"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2013. július 12., péntek

Figyelem! Figyelem! Kunyizás

Dani bácsi híres arról, hogy szereti bizonyos időközönként totálisan megváltoztatni a frizuráját. Volt már hátközépig érő copfos, 5 centis zselézett, szőkére festett, feketére festett, MŰraszta, stb.
Jelen helyzetben pedig ami megvalósításért kiált, az a raszta! Hell yeah!
Pár hónapja ismételten növesztem a hajamat, és már elértem egy összevetőleg 25 centis hosszt (tépett frizkó volt eredetileg). Pontosan egy hét múlva, pénteken pedig meg is esik a műtét.

Azonban...!

Nem feltétlen vagyok megelégedve a hosszal, és türelmetlenségemhez hűen nem tudom kivárni, hogy méteresre serkenjen a loboncom. Úgyhogy lelkes rajongók segítségét kérném!
Aki van olyan jó, az legyen szíves megszánni egy apró kis tinccsel. Mely hozzá lesz passzintva a már kész rasztámhoz, és büszkén fogom viselni az illető egy darabját fejem csúcsán.:)
Kikötés:
Minimum 10 centi (minél hosszabb, annál jobb), dús tincs. Szín teljes mértékben mindegy. Nem félek a színkavalkádtól.:)
Az átadás:
Aki teheti, jövő héten, a 20.-ai, szombati Mondoconon megtalál, és átadhatja személyesen a tincseket. Aki esetleg nem tud megjelenni az eseményen, az írjon privátban az egyakatsukiselete@hotmail.hu címre, és leegyeztetünk valamit.:)

Természetesen nem leszek hálátlan! Aki ad, az kap is. Egyelőre azonban még nem tudom, mivel szolgáljak a dráága adakozóknak, de kitalálok valamit.
Minimum összerittyentek egy rég várt 32. epizódot.:)

Bármi nemű kérdés megválaszolására itt van alább a kommentelő opció.^^






83 megjegyzés:

  1. Nem, sajnos csak valódi, szaru alapú haj jöhet számításba.^^"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondhattad volna hamarabb is, mert most lett levágva ahajam ._.

      Törlés
    2. Most nehogy azt mondd, hogy előbb vágtad le miattam, mielőtt kérdeztél volna...^^"

      Törlés
    3. Nem... Az eredeti hajam lett levágva 1 héttel ezelőtt bőven hátamközepéig ért, most meg vállig ._.

      Törlés
    4. Jah, értem. És azt gondolom nem tartottad meg. :/

      Törlés
    5. en adnek szivesen de Romaniabol Magyarorszagba eleg nehez hajat kuldeni .

      Törlés
    6. mikor lesz 32. rész ?...ha nem lesz akkor ird meg..több mint 2 éve vollt a 31... szerintem LEKELL IRATKOZNI A CSATORNÁJÁRÓL, és akkor ha már csak pár száz lesz majd elkezdi..de ameddig 8ezer feliratkozot lát, a semmiért addig nem csinálja a kövit! !!

      Törlés
    7. Szerintem ezt te sem gondoltad át eléggé. Semmi köze a feliratkozók számához. Biztos megvan rá az oka hogy nem csinálja.

      Törlés
    8. Richárd Lévai ! " Szerintem fogd be a pofádat, és szopd le apádat... Ha nem tetszik valami, menny és sírjál anyádnak." Örüljél hogy egyáltalán volt olyan magyar aki ilyen jó Naruto paródiát készített ! És ha annyira akarsz iratkozz le.... Csak az a baj, hogy mi nem fogjuk ez megtenni !!! ~ Sorry ~

      Törlés
  2. Nekem van vagy 2-3 db. olyan 15 centis, eléggé dús hajfonat:D
    Ha gondolod megholdhatjuk valahogy hogy oda adjam, ugyanis 20.-án nem leszek ott..:/

    VálaszTörlés
  3. Na szééép :D Tudtam, hogy ez lesz! Hajrá csajok, dobjátok meg szegényt a hajatokkal :D

    VálaszTörlés
  4. Pont 2 hete lett levágva a hajam de odaadtam volna ha mást nem el küldtem volna postán...:"DDD

    VálaszTörlés
  5. Adnék én a hajamból, ha neked nem lenne hosszabb mint nekem... XD

    VálaszTörlés
  6. Én tudok adni, jelenleg növesztett állapotban van a hajam, de terveztem a levágását, sajnos a Mondoconra nem tudok elmenni, mert kaposvári lakos vagyok. Any solution? :)

    VálaszTörlés
  7. Az előző kommenthez nem tudtam választ írni valami miatt, úgyhogy írok egy újat :)
    Küldtem egy üzenetet az egyakatsukiselete@hotmail.hu e-mailcímedre :)

    VálaszTörlés
  8. Akkor Dani...ha jól vágtam le elkészíted a 32. részt ha hajat küldünk neked? :D :) Ha tényleg ezen múlik megoldható mert a hajam már elég nagy és tervezem levágni... 10 centis tincs simán kijön belőle... Esetleg megoldhatnánk...de akk az új rész lehetősége is felmerülhet. (Uccsó kérdés: Ha nem kapnál hajat akkor is elkészítenéd a részt a közeljövőben?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen.:D
      A mondatban az a bizonyos "minimum" arra szolgált, hogy értelemszerűen tincsek nélkül is megcsinálom a 32. részt.xD

      Szerencsére kiötlöttem egy ideális sztorit. De ősznél korábban tuti nem lát még napvilágot.

      Törlés
  9. Ok kösz,hogy válaszoltál és majd írok privátba a haj ügyben. Kösz mégegyszer!

    VálaszTörlés
  10. BASZUSKULCS!! Én pont most vágattam a hajamból 20 centit. sötét gesztenyebarna... :(

    VálaszTörlés
  11. nekem ilyen 25 cm hosszú feketés hajam van és eléggé sok. simán tudnék adni.
    csak nem igazán tudom a módját vagymi XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha Pest vagy Veszprém közelben laksz, bármikor át tudod adni.:)

      Törlés
  12. Szia Dani! Én nem tudok eljönni conra, ráadásul mind Veszprém, mind Pest messze van tőlem, de szeretnék neked hajat adományozni. xd Hogyan tudnánk megoldani?

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Üdv Dani! Az az "összerittyentett" 32.rész mindenki számára nézhető lesz vagy csak a haj adójának? Válaszodat előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne kérdezzünk már hülyeséget, na.:D

      Törlés
    2. Ne mondj ilyet,nekem is ez volt az elso gondolatom a mùltkor :D

      Törlés
    3. majd a hajküldőknek elküldi mail-ben :D

      Törlés
    4. Az úgy nem jó akkor nem tudom megnézni :(
      pedig már tökre várom ://

      Am bocsi nem tudok hajat küldeni elégé rövid a hajam ://

      Én is sokáig gondolkoztam hosszú hajon de sose jött össze :)

      Törlés
  15. amúgy nem lesz több része az egy akacuki életének már olyan rég volt

    VálaszTörlés
  16. Ha kicsit feljebb olvasnál, látnád, hogy mesterünk szerint nem így lesz. Nem kell türelmetlenkedni, viszont árgus szemekkel várjuk, mi lesz a folytatás ;)

    VálaszTörlés
  17. reakcióm:...
    OMG!!!! 32.RÉSZ!!!:OOOOÚÚÚAAAÁ:OOOo.O:OOOOÚÚÚAAAÁOU:DDDD:S:D:))*.**.* OOOOÚÚÚAAAÁOUAAÁÁŐÖÜÚÁÁAA:'''''))D
    Nagyon boldog vagyok. :D

    VálaszTörlés
  18. Végignéztem az eredeti mangát+animét (már amennyi kijött belőlük) , és az lenne a kérdésem, hogy hogyan próbálod majd a későbbiekben a sztorihoz igazítani az 1AÉ-t?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kellene?:)
      Már akkor meg volt tervezve az 1AÉ zárása, amikor a mangában még meg sem kezdődött a háború.

      Mellesleg amekkora szenny lett az egész sztoriból, nem is lennék hajlandó azt "másolni".

      Törlés
  19. Képet kérünk a raszta hajadról^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amint felkerül minden plusz tincs a fejemre, pakolok fel képet.^^

      Törlés
  20. Mikorra lessz kesz az 1AÉ 32. resze ?????

    VálaszTörlés
  21. Akkor most ősszel kb mikorra várjuk az új részt Dani? :) :D Már biztosan halálosan unod h folyton kérdezgetünk de csak azért,mert szeretjük és tiszteljük azt amit csinálsz.... :) Tehát összesen 2 kérdésem lenne: 1. Sacc/kb nagyjából mikor lesz közzétéve a 32.rész? 2. A 32 rész lesz az uccsó rész is vagy még azután tervezel készíteni? :) Pls adj vmi választ....Előre is thx :)

    VálaszTörlés
  22. Pont tegnap nézegettem féjszbúkon a képeidet és gondoltam arra hogy mért nem csináltatsz rasta frizkót. :D

    VálaszTörlés
  23. Már nagyon várom a 32-részt :3

    És ősz van :D

    VálaszTörlés
  24. Egyszer már csak eljön az a 32. rész :)

    VálaszTörlés
  25. Jut is eszembe: a DinkaVilla rajzfilmben, részt veszel, mint aktív alkotó vagy ilyesmi? Mert múltkor olvastam, hogy tervezik és mégis csak úgy lenne az igazi, ha te lennél a hangod :D

    VálaszTörlés
  26. http://fc03.deviantart.net/fs70/i/2011/086/6/7/50_male_hairstyles___revamped_by_doggerland-d32911u.png

    Tessék, válassz.. Én nem mondom meg mit csinálj, inkább esélyt adok a változásra..
    "Tobi"

    VálaszTörlés
  27. Mingy oktober es meg nincs 32.resz :(((( :PP Legyszi Dani csinald meg pls :) mindenki varja mar!!!

    VálaszTörlés
  28. mikor lesz a 32.rész?


    Volna 1 személyes kérdésem. Hová küldhetném el?

    VálaszTörlés
  29. Dani valaszolj mar legyszives es mond meg,hogy mikor lesz 32.resz???? pls :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem teljesen mindegy hogy mikor, csak legyen, és ne 10 év múlva mikor már a kutya sem érdeklődik. Bár lehet hogy igencsak kellemes meglepetés volna egy évtized múlva ismét a Paint & Movie Maker kombót látni! :)

      Törlés
  30. hát ha így heled talán karácsonyra lesz kész szerintem

    VálaszTörlés
  31. Basszus már december van :SS Dani sies :D

    VálaszTörlés
  32. Karácsonyi ajándéknak sem lenne rossz. De az animekarácsonyon is debütálhat...

    VálaszTörlés
  33. Szerintem szarik bele nagyot... nem tudom minek nyaljátok itt a seggét.. beleunt kész ennyi... törődjetek bele.. annyira se veszi a fáradtságot, hogy közölje a "rajongókkal" hogy itt tartok, ott tartok, el se kezdtem, el se fogom...
    most nyugodtan le bunkózhattok, el mondhattok mindennek, ez az én véleményem. De! tudom, hogy valahogy ti is így éreztek..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lényegében van benne igazság... :/

      Törlés
    2. Beleunt, abban egyet tudok érteni, azt mondta Ő is.
      Viszont nem akarja azt mondani, hogy nem készül, mert készülni készül, csak gondolom már nem abban az intenzitásban, mint amikor ugye rendszeresen jöttek a részek. Amondó vagyok, hogy meg kell találni azt az aranyközéputat, amikor még érdekel a 32. rész, de nem is akarod felvágni ereid, minden egyes infó nélkül eltöltött nap után.
      Ez lehet a megoldás, attól tartok :D

      Törlés
  34. szerintem ez direkt karácsonyra lesz megcsinve :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát így karácsony után, szerintem sem. :D Bízzunk benne hogy jövő karácsonyig láthatjuk.

      Törlés
    2. nem siet..az tuti..:D lehet hajtalanságban szenved. :S :D

      Törlés
  35. Ejnye! kihasználni a rajongók szőrösségét..aztán meg nem betartani az ígéretet..

    VálaszTörlés
  36. emberek ti nem vagytok semmik mondhatom ... eddig nem írtam egy szót se és eztán se fogok de ez már kezd sok lenni nekem is. egy, én is sajnálom hogy az őrületbe kergették Danit és befejezte a sorozatát, de ez van, el kell fogadni, pont, nem tovább szívni a vérét ... kettő, minden bizonnyal neki is van élete és ha figyeltetek volna tudjátok hogy nem kis meló összehozni egy ilyen minőségű részt amit megszoktatok. ha hamar megcsinálja és nem lesz a megszokott minőség mikor még több ideje volt meg azon hőzöngtök? meg fogja csinálni azt mondta, vagy hazudott már itt valakinek? ... mindegy, biztos én látom rosszul a dolgokat...

