szinkront, a fonetikus kiírással akartam jelezni
    (ha ferdén van fogalmazva aszöveg, az azért van, mert hajnali fél tízkor még nem tudok írni)

    VálaszTörlés
  31. @Dani
    Mármint, hogy van ez az animátor képzéses suli és, hogy nem hiába lesz ez csinálva.
    Az egész lefordítva: Lesz kézzel, papírra rajzolt epizód várható? :D

    (Este én se vagyok valami értelmes fogalmazó. xD)

    VálaszTörlés
  32. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  33. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  34. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés