"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2010. december 26., vasárnap

Ami késik, nem múlik - Anime Karácsony 2010

Ahogy ígértem, jövök még 2 bizonyos dologgal. Az egyik egy élménybeszámoló a nem régiben lepergetett Anime Karácsonyról. A másik pedig egy érdekes dolog, ami sajnos kudarcba fulladt, ám bőven megér annyit, hogy említést tegyek róla.
Szóval:
Először Goblin, majd Guba Tomi vezénylésével egy olyan projekt látott volna napvilágot, melyben a közkedveltebb netes celebek kívántak volna egyenként Boldog Karácsonyt az interneten szörföző egyedeknek.
Köztük olyan epikus formákkal, mint például FreddyD, a Rossz PC Játékok sorozat szerkesztője, vagy KacaV, a Spenót sorozat alkotója. És nem utolsó sorban, engem is felkértek erre a kimondhatatlanul megtisztelő feladatra.^^
Ám sajnálattal hallottam a hírt a napokban, miszerint a projekt kudarcba fulladt, egyenlőre indokolatlan problémák miatt.
Sajnálom, mert remek ötlet volt.


Nah, de csapjunk is bele a lecsóba!
Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, és kivetíteni ide a 'connal kapcsolatos emlékfoszlányaimat. Előre megjegyzem, hogy némi időbeli zavarok lehetnek a beszámolóban.^^"


Szóóval múlt hét szombaton (még náthától ragadva) kifolytam az ágyból, begyógyszereztem magam a (még ártalmatlannak tűnő) antibiotikummal, majd miután lekéstem a betervezett buszom, beértem a Népligetre pontosan délre.
Ott Zolcsi anyuja befaralt elém a családi verdával, és rádöbbentett a személyazonosságára. Időközben felbukkant Zoli is, aki bociszemeket kikerekítve megindult felkutatni engem a Népliget közepén.
Beszáltunk a tüptüptürüptü-be, és közösen elnavigáltunk a Millenárishoz.
Peinci felkarolt minket, majd elvezetett a 'con színhelyére. Egyszercsak a távolban megtekintettük az "L" cp-jében feszengő Bundikot (Még mindig 1AÉ-Sasuke szinkronhangja), aki önmagát meghazudtoló sebességgel felénk vette az irányt. Ezzel mindössze csak annyi volt a gond, hogy köztünk és Bundik között ékeskedett egy tábla, amin az állt széép naagy piroos betűkkel:
A befagyott tóra lépni tilos!


Igaz, hogy késve, de végül is Bundikban is tudatosult eme információ, és meglepően, de sikeresen hozzánk verődött.
Immár négyen behatoltunk a 'B' épületbe, és sorra összefutottunk mindenkivel. Konancivával, Enibabával, Ciellel, Noémivel, Hidannel, Mattennel, estébé, estébé...
Kb ahogy lerakodtunk és levedlettünk, rögtön felvetette valaki a zseniális ötletet: "Menjünk Sushizni!"
Oké, ám ennek teljesítése érdekében át kellett úsznunk a közben szimbiózissal bepróbálkozó rajongói klánokon. Kb 1 óra alatt sikerrel is jártunk, majd leléptünk 'conról és elmentünk Sushizni.
Melynek lényegesebb pillanatait megtekinthetitek ITT!
Miután jól laktunk.. Illetve.. Miután jól lakTAK!xD Én csak sz*rul lettem a sushitól.^^"
Sz'al visszakattantunk 'conra. Őszintén szólva nagyon nem emléxek a konkrétumokra, mert ahelyett hogy otthon izzadtam volna a meleg ágyban, ott betegeskedtem a színhelyen.^^"
Ám ami megmaradt bennem:
Szokás szerint összefutottam az alap arcokkal, köztük főleg Annával és Dórikával, nah meg Yondit is kiszúrtam.xD
Hisáékkal is összefutottam, és olvadoztam egy sort Ana Sasukina cosplay-én.*_*




Plusz legnagyobb pozitív ledöbbenésemet kiváltva véégre találkoztam Orsival, és volt osztálytársammal, Rolival, akivel letudtam egy olyan párbeszédet, amiért máár megérte elmennem:
Én: -Nah és a többiekkel tartod még a kapcsolatot?
Roli: -Jah, például a Mátéval.
Én: -Igen? És?
Roli: -Még mindig meg akar dugni. xD


Összevetve jó kis 'con volt. A társaság hozta a formáját. A helyszín kicsit nagy, kicsit szokatlan, kicsit idegen, de tűrhető.
Persze, egészségesen jóval erőteljesebben élvezhettem volna az egészet.^^"


Végül a dolgok úgy alakultak, hogy hárman is Konannél aludtunk. (Zoli, Bundik és én)
Persze Matten nem bírta ki, hogy ne toljon be egy pár szerenádot a gitárján, mielőtt lelép.xD Sz'al a hangulat megalapozását követően kiütöttük magunkat.
Eleinte mi, kanok feküdtünk az ágyon, Konan pedig megrögzötten ragaszkodott a földön alváshoz.-.-
Majd -mivel mocskosul fáztam, és nem szerettem volna lecsapolni Bundik testhőjéből- lefolytam Konan mellé, és hosszú "kézimunkázás" után (x'D) bealudtam.
Jóformán egész éjjel semmit sem aludtam. Ennek legfőbb oka az volt, hogy 10 percenként fújtam az orromat, akárhányszor tüsszentenem kellett, kirohantam a szobából, hogy ne keltsek fel senkit, és valószínűleg az is bökte a csőrömet, hogy egy esőkabátszerű izével takaróztam.
Azt már meg sem említem, hogy Bundik a legkisebb fokú átfordulásait is úgy tette meg, mint egy prédáját cafatokra tépő díjnyertes aligátor, melynek következtében remek, megnyugtató hangokkal ruházta fel az ágyat.


Kicsit monoton, kicsit hosszú voltam.
De legalább írtam valamit. xD
Pacsker!


Ui.:
Kakuzu-chan zseniális illusztrációja tökéletes mértékben kiegészíti az élménybeszámolómat. xD

Utó-Ui.:
Ez a sz*rházi blogspot valamiért lekicsinyíti a betűket...-.-"





151 megjegyzés:

  1. enyém az első szó itt a rajongók közepette. VÉGRE MEGÍRTAD:@ Daánoson :P

    VálaszTörlés
  2. DANI!

    ( A Nirvana bejegyzésed kommenteléséből ugrottam át ide, ott siklottál át valami felett.. Mire befejeztem az írást, te is írtál újat… hogy lehet az, hogy majdnem mindig egyszerre kapunk grafomániát? :D:D:D )

    Tudom, hogy írtad, hogy "egy darabig ritkábban fogod használni a görgetősávot", ez bőven érthető, de inkább legyél tényleg ritkábban, mint felületes, mert a buta rajongók különben ilyenek lesznek: :( meg ilyenek ;(
    És én is.. ;(
    ..átmegyek imóba, ha ezt látom..

    Sajnos, hosszú bejegyzés lett, töröld nyugodtan, ha elolvastad.
    Amikor egymásnak írogatunk, mi, blogolók, és nem neked, NÉHA olyankor ugyanazon bejegyzésen belül NEKED is írunk, és az okosabbak név szerint, felszólító módban teszik ezt. De ha mégsem felszólító módban, akkor esetleg a neved meg van említve egy másik mondatban, másik bekezdésben, mindegy, a lényeg, hogy erősen reméljük, hogy minden egyes kommentet elolvasol...
    Még akkor is, ha nem neked van címezve, és így lehet, hogy átsiklasz fölötte, vagy ezeket el sem olvasod.
    Ha kívánod, hogy külön tagoljuk ezeket a bejegyzéseket, aszerint, hogy kinek szól, mindig új bejegyzést nyissunk, csak szólj...

    Tudod, ez a te blogod, és a legkevésbé sem akarok beleszólni, most elég kínosan érzem magam emiatt, hogy nem bírom megállni mégsem, hogy belepofázzak..., de érzésem szerint van mit javítani a kommunikáción, a rajongók és közted (és ez nagyrészt NEM rajtad múlik, ahogy észrevettem), és ehhez talán még egy PR-ost sem kell felvenned :D
    Csak például sokkal átláthatóbb lenne a blog, ha külön lehetne választani, miért ír ide valaki, mivel kapcsolatban, én rögtön fel tudnék sorolni néhány kategóriát :
    1. kritika, vélemény (a. építő kritika b. dicsérgetés c mindkettő)
    2. "Nézd meg a képet, amit rajzoltam/egyéb alkotásom" linkelők
    3. Segítségkérők
    4. Kérdések, hülye kérdések, mindenféle kérdések
    5. Kapcsolatfelvétel (akik komolyan akarnak valamit szervezni.. úgy tudom, pl. annak idején conosok sem egykönnyen találtak meg.. )
    Jó, ezt nyilván lehet tovább bontani, pl. hogy mivel kapcsolatban kritizál,( rajz, poén cselekmény.. )de direkt nem akartam belemenni az a-b-c részletezésbe, mivel alapból 5 kategória még nem tűnt annyira soknak, és talán egy átlag felhasználó is eligazodik így a honlapon.
    Úgy láttam egyetlen emailcímet használsz mindenre, az 1AÉ-vel kapcsolatban, valószínűleg az egyszerű megoldásokat kedveled, vagy csak 'veszett fejszének' tartod, hogy újakat írj ki, mert azt az egyet minden rész végén kiírod a kezdetektől... Pedig fogadok, hogy így nem könnyű átválogatni..
    Például, ha azt akarnád, hogy ezentúl különböző témákban különböző emailcímekre írjanak az emberek, akkor mindössze egyetlen levelet kéne megfogalmaznod, és mindenkinek egyszerre elküldeni, aki eddig írt neked. ( !!!!!!! )
    Plusz kiírni ugyanazokat az elérhetőségeket ide, meg naruto.kun-re, meg ahol még gyakran jelen vagy..
    Szerintem simán megéri...

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Folyt.köv. :

    Eldönthetnéd pl., hogy melyiket milyen gyakran olvasod, mikor van kapacitásod "bizonyos fajta levelekhez", illetve kedved.
    Szerintem megkönnyítené az információk áramlását, elválasztaná a lényegest a kevésbé lényegestől,.. Szerintem az emberek 90%-a képes lenne betartani ezt, feltéve ha eljut hozzájuk az információ. De tegyük fel, hogy nem mindenkihez jut el, mert csak jutuboznak és rögtön ráírnak a kecsapra :D, 'ésakkormivan', ezen a blogon is néhány nap alatt ezer ember szavazott, nem hiszem hogy tízezer ember nagyobb újsággal tudna szolgálni kritikák, egyebek terén, mint ezer ember, mivel ezer ember alapján már bőven lehet statisztikát készíteni, és következtetéseket levonni. Persze továbbra is olvashatod a kecsapot, ha túl sok időd van, és ha a többi tízezer levelet is egyenként meg akarod válaszolni :D:D:D

    De lesz az "ömlesztett sajt" helyett egy tömörebb megoldásod is.. = Gyorsabb, lényegesebb információcsere

    Aki meg nagyon kíváncsi, az úgyis idetalál pl. erre a blogra. Szóval szerintem csak nyerhetsz vele.. Úgy rémlik, valahova egyszer felraktál valami GY. F. K. -t, vagy olyasmit... az mondjuk jó ötlet volt..( hátbaveregetés... :D ) Majd fontold meg ezeket, mikor legközelebb foglalkozni akarsz az 1AÉ-val.. Ez csak egy ötlet volt...
    További hipcsiszupcsi ünnepeket.... :D:D:D

    VálaszTörlés
  5. Renge kün, őszinte leszek. Elolvastam a gyorstalpalódat, de egy szavadat se értettem. xD
    Lehet, hogy velem van a baj, már csak az időt is nézve. Hajnali fél 4-kor lehet, hogy már kissé tompa az agyam. Ezért holnap újra elolvasom a fenti "soraidat".
    Ha akkor sem fogok több mindent felfogni belőle, akkor bátran kijelenhetem, hogy tényleg nem vagy százas. xD

    VálaszTörlés
  6. Dani :D
    Én is őszinte leszek. :
    Szerintem érteni fogod, ha friss állapotba elolvasod.
    De az is tuti, hogy nem vagyok százas :D:D:D
    Én annál sokkal több vagyok :D

    VálaszTörlés
  7. Dani,
    Egy kis segítség az értelmezéshez : Előbb olvasd el a Nirvana bejegyzésedhez csatolt UTOLSÓ nyolc kommentet.. Ne aggódj, AZOK rövidek :D

    VálaszTörlés
  8. Huh, én is kicsit álmos lehettem, mert átolvasáskor sem tűnt fel, hogy néhány mondatban nem egyértelmű a 'tárgy' (tudod, alany állítmány tárgy)... sorry, sorry....
    Szóval, először panaszkodtam, hogy a Nirvana utolsó kommentjeinél, átsiklottál/nem válaszoltál vagy 3 embernek, köztük nekem se, pedig írtál bejegyzést...
    Sérelmeztem a felületességet a magam kawaii chibi módján. :D
    Aztán fejtegetésbe kezdtem, hogy milyen jó lenne, ha ezt a blogot legalább öt részre lehetne tagolni, téma szerint, mert ide is nagyon sokan írnak, nem lehet könnyű ennyit olvasni, értelmezni, válaszolgatni..
    Tudom, a széttagolástól nem lesz kevesebb a bejegyzések száma, viszont a honlap meg jobb lesz.
    Aztán továbbvittem ezt a vonalat, emailcímekre értelmezve... Csak közben nem akartam pofátlan se lenni... de konkrétan, ha lenne például 5 ilyen emailcímed, megadva a rajongóknak, téma szerint, hogy melyik témával kapcsolatban, melyikre írjanak, (lásd, fenti kategóriák a hosszú kommentben) akkor sokkal átláthatóbb lenne az egész, és számodra ez jelentősen megkönnyítené az emailek feldolgozását, mert eleve szét lennének válogatva, szerény véleményem szerint, ráadásul nem is olyan bonyolult mindezt megvalósítani.
    Aztán elkezdtem érvelni, mert sejtem, hogyha eddig csak 1 darab emailcímet használtál az egészhez, akkor biztos mi a véleményed az ilyen szörnyű és drasztikus újításokról.
    sayonara Cápasrác, :D
    Kellemes Olvasást,
    aztán lehet anyázni :D
    hogy ilyenekkel fárasztalak.

    Ez azért van, mert Együttérző-szan alszik (pech), viszont a kíméletlen, mániás :D fangörl énem ébren van, az pedig valami kegyetlen :D:D:D

    VálaszTörlés
  9. hy mindenki
    renge-kün :D
    hát én végolvastam és több mint a 2/3-át értem :D
    te télleg nem vagy tejjesen ép de nagy arc az biztos :DD
    dani:
    már leirtam 1x , 2x-er de most is hogy
    nem tudom emlékszel-e rám de anime karácsonyon én voltam az a srác aki megrohant amint beléptél :D
    ha kell (bár nem tom mire kéne)de eltom küldeni a képet csak mond meg hogy mijen címre külgyem :)
    a sorozat remek és nem baj ha vársz valamint azt se hiszem hogy ne forditanál rá elég energiát de ha ez télleg így lessz akk csatlakozok renge kün-höz és imozok :P
    ha bár efelől nem igazán aggódok :D
    háát ez is szép hosszu bejegyzés lessz szal nem fárasztok senkit tovább :D
    további szép ünnepeket :)

    VálaszTörlés
  10. szeva dani! èn mà irtam a nirvana cimu blogrèszedre de lehet,hogy nem làttad szegèny kèrdèsemet.xD vagy csak nem tudtàl vàlaszolni rà de nem tom pròba szerencse.a helyzet az hogy nem irtad be a naruto kunba a 26. epizòd egy bizonyos zenèjèt.igy tegnap mivel nem vàlaszoltàl felmentem a youtubra ès eskuszom hajnali 3 ig vègighallgattam az osszes naruto ost t de egyik sem volt az.szal kihez forduljak megint ha nem a nagy Fekete Danihoz? xD hàt ez a zene akkor jàtszòdik amikor konan azt mondja peincinek,hogy azè hàzasodnak az emberek fiatalon,hogy kivonjàk a pàrjukat a prèdàk forgalmàbòl. lècci megtudnàd mondani a cìmèt? amugy mellesleg egyetèrtek renge kunnel ès tàn tènyleg kovetned kène a tanàcsàt :) pacsker

    VálaszTörlés
  11. Már nem azért, de én nem kerestelek, hanem vártalak egyhelyben téged! És LÁTTAM is hogy elindultál a kocsikhoz...csak akkor még nem voltam benne biztos h az te vagy XD

    Ezek szerint akkor én aludtam mellesleg a legnyugodtabban, legcsendesebben ... ^^

    (Yondi XDDD, ezen szakadon XD)

    VálaszTörlés
  12. Renge-kün: 11 hozzászólásból 6 a tiéd! Ne foglald már el a Blogot nem odaillő kommentekkel hamár arról beszélsz milyen jó lenne, ha arról szólna amiről kéne XD Meghazudtolod magad XD

    Dani: Mindenképp meg kell ismételni :D
    (Remélem sikerül leszerveznem a kövi programot xD)

    VálaszTörlés
  13. Köss ám bele az élő fába! xD
    Még így is a veled való koccanást fejtettem ki a legrészletesebben. xD

    Markov94:
    One Outs OST - Game Over

    Clájd:
    Olvastam az első, a második, és a harmadik kommentedet is. xD
    Igen, emléxek rád. Bár akkor már egy ideje ott voltam 'conon, csak asszem wc-n voltunk.:)
    A képet szívesen fogadom a " ketchup8@freemail.hu " címemre.;)


    Nah lássuk csak Renge kün regényét.. xD

    VálaszTörlés
  14. Huh, megizzadtam, de végig olvastam mindent.

    Szóóóval:

    Először is. Ez egy blog. Nem chat, nem msn, estébé. Egy blog általában arra való, hogy egy adott személy kifejtse a gondolatait, melyet mások visszaolvashatnak kedvük szerint. Talán ráfoghatjuk, hogy ez egy egyirányú dolog kommunikáció szempontjából.

    Természetesen mindig elolvasok MINDEN EGYES kommentet, csak éppen nem válaszolok az értelmezhetetlenekre, az olvashatatlanokra, vagy például azokra kérdésekre, melyekre már korábban megadtam a választ (akár több alkalommal is).

    Köszönöm az ajánlatodat, bár lehet, hogy könnyebben fogadtam volna, ha nem próbálod meg belémerőszakolni.^^

    Több e-mail címem is van. Köztük privát is, melyet érthető okokból kifolyólag nem teszek közzé.
    A "ketchup8@freemail.hu" címet már csakis az 1AÉ-val kapcsolatban használom.


    Jah, egyébként olvastam a hányással kapcsolatos e-mailedet is.^^
    Hát mit ne mondjak, hatalmas facepalm-mel üdvözöltem magam, amikor megláttam a szövegben a "H1N1" kifejezést. xD

    Azt hittem, hogy ez már lerágott csont.^^"




    Egyébként abszolút nem írsz te hülyeségeket.^^ Mindössze a körítéssel vannak problémák.
    Előszöris egy mennyiségre hajazó hozzászólást a lehető legkisebb szimpátiával olvassa el az ember, még ha kifejezetten értelmes is a magja.
    És ezt már csak az tetézi, ha fogalmazás szempontjából is enyhén zagyva.

    Remélem nincs harag.^^

    VálaszTörlés
  15. koszi szèpen Dani! :D igaz beletel fèl òràba mire megtalàltam mert a youtubon nem volt.xD koszi nagyon :)

    VálaszTörlés
  16. Szia Dani!
    Most, hogy olvastad, nyugodtan törölheted is őket, mert tényleg nem néz ki jól, hogy ilyen sokat írtam, nem állt szándékomban blogpuccsot végrehajtani.
    Mentségemre szóljon, hogy igen késői órán, náthás és álmos fejjel agyaltam ki ezt az egészet, és mániásan leírtam mindent, a javítást is, hogy biztos értsd, mert akkor még nagyon jó ötletnek tűnt ez az egész.
    A fogalmazásmódot is csak a késői órával tudom magyarázni, sorry....
    Tudod, több helyről azt hallottam vissza, hogy ritkán olvasod a kecsapos emailcímedet, még ritkább esetben válaszolsz a levelekre, mégis ez az egyetlen igazán publikus emailcímed.
    Gondoltam, biztos több száz v. több ezer levelet kapsz egy hónapban, így érthetőnek tűnt, viszont itt a blogon többször érzékeltem, hogy igyekszel a rajongóknak megfelelni, és azt gondoltam ez a javaslat megoldás lehet a problémáidra.
    Nyilván ez a probléma csak az én fejemben létezik, és valamit félreérthettem.
    Bocs, hogy megpróbáltam helyetted gondolkodni, lehet h úgy jött le neked, mintha ezáltal lehülyéztelek volna, de hidd el, tényleg csak segíteni akartam. Majd visszafogom magamban ezt a mániás fangörlt inkább :D
    Amúgy én is azért írtam ide a blogra ezt a "regényt", mert úgy tűnt, így az információ hamarabb eljut hozzád, mintha emailen küldeném. És amikor elkezdtem írni még nem tudtam, h ilyen hosszú lesz a végén..
    Ja, egyébként a H1N1et a barátnőm hozta fel, de ő az egészségügyben van, ha azt mondja, hogy nem lerágott csont még (sajnos)a H1N1, akkor nem az.
    Bocs, hogy elszállt a fantáziám, tényleg teljesen át kellene ahhoz alakítani a honlapot, amire én gondoltam. Talán már nem is blogspot lenne akkor, hanem valami más. Fórum, vagy olyasmi..
    Azt hiszem, csak szerettem volna, hogy több tere legyen az animéseknek, 1AÉ rajongóknak.. És nem úgy, minta azon a buta narutokun.hu honlapon, :( ami tele van bosszantó szabályokkal. Mire végigolvastam az összes szabályt, el is mentem a kedvem a fórumozástól.

    Persze, hogy nincs harag. :D
    Inkább emo leszek attól, hogy ennyire kapufát lőttem, de ez nem a te sarad. Tényleg azt hittem, jó ötlet :(
    Most nem sikerült törölnöm őket, légyszíves töröld le te ezeket az előzőeket, tényleg nekem tennél ezzel szívességet. Eleve az emailedre kellett volna inkább küldenem.
    Bocs még egyszer, nem fordul elő többet, ez volt az utolsó ilyen hosszú bejegyzés.

    VálaszTörlés
  17. 'Matten' :
    Igazad van, bocs, nem fordul elő többet. Ha egyszer elkezdek írni, mindig elkap a grafománia.

    VálaszTörlés
  18. pfff... :D
    Mégse törlöm le.
    Most már látom, hogy lehet letörölni, de újra elolvastam, és viszonylag értelmezhető, én 4est adnék rá :D a fogalmazásra :D
    Szóval én nem törlöm mégse, viszont Dani, te töröld nyugodtan, ha szerinted úgy jobb.
    Én egyenlőre kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá...

    VálaszTörlés
  19. Ja, ééééés....

    Köszi, 'clájd'
    :D:D:D
    és neked is köszönöm 'markov94'
    :D:D:D

    VálaszTörlés
  20. na dani ezt a tiszteletedre rajzoltam tom hogy nem lesz valami nagy szàm :) de eloszor rajzolok ilyesmit painttel http://www.facebook.com/photo.php?fbid=170791642957862&set=a.149806228389737.17396.100000810818849 biztibol elkuldom neked emailban is .

    VálaszTörlés
  21. én már rég nem értem ki mit beszélxD

    VálaszTörlés
  22. Lol, Koncica közbeszólt. xD


    Renge kün:
    Semmi jogom sincs ahoz, hogy töröljem a hozzászólásaidat. Még ha kéred, akkor sem.:)
    Azért vannak a megjegyzések, hogy bárki bármit írhasson, amit meg szeretne osztani velem, vagy akár másokkal.
    Én nem fogom megszabni, hogy ki mit tegyen közzé.:)

    VálaszTörlés
  23. Hallod, neked tényleg kötélből lehetnek az idegeid :D
    De azért néha gondolj ránk is, földi halandókra.
    Én itt szétparázom az agyam, hogy már megint mit csináltam vajon... Elfoglalom a blogodat, rád erőltetem a véleményemet,stb. Közbe te meg egyáltalán nem is vagy dühös, csak mosolyogsz, és közlöd, h nincs jogod letörölni. :D:D:D

    VálaszTörlés
  24. Hát dani én elküldtemneked mindent e mailban 1 metaxaaa-necü email címről.
    remge kün:
    nem tom neked mien izmosak az ujjaid hogy ennyit tudsz írni aránylag kevés szünettel...
    ha megtámadnak csak simán szurd keresztül a mutató ujjadal :DD
    de legalább ha unom magam mindig van mit olvasnom...
    nayu4me. te lennél konan hangja??
    vagy annyiraegy egy leamortizált albán kecskepásztor agyi szintén állok hogy nagyon férre értek mindent?

    VálaszTörlés
  25. 'clájd' :
    Hát igen, nem véletlenül hívnak 'Csonttörő'-nek :D Örülök, h valaki értékeli az írástudományomat. :D

    VálaszTörlés
  26. Clájd:
    Nem. Nayu4me-nek más okból kifolyólag Konan a beceneve.^^
    Egyébként ő a jobb szélső kicsilááány a 24. epizód végén, a Kata Cuki felirat alatt.
    És a közeljövőben az ő hangja is hallható lesz a sorozatban.^^

    VálaszTörlés
  27. :D
    ok megnézem
    boccs csak férre értettem:)

    VálaszTörlés
  28. hát én nem ismerem személyesen meg amugy sem de télleg aranyos :)

    VálaszTörlés
  29. jò èn csak poènbol mondtam mert làttam a kèpeit ès nagyon szèpnek talàlom meg eddig èn is azt hittem hogy o konan hangja gondoltam egyszer megkèrem hogy mutassa be danit 's kozbe meghivom egy randira.xD na csak viccelek.amugy èn se ismerem. xP(de szivesen megismernèm)ahahahahahaha

    VálaszTörlés
  30. Konan kawaii :D Valamiért a best ninja cat-re emlékeztet a jutubról... :D
    De akkor pedig kicsoda Konan hangja??????

    VálaszTörlés
  31. Dani, készíthetnék én is egy animációt?Kb. egy 5 percest?Kíváncsi lennék milyen lenne.Csak kérlek adj egy kiindulópontot, egy ötletet!!!Jah és felvilágosítanal, hogy mit értesz aval, hogy egyszerű?Mármint hogy kéne valami mozgás, akció vagy több színt kéne használjak?

    VálaszTörlés
  32. dani pls valaszolj ha levelemre .
    ha nem kaptad meg akkor leci ide...
    nayu4me>
    ooo boccs ne vedd zaklatasnak amit irtam nem ijesmirol van szo..
    ez csak megallapitas :)
    ha zavart vagy ijesmi boccs....
    (boccs a helyes irasi hibakert csak angol billentyuju a laptop amirol irok)

    VálaszTörlés
  33. jeee~ én is cölöb lettem mint Dááános ._. látsz most engem Cielke? büszke lehetsz rám *-* *meghatódik* amúgy azért létezem h zaklassanakxD Dáááááááááánoss. ne hirdesd itt az ocsmányos búrabevonatom T_T

    VálaszTörlés
  34. vétéef van itt? celeb mi? na csak szeretnéd xD fúú ha Dánosnak kitalálok valami új becenevet akkor azt kopirájtolni fogom mert már TE IS AZT HASZNÁLOD :@---

    VálaszTörlés
  35. persze hogy nem, soha nem tudnék rád haragudni XD
    VÁÁVÁÁÁVÁÁ hiányzik a társaságod XD *fetreng*

    VálaszTörlés
  36. Dani, te mibe save-olod a képeket bmp-be vagy jpg-be?

    VálaszTörlés
  37. senki fèlre olvastam. xD tod màsnaposan nehèz koncentràlni...^^

    VálaszTörlés
  38. Omg...
    Tudhatnád, h ebben a generációban nem szabad ilyesmit kérdezni :D mert még kiderül, h nem tudod.. és akkor... inkább nem is ecsetelem a következményeket... :D
    Google-z rá!!!
    Ennyit segíthetek, kötnek a szabályok. :D Mert ne tudd meg, mi történik a poéngyilkosokkal...

    VálaszTörlés
  39. Ráááment akarooooook !!!!!!!!!!!!!!!!! xD

    VálaszTörlés
  40. okè bazdmeg renge kun èn olaszorszàgban èlek 8 èves korom òta bocsesz he nem tom -_-

    VálaszTörlés
  41. vagy tàn azt jelenti hogy oh my god?ez az egyetlen lehetosèg ami eszembe jut ()_()

    VálaszTörlés
  42. Te Olaszországban élsz, mi Magyarországon, a kifejezés pedig Amerikai...

    Azért ha lehet ne folyamodjunk obszcén szavakhoz. Köszi.

    VálaszTörlés
  43. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  44. :D LOL :D
    Még mindig.. :( milyen nehéz érteni azt, ha valaki irónikus.. ( próbál lenni...)

    'markov94': BINGO

    omg
    http://www.youtube.com/watch?v=1RnPB76mjxI

    u.i.: remélem nem baj, h linkelek...
    És évekig nem tudtam, mi a fene az a lol :D Elmondták néhányszor, de vagy 3szor elfelejtettem, h mit is jelent, meg nem is értettem, mi az, hogy ROTFL, amíg meg nem történt velem úgy igazán.. :D
    Ja, az 1AÉ közben is megesett néhányszor :D:D:D A legutóbbi résznél a diszkópatkányos idézésnél sikítottam, mert az az egyik kedvenc filmem..
    Ha már itt tartunk, sokak szerint a 'szia' is csak egy betűszó ;) :D

    VálaszTörlés
  45. Valakinek nincs egy felesleges levélfalus fekete fejpántja kb 1500ftért eladó? ^^
    Megőrülök,hogy nincs sehol >.<
    Am bocsánat Dani,hogy itt kérdezősködök de sok anime fan van így hát ha :$
    Szeretés van Dani <3
    És mindenkit aki válaszol nekem xD

    VálaszTörlés
  46. Dános:@ segítsek rendet teremteni?xD én leszek a security :P *felfújja magát 2ajtósszekrény* mindenkit kkidobok aki nem tud viselkedni:@ Ciellel kezdem (A)

    VálaszTörlés
  47. Én is segííííteeeeeeek !!!! :D:D:D
    Én még magamat is kidobom, ha nagyon muszáj !!!!! :D:D:D
    Jo, aztán meg visszajövök, persze, de azért értékelitek a szándékot, nem ? :D:D:D

    VálaszTörlés
  48. jóóó. akkor szerzünk 1 szekszi pólót Fekete Dani's security felirattal *hero*

    VálaszTörlés
  49. ok eloszor is dani bocsi a szòèrt màsodszor renge kun jòl teszed ha kidobod magad xD (de vissza ne gyere xp)ja ès harmadszor ha tùl sokat poènkodsz ellopod tolem a szerepet :)

    VálaszTörlés
  50. ja renge kun. olaszorszàgban levan tiltva a linked szal nem tudtam megnèzni a videòt. sajnàlom x(

    VálaszTörlés
  51. ja te renge kun figyi mà ! egèsz szimpi vagy felvehetlek facebookon? màr megobàss dani hogy erre hasznàlom a blogodat xD

    VálaszTörlés
  52. 'markov94' :
    Te figyi, van olyan csaj olaszban, akinek bejön ez a hideg-meleg, passzív-agresszív viselkedés??? Jó,... azt nem mondom, h. nem izgatott fel... :D:D:D lol :D
    Kár, h nem tudtad megnézni az omg linket, valami klassz kis pornó volt :D:D:D

    U. i. :
    Ja, én csak akkor dobom ki magam, ha Dani kéri :D

    VálaszTörlés
  53. Azt nem adhatom meg, mert akkor rájönnél, hogy valójában egy 95 éves nagyika vagyok. :D sorry

    VálaszTörlés
  54. dehogy vagy azzzzzzz!!!!!!!!!! akkor msn

    VálaszTörlés
  55. sot figyi gyorsabb ha ,megadom èn markov94@live.it

    VálaszTörlés
  56. ès ha nem fogadod el akkor beirom a nevedet a death notom ba >8D hahahahahahahh xD

    VálaszTörlés
  57. ajjaj, van egy death note-od... Kinek nincs? xD manapság... :D Hidd el, néhányan nem örülnének, ha idejekorán eltávoznék...
    Amúgy az msnről, meg ilyenekről annyit,... hogy is fejezzem ki magam... nekem ehhez egy kicsit több előjáték kell :D:D:D

    VálaszTörlés
  58. jòvan na csak szimpi vagy gondoltam nem àrtott volna de ahogy gondolod.mejd egyszer

    VálaszTörlés
  59. ja renge kun egy utolsò dolog! ha èlni akarsz akkor.........................................


    ènekeld a boci-boci tarkàt! 5 lehetosèged van.ha az 5. is sz*r lesz,meghalsz xD :D

    VálaszTörlés
  60. Ez elég jó lesz???
    http://www.youtube.com/watch?v=MRWeaHkZ-K4

    :D

    VálaszTörlés
  61. hàt jobb mint amit sasuke ènekelt xD

    VálaszTörlés
  62. boci-boci tarka :A :):):) (L)
    Szhegény gömb jut róla eszembe...nyugodjon bhékében :'(

    VálaszTörlés
  63. jaja pontosan zoli. csak lècci ne talàlj ki olyan dolgokat amivel az anti hebi tagjai feltàmadnak mert azèert gombot nem akarom ujra làtni. max garfieldot ne old meg xD O A LEGJOBB :)

    VálaszTörlés
  64. Jó, de az a hebis... Az 1AÉs itachi és sasuke énekéért odavagyok, még az eredeti lonely day-re is rákerestem emiatt.. :D
    Ja, amúgy egyre jobban tetszik a hebi.. :D
    R.I.P. gömb !

    VálaszTörlés
  65. Dani! :D
    A nyugdíjasok között is nagyon sok rajongód van ám :D ha már így bevallottam :D:D:D
    Majd készítek neked egy kis sütikét, és az unokám meg elviszi neked, a Piroska… Te meg lehetsz a Farkas, te…. falusi…. xD

    VálaszTörlés
  66. 'nayu4me' :

    GO, GO, Dani’s security !!!!!!!! :D
    Erről jut eszembe, láttam az FDFSZ-t a facebookon, de én ezt komolyan nem értem, ez egy olyan félreérthető betűszavas változat... Most tényleg NEM akarjátok megváltoztatni, pls ?????

    VálaszTörlés
  67. falusi..xD látom odafigyelsz ;) lehetek piroska?:$

    VálaszTörlés
  68. 'nayu4me' : Ööö... Hát, Piroskának már feldobtam a témát :D és ő azt mondta, nem, mert belőle csak 1 van, mint az 1AÉ-ből,.. és mert látni szeretné Danit élőben... de lehetsz az ikertestvére, Piroska2, ha ennyire szeretnél az unokám lenni :D

    VálaszTörlés
  69. Dani, nem bírsz magaddal ? :D Ne borzold itt a kedélyeket !!!!!
    Szóval, érted, ez olyan mintha eldobnál egy égő cigit, és még tűzvész lesz belőle...
    ccc.. fangörl heartbreaker :D:D:D

    VálaszTörlés
  70. Ma senki se alszik?xD

    Úgy néz ki, gyúrnak az emberek a szilveszteri virrasztásra.:)

    VálaszTörlés
  71. Én tőled nem tudok aludni xD
    Az hagyján, hogy én kiáltok farkast, de így hogy ilyet írsz Nayu4me-nek... :
    "Ha én vagyok a farkas?:P Rrrr."
    Most, hogy a fenébe NE képzeljem el ezt? Tudod, mennyi időbe telik majd kiverni ezt a fejemből??? :D:D :P Dani chibi farkasfülekkel (L);D

    VálaszTörlés
  72. Narutonak csak egy kyuubi van a belsejében, nagy ügy... nekem viszont egy őrült anime fangörl van ott!!!!!

    VálaszTörlés
  73. hy mindenki !
    uhh.. rég voltam szal olvasgattam 1 ideig:D
    securtikról,hogy rengekün mazohista éps kidobja magát de aztán visszajön h. megint meg tehesse xd
    meg valami FDFSZ a face bookon.:D
    jót nevettem a bejegyzéseken:DD
    dani:
    nem válaszoltál az e-mailomra amiben az anime karácsonyos képet küldtem(vagy nem kaptam meg) pls válaszolj.
    renge kün :
    az őrült Fekete Dani fangörl jobban illik ^^
    (bár igaz, nem tudom a tbbi animével hogy álsz...)
    de minden esetre jó látni az a lendületet amivel irsz :D
    na mindenkinek jó szilvesztert meg ijesmit:D

    VálaszTörlés
  74. Jó reggelt minden virrasztó, kávézó és lustuló fan népségnek! ;D ááááh

    'clájd' :
    Kösziiii :D A többi animével és anime paródiával is jól állok,... Alapozás bőven volt. :D:D:D
    "Otaku" határeset, az vagyok, de azért nem mazochista !!! ;D

    VálaszTörlés
  75. Dani!
    Egy-két napja küldtem megint emailt, főleg linkeltem (!), és bátorkodom megjegyezni, h biztos vagyok benne, h tetszeni fog ám :D Mert vicces, meg... majd meglátod :D ... ilyen totál erőszakmentesen mondom ám ezt :D

    Csináltam egy új msn-t, szóval felvehettek ezen az emailcímen:
    chigauyo.chi@gmail.com
    Csak írjatok valami üzenetet is, ha felvesztek, hogy ki kicsoda...
    'markov94': téged már felvettelek :D Ez egy brand new msn, csak 1AÉ-seknek :D

    VálaszTörlés
  76. basszus jobban szerettem volna az igazit igy mindig lettèl volna mert ezen csak ritkàn leszel. na de ez is kezdet.nem sokà felteszèk kèrdèseket neked amibol megtudom a neved ès bejelollek a facebookon ahaahahahahahahahah,...amugy mà pròbàlkoztam affèle bèna hùzàsokkal mint pl megkèrdezni nayu4mèt,hogy esetleg ismeri-e a neved de nem jott ossze.Na de vàrj csak kira! meglàsd megtalàllak ès bejelollek!!èn vagyok....AZ IGAZSàG.!!!! -LIGHT YAGAMI alias LIGHT I'M A GAY
    IDèZèS- na jò nem tok poènkodni rendesen vàr ràm vagy 13 bleach kotet amit ma reggel vettem ès fèlig arra koncentràlok. utòlag ha nayu4me piroska akkor a farkas èn akarok lenni ès errol nincs vita :) :D xD ;)

    VálaszTörlés
  77. Tényleg nincs vita, mert ahogy a sushizós videóban is említettem, eredetileg Fekete Farkas Dániel lenne a nevem.:P

    Clájd:
    Mégis mit válaszoljak? xD Nem kérdeztél semmit.
    Ha most visszaküldök egy smileyt, az úgy jó? xD ^^"

    VálaszTörlés
  78. Szóval senkinek sincs:
    Eladó fekete levélfalus Naruto fejpánt kb 1500 ftért? :S
    Várom a válaszokat! :O

    VálaszTörlés
  79. Dani egyébként ismerőseid közül ki szereti ennyire
    Wade Wilsont mármint Deadpooolt?
    Imádom Deadpoolt és már jó ideje azt hittem hogy rajtam kívül senki sem ismeri szóval a képből ítélve az illető biztos annyira rajong érte mint én ^^

    VálaszTörlés
  80. XD
    csak tudni akartam hogy megkaptad-e.
    SoulEaterFanMadeBoss:
    nekem nincs én deszkát veszek ha van pénzem :D
    de teszvesz, vagy hasonló oldalakon próbáld meg ...
    vagy esetleg conon...:D

    VálaszTörlés
  81. Nehrutumi:

    Kakuzu a világ legnagyobb Deadpool fanja. xD Akit egyébként a 23. részben Yugitoként lehetett hallani.:)

    VálaszTörlés
  82. neeeem èn vagyok a farkas èn akarom felfalini piroskàt!!!!!!!!! :)

    VálaszTörlés
  83. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  84. Ezt kikérem magamnak!
    Én vagyok a világ legnagyobb Deadpool fanja!!!

    VálaszTörlés
  85. A szüleim megigérték hogy a jövö évi "Animekarácsonyra"
    elmehetek :) =)

    VálaszTörlés
  86. Mekkora pangás lett itt, hogy egy kicsit elmentem a dolgomra. :D ( képzeletbeli Dani a gép előtt - "áhhh, végre egy kis csend..." )
    'markov94':
    Egyébként f.book-on is csak kísérleti jelleggel vagyok fent, úgyhogy attól nem leszel okosabb...
    Itt meg senki nem ismeri az igazi nevem, :D ahahahhahahahaha :D Úgyse kapsz engem elLLL !!!!! (dehogy én lennék Kira??? ;( én L párti vagyok... azt hittem eddig :(
    ) yagami-imagay :D LOL :D:D:D ez eddig fel se tűnt.. de Kirának biztos...

    Dani!
    Srácok!
    Minek veszekedni, amikor verekedni is lehet ??? :D:D:D
    Szívesen rendezek nektek versenyt, amiből kiderül, ki is a Farkas :D:D:D A fődíj nayu4me keze és fél királysága szokás szerint :D
    és akkor az "ocsmányos búrabevonatáról" (LOL:D) még említést se tettem.

    Amúgy full tele vagyok épp náthabacikkal egy ideje :( szóval csak kímélő üzemmódban.. :(

    VálaszTörlés
  87. akkor mivel èn vagyok a fakas ès nayu4me keze az enyèm lesz, kèszitsètek a levet a hùshoz. hùslevest eszunk skacok :). ha nem èrtitek nèzzètek meg az egy Aè a husleves tortènete cimu epizodot xD

    VálaszTörlés
  88. egyik végtagomat sem adom :@ kivéve ha van köztetek Naruto cosplayer (A) *____*

    VálaszTörlés
  89. Nayu, lehet, hogy téged is fotóztalak nyári/őszi conon, a kyuubi léggömbökkel, amikor odaállt néhány naruto cosplayer?

    VálaszTörlés
  90. àààààà ugyan màr nayu :) a karod ès a hùsleves csak eloètelnek szolgàl. az igazi ìzek utàna jonnek (mmmmmmmmhhhhhhhhh):D renge kun. majd csorrenj ràm msnen ès mondd meg hogy èrted-e a lènyegèt xD

    VálaszTörlés
  91. na jò tàn tùloztam az elobbi poènnal ....

    VálaszTörlés
  92. Ez kezd egyre bizarrabb lenni...

    VálaszTörlés
  93. Dani te milyen gyakran nézed az e-mailjeidet? :D

    VálaszTörlés
  94. Ez a blogbejegyzés szentem hozzászólás rekordot döntött XD

    VálaszTörlés
  95. ehehehehehhhhehehhehehehe :D
    elégedett vagyok :D (rekord, yessss)
    csak így tovább fiatalok....
    Tudjátok, hol szeretek legjobban táncolni? Hát a Dani idegein :D tádááá.... ha ez egyáltalán emberileg így lehetséges, mert az övéi kötélből vannak... :D:D:D

    VálaszTörlés
  96. de csak hàla renge kunnek, daninak (aki megrendezte ezt a blogot) ès nekem hàla dontotte meg a hozzàszòlàsi rekordot. :) csak vicc mindenkinek hàla koztuk piroskànak ès a farkasnak, dancinak yokonak, ès mèg sok màsiknak. :) renge kun buszkèk lehetunk magunkra :)

    VálaszTörlés
  97. jah :D:D:D
    FŐLEG piroskának és a farkasnak :D:D:D muhahahhaha
    Dani, :D lassan már kikophatsz innen, nélküled is elvezetjük ezt a blogot... lol :D
    Cuki kis blogparaziták vagyunk chibi vámpírfogakkal... ughhh mindjárt rosszul leszek....

    VálaszTörlés
  98. oké oké 100 megvolt, most jöjjön 1000 és talán én is besegítek néha. :D

    VálaszTörlés
  99. SoulEaterFanMadeBoss: tessék itt van 2 levélfalus egyik gyűrűvel 2500 a másik csak 1500 de gyűrű nélkül ;)

    VálaszTörlés
  100. parancsooolj? :O:O:O
    Grey. nem értem :D

    VálaszTörlés
  101. Grey. a blogomon írj egy elérhetőséget légyszives :) ^^
    Tudod:
    souleaterfanmade.blogspot.com :)

    VálaszTörlés
  102. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  103. hy mindenki
    tesz veszes poén nem esett le...
    am királyak vagytok hogy elértétek a 100 at :DD
    1 baj van én nem szoltam hozzá eleget:(
    szal ezt most bepótolom :D
    renge-kün:
    XD
    ennél többet nem nagyon tudok hozzád tenni
    az irásaid most is ugyanúgy feldobnak mint mindig:D
    kösz:)
    (bár néha nem értem...)
    de sebaj! :D
    Dani nem is dicsérte meg a századik kommentet?
    (mondjuk gondolom jobb dolga is akad mint a rajongóknak írogatni fojton)
    és általában hajnali 2-5. irogat :DD
    nem vágom hogy hogy birja...dani király vagy.
    nekem a napi 18 óra alvás kell :D
    a maradékban kajálok. :DD
    ja renge kün: és is felvehetlek msn-en??

    VálaszTörlés
  104. Az a tippem h Dani épp emaileket olvas, és nem ér rá kommentelni. :D Szegény, elfoglalt senpai...

    Amúgy köszi clájd !!!!!! :D
    18 óra????? -hüledezik... És ha a maradék időben kajálsz, akkor tudsz véletlen főzni? :D ehe(?) :)
    MÁR felvettél msnen... észre sem vetted?
    DANI kakkui deszneee (L);) Szerintem nem alszik, ilyen egyszerű :D csak felteszi magát reggelenként az akku.töltőre. :D

    VálaszTörlés
  105. ja valoszinu. :) amugy dràg klàjd---nem kl+àdj -----arrg àldj! na jò nem tom te szal az akinek hasolnit a neve az àgyra nekem 20 òra alvàs kell szal rekordot mèg nem dontottèl :)

    VálaszTörlés
  106. ja csak valamiért törölte aztán azt hittem hogy nem kellet volna:P
    am igen, tudok főzni (vagy nem jók az ízlelő bimbóim... nekem ízlik)
    és mivel napi 8 tonnát megg kell ennem 1.5 óránként ezért kell is tudnom:D
    és így is 1.75 magas és 67kg-vok:D
    jah és akk megint felvettelek msn-re :)
    markov:
    üdv a klubban:DD
    és le a kalappal:D
    majd valami hűvös tanitási napon megpróbálom megdönteni:D
    (csak ahoz majd valahogy kellene a gyomromba kaját tölteni h. ne keljek fel enni :DD)

    VálaszTörlés
  107. szevasztok.tudom hogy ez a dolog kb annyira fog èrdekelni titeket mint hogy ichigo neve azt jelenti hogy eper, de annak akit èrdekel az èn msn cimem azoknak tàlalom. markov94@live.it. tudom pukiztok rà magasròl de ne becsuljetek alà!!! tudok nyujtani sok mindent! pl a tisztelt madmoiselleknek lelkisegèlyt miutàn a pasiuk otthagyta oket,(èrtek hozzà volt egy traumàm egy csajjal ami folytonos lelkisegèlyrol szolt) az àr cserèbe max egy rovid meztelen webcam jelenet. figyelem ma megèri xD ehehehhe + lesz egy sajàt kèszitèsu maffia mangàm amit majd publikàlok plusz ha valaki akarja kèrjet tanàcsokat arròl hogy hogy rajzoljon jòl egy mangàt.ha esetleg az illeto nem èrzi hogy jòl csinàlja persze tàvol òlljon tolem hogy nagyitsam magam. na akit èrdekel èrdekel akit nem....azt beirom a death notomba muhahahahahah xD pacsker hnapon belul minimum 10 meghivot akarok xxxxxxxD

    VálaszTörlés
  108. ja dani csak most tunt fel a fotòdon mennyire hasolnitasz marcsira azzal a kalappal xD

    VálaszTörlés
  109. ja skacok hogy elèrjuk a 150 megjegyzèst mindenki aki idelàtogat hagyjon egy kommentet amiben leirja a keresztnevèt oksi?

    VálaszTörlés
  110. renge kun meg èn ma virrasztunk :)

    VálaszTörlés
  111. Kelvin Kleid (clájd): He?

    8 tonna... Azta, ez krónikusan hangzik, orvos látott már?
    Tudsz főzni :D wow, ott a pont !!!! pasi létére ;D Úgy érzem, ezt még kitárgyaljuk msn... :D (... van egy háziállatom, ilyen chibi éhenkórász fangörl.. ^^ és hát, tenyésztem... :D
    és mivel osztódással szaporodik,.... ahányszorcsak animéket zúzok,.... tök sok lesz belőle így hirtelen :D az 1AÉre meg duplán reagál, mintha bespeedelték volna, ezért időnként kiengedek egy adagot animeconokon. Meg Szolnokon. (derosszxD) Ott azért, mert nem tűnik fel, ott mindenki huje úgyis. :D ;D

    Szóval, pont mint a Szörnyecskékben :D:D:D
    De az van, hogy a prototípust mindig megtartom, mer' ilyen nagy chibi szemekkel tud nézni,.. :D gondoltam, főzhetnél neki :D:D:D lol, nem olyan ijesztő ám.... :D )

    VálaszTörlés
  112. Everybody!

    Kiszámoltam, visszafelé, h kié pont a 100. bejegyzés :D
    Ééééééés a nyertes : 'nayume4me' !!!!!!!
    Hát ki más is lehetne? :D
    Komolyan... És pont az én kérdésemre válaszolt akkor !!!!! ;( vááááááh
    Sebaj az előző 99 majdnem mind az enyém, lol :D
    Várom a tippeket, milyen jutalmat érdemelne a századik kommentelő DANItól !!! :D:D:D

    ÉS csak úgy passzióból.... :
    ...a 42. (!!!!!) bejegyzés 'Ciel Phantomhive' klasszikus "omg" hozzászólása volt, amely oly sok vitát kavart !!! aah, a régi szép idők.... :D

    VálaszTörlés
  113. Danciii !

    Van ez a nyálas dal, ha EZT valahogy betennéd 1AÉbe,.. komolyan mondom, sírnék röhögtömben, aztán összegyűjteném neked a könnycseppeket, és elküldeném postán…. :D ehehehe, sayonara

    http://www.youtube.com/watch?v=XdP4SPuNfDo

    Huu,.. érdemes megnézni a videoklipet... ;D
    (Asszem az eredeti borzalom az air supply :D )

    VálaszTörlés
  114. Huhuhuhuhuh...
    Ez a zene naon allat Renge kun XD


    Ui.:Bocs nem tudok ekezetet irni. :(

    VálaszTörlés
  115. XDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXD

    VálaszTörlés
  116. Konancica majd a mai házibulin megkapja a jól megérdemelt kényeztetését.:P

    VálaszTörlés
  117. jeeeeeeee >3< hamár ennyit kommentálok kijár. :D

    VálaszTörlés
  118. Dani, nem akarok itt kérdezni, ezért küldtem egy e-mail, majd nézd meg!

    VálaszTörlés
  119. Boldog Újévet Kívánok Mindenkinek!Dani, jobbulást kívánok és minden jót!;)

    VálaszTörlés
  120. 'Marcius' : XDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXD
    ...nagyika lenyúlta a sormintát.. :D

    VálaszTörlés
  121. Itt nálunk már 00:46.Úgy tudom, nálatok egy órával minuszban van ,nem?

    VálaszTörlés
  122. "Hóesésben, hideg ködben, holt részegen mély gödörben, az új évnek nehéz napján, négykézláb az árok partján, átölelem a világot,BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!"

    VálaszTörlés
  123. Szia Dani! Készítettem neked egy kis ajándékot =)
    remélem tetszeni fog :D
    BÚÉK!

    http://gallery.site.hu/d/16503360-2/kismefrd.png

    (a linkre kattintva eljutsz a képhez. :))

    VálaszTörlés
  124. Egyébként élőben is ennyire irritálóan nagyképű fejed van mint a fenti karikatúrán?
    (Bár a melletted levő még irritálóbb...)

    VálaszTörlés
  125. csermely: az azért durva volt (főleg az utsó mondat...)

    VálaszTörlés
  126. Úristen xD Ti nagyon elvagytok itt :"D

    VálaszTörlés
  127. Dehogy volt durva.:D
    Egy karikatúra akkor jó, ha képes érzelmeket tükrözni. És ezek szerint nem lett olyan rossz, ha Csermely felfedezett benne némi emóciót. Még akkor is, ha ez egy számunkra, saját személyiségünkre durván negatív lerívás.
    Egyébként a rajz egy konkrét kép alapján készült, amin szándékosan vágtunk mindketten nagyképű fejet.
    Bár Zoli 2x jobban törekedett az adott hatás elérése érdekében, hogy minimálisan képes legyen megközelíteni azt a fránya, legendás, hírhedt, irritáló egomat, mely szájról szájra terjedve serkenti térfogatát.^^


    Katka95:
    Ezer köszönet! Brutális. xD

    VálaszTörlés
  128. Dani!

    Nem blogolsz a szilveszterről? Úgy, mint animekariról? :D
    Azt hiszem, mind kíváncsiak vagyunk már, mi történik veled.
    Sok puszi az édes, "fránya-legendás-hírhedt-irritáló" egódnak... :D

    VálaszTörlés
  129. aaaj, irigyellek titeket... olyan jó baráti körötök van... nem akartok bevenni...?T.T

    VálaszTörlés
  130. Köszi Dani. xD Bár nem az eredeti méretében van, mert a photoshop nem engedte elmenteni az eredeti méretébe. -.-" Nemtudom miért pedig nem sokkal volt nagyobb. Ez az 50%-os mérete. Na mind1 xD Ja és elfelejtettem odaírni azt, hogy Kisame ezt mondja közben: Gyeerünk Samehada! :D (Persze Kisamésen: Gyééérünk Számehádáá!! :D xD)

    VálaszTörlés