    VálaszTörlés
  37. Szerintem igazad van
    ha akarja megcsinálja,ha nem akkor ez van.
    Az ő sorija,az ő döntése.
    Persze en is imadtam az 1AÉ -t es nekem is nehéz volt elfogadni a késést de turelmesnek kell lenni

    VálaszTörlés
  38. Szerintem igazad van
    ha akarja megcsinálja,ha nem akkor ez van.
    Az ő sorija,az ő döntése.
    Persze en is imadtam az 1AÉ -t es nekem is nehéz volt elfogadni a késést de turelmesnek kell lenni

    VálaszTörlés
  39. Szerintem igazad van
    ha akarja megcsinálja,ha nem akkor ez van.
    Az ő sorija,az ő döntése.
    Persze en is imadtam az 1AÉ -t es nekem is nehéz volt elfogadni a késést de turelmesnek kell lenni

    VálaszTörlés
  40. Szerintem igazad van
    ha akarja megcsinálja,ha nem akkor ez van.
    Az ő sorija,az ő döntése.
    Persze en is imadtam az 1AÉ -t es nekem is nehéz volt elfogadni a késést de turelmesnek kell lenni

    VálaszTörlés
  41. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  42. Én nem mondanám azt, hogy nem érdekli, de tényleg őrületbe lehet így kergetni az embert. Mi, rajongók, állandóan követeltük/követeljük azt, hogy új részeket készítsen, -ami egyébként nem kevés munka- és hiába örül Dani annak, hogy mi szeretjük azt, amit csinál, mert hosszútávon ez fárasztó.(pl.: 1AÉ - 16. rész) Arról nem beszélve, hogy mondta hogy megfogja csinálni! Neki ugyanúgy van magánélete és nem tud mindig velünk foglalkozni. Ha nem lenne folytatás, akkor azt már rég közölte volna velünk, higyjétek el.:) Ne zaklassátok azzal, hogy mikor lesz és mikor nem, és hogy mennyire szarik bele, mert ez nem igaz! Nézzétek meg az utóbbi részeknek a minőségét.. látszik, hogy sok munka van benne és hogy miattunk is(!) csinálta ilyen jóra.:)
    Mielőtt nekem támadnátok, ez nem nyalizás, csak próbálom egyesek rávilágítani dolgokra.
    Türelem, türelem.. ^^

    VálaszTörlés
  43. Szerintem tök mindegy hogy folytatja vagy sem. Az amin mindenki kiakad az az hogy nem mondja ki kerek perec hogy vége, vagy hogy mikor várható, hanem nagyokat hallgat.
    Látom most jelentet meg egy képregényt aminek a főhőse erősen hajaz Danira. Lol. Sebaj a szerénység sosem tartozott az erényei közé. :) Bár szerintem az árak miatt Mo-n a képregény halott ügy és pénzért elég gagyi a grafika, de ki tudja talán szerencséje lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, ennyi hablatyot, barátom.:DDDDDD

      Törlés
    2. Ha nem tudod kifejezni a véleményed miértjét inkább hallgass, ahhoz értesz. :) "Barátom" XD

      Törlés
    3. Tudod, egy időben törekedtem arra, hogy felvilágosítsam a hülyéket. Aztán megtanítottak arra az emberek, hogy mások hülyesége nekem nem fáj.
      Szerintem először nyisd ki a szemed, mielőtt feleslegesen okoskodsz.:D

      Törlés
    4. Ez már csak így megy...

      "-Minimum összerittyentek egy rég várt 32. epizódot.:)

      -A mondatban az a bizonyos "minimum" arra szolgált, hogy értelemszerűen tincsek nélkül is megcsinálom a 32. részt.xD"

      Néhány sejtelmes megjegyzés nem takarja a felvilágosítás fogalmát, és a fentiek épp azt jelzik hogy lesz új rész csak éppen sosem akar elkészülni. Bizonyára az összes néződ a hülyék táborából kerül ki mert a blogodat olvasva sehol nem mondtad ki hogy nem lesz több rész. Ha ez még sincs így, akkor bocs.
      DE!...
      Nagyképűen lehülyézni a "rajongókat" ritka paraszt jellemre vall, - és itt most bocs az igazi parasztoktól - de mivel ezekből a hülyékből próbálsz majd megélni szerintem bölcsebb lenne türelmesen válaszolni, még akkor is ha unod.

      Törlés
    5. előbb rossz helyre írtam xD mégpedig ezt:
      Érdekes :D szerintem ha "rajongó" lennél (mert ezzel a jelzővel utaltál magadra) akk nem azt mondanád h "Szerintem tök mindegy hogy folytatja vagy sem....". Meg ha tényleg annyira nem érdekel akkor miért arcoskodsz egy blogon ami olyan emberé akinek leszarod a munkájának folytatását? :D
      Nem védem danit mert:
      -Dani! A 32. részig öri hari van :P :D
      de kedves Bob "barát" vegyél példát másról és legyél te is néma :D (+10pont a néma bob-os poénééért! :D )
      ui: mostani conon nem volt rá módom h megvegyem a Széles mosolyt de amit lesz rá újra lehetőség beszerzem én is :) :D

      Törlés
  44. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  45. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés