"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2011. november 29., kedd

Nyereményjáték hirdetés!

2011. október 20-án került debütálásra az Egy akatsukis élete rajongói sorozat 30. epizódja. És ezzel egy időben kezdetét vette egy nyereményjáték is.
Érdekes, jómagam úgy vélekedtem, hogy a díjat tekintve jóval nagyobb lelkesedés fogja kísérni a versenyt. Ugyanis épphogy 200 ember vett csak részt az eseményen. Persze, relatív a mennyiség, de engem őszintén szólva meglepett.:)
Bár ahogy észrevettem, sokan úgy álltak hozzá, úgyis rengetegen jelentkeznek, arra fikarcnyi csak az esély, hogy pont én nyerjek. Valamint inkább csak a premiert követő, első 1-2 hétben próbálkozott a többség, és ahogy telt az idő, egyre inkább lankadt a verseny szellem.

Nah de lényeg a lényeg:
Majdnem másfél hónapig lehetett jelentkezni. Aki megtette, megtette. Aki nem, az majd megpróbálja legközelebb.:)

Tehát ezennel hivatalosan is lezárom a jelentkezési lehetőségeket! Mostantól aki e-mailt küld, hiába teszi. Érvénytelennek lesz minősítve.

Na akkor lássuk csak közelebbről ezt a fránya versenyt.:D
Ugye 12 kakukktojás anonimitását kellett felfedni az irreálisan közkedvelt 3. openingből. Volt néhány érdekes tipp.
Vegyük sorra:


1. Pikachu a Pokémon című animéből.
Szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné fel a leghírhedtebb zsebszörnyecskét, "Fénypuszit". Többnyire mindenki eltalálta. Maximum a helyesírással voltak aprócska, feledhető problémák.

2. Boba Fett a Star Warsból/Csillagok háborújából.
Boba is többnyire felismerhető volt. Bár sokan összetévesztették Jango Fettel, az apjával, ami egy vérbeli SW-fannak felér egy tarkón lövéssel.^^"


3. Nyufi, Nyufy, Nyuffy, Nyuffy-kun.. A Mondo magazin kabalája.
Számtalan féle megnevezés elfogadhatónak minősült Nyuffyval kapcsolatban, mégis ő volt az egyik keménydió a versenyben. Rengetegen csuklóból rávágták, hogy: Tapsi-Hapsi a Bolondos Dallamokból. Ejnye.:D

4. Aku a Samurai Jackből.
Aku is a többnyire kitalált karakterek közé sorolható. Mondjuk akadt olyan versenyző, aki ismeretség hiányában egyszerűen csak Sátánnak nevezte meg.:)


5. Freddy Krueger a Rémálom az Elm utcában című filmből.
Freddy is megszenvedte nevének kicifrázását. A Freddyt még csak-csak összehozták néhányan, na de a Kruegert..:D



6. Venom a Spidermanből.
Venomra elfogadtam a Mérget is, valamint természetesen a Spidermanre a Pókembert. Így szinte mindenki eltalálta, ki is ő.
A fekete pókember, valamint szimbioNta (helyesen szimbióta) megnevezésekkel sajnos nem tudtam mit kezdeni.

7. Karasu a Yuu Yuu Hakusho című animéből.
Sejtettem, hogy Karasut már kevesebben fogják ismerni. Nah de azt legszörnyűbb álmaimban sem gondoltam volna, hogy nem is egy ember összetéveszti Ichigo Final Getsuuga Tenshou formájával.O.o


8. Ghostfreak a Ben10-ből.
A Ben10 sorozat eléggé populáris mostanság, és sajnos vagy nem sajnos nagyon azonos a nézőközönsége az 1AÉ-jével.xD
Így túlzottan nem okozott gondot Szellem megfejtése.


9. Insaniac a Chipkatonák/Small Soldiers című filmből.
Csak pislogtam, hogy miért aggatta rá mindenki sorra a Venom klón jelzőt. Egyesek már úgy keresték, hogy erre a szóösszetételre google-ztak rá. Hát jaj.:D


10. - Spittor az Extreme Dinosaurs-ból.
Személyesen Spittort tituláltam a legnehezebben megfejthető karakternek, ugyanis az Extreme Dinosaurs egy nagyon régi rajzfilm.
Ettől függetlenül voltak, akik felismerték. Sőt, aki Dínó Diliként nevezte meg a rajzfilmet, annak egy képzeletbeli pirospontot is feljegyeztem.*.*

11. - Füves Cs a Hebis Barmokból.
Érdekes, hogy pont egy rajongói, nem hivatalos alkotás szereplőjét többen felismerik, mint egy forgalomba hozott film/rajzfilm karakterét.:)



12. - Deszka az Ed, Edd és Eddyből.
Deszka sem okozott éppen kihívást a többségnek. Az ő karaktere egyébként is egyfajta bónusznak felelt meg.:)



Végül tehát lehullt a lepel erről a 12 openingbe keveredett karakterről.
Aki hasonlóképp nevezte meg őket, az bizony kezdhet izgulni, hiszen 1-2 héten belül kiderül
Ki az a 4 szerencsés győztes, aki szerepelhet az Egy akatsukis életében!

Utóirat:
-Frissítésre került néhány részleg a blogon belül.
-Készülget a 31. epizód. Ha minden jól megy, még decemberben látható lesz. Bár a januári premier is bőven benne van a pakliban.

További szép napot!:D

26 megjegyzés:

  1. Wiiiii 12/12... utálom, hogy ez a december minden szempontból a várakozások hónapja...

    VálaszTörlés
  2. Azt írtad hogy akinek nem sikerült, az majd próbálkozik legközelebb.LESZ LEGKÖZELEBB???

    VálaszTörlés
  3. Ugyanerről nem, azonban hasonló dologról eshet szó.:)

    VálaszTörlés
  4. És 12ből 12 xD bár azt írtam nyuffy-kunra , hogy a mondocon logója , de no para :D megérte kinyomtatni a képeket és körbekérdezni embereket az utcán :D

    VálaszTörlés
  5. :D hát azt egyből gondoltam, hogy nem ugyanez lesz... de ha már szóba jött, mikorra tervezed a kövi játékot?

    VálaszTörlés
  6. Asszem eltaláltam xD. Ennyi! XD Ha meg nem segáz:D

    VálaszTörlés
  7. Szilvi:
    Nem tervezem. Val'szeg majd spontán fog jönni.:)

    VálaszTörlés
  8. Nem hiszem el, egyedül Venomot csesztem el, mert szimbiótát írtam... :D Amúgy én speciel úgy emlékszem, hogy bioszon szimbioNtát tanítottak nekünk, de mindegy. :)

    VálaszTörlés
  9. Nekem megvan mind :D bár a sorrend nem stimmel:) az ugye nem baj? :D

    VálaszTörlés
  10. Mind két változata jó .A szinbióta és a szinbionta is.

    VálaszTörlés
  11. B*zmeg! Karasu! Én nem is küldtem el az üzenetet, emrt jópárat nem tudtam, de Karasu rohadtul ismerős volt, csak nem tudtam honnan! Már tudom!:) Sok sikert Everyone!

    VálaszTörlés
  12. Észrevételem szerint csak a 3. epizód archívumot frissítetted.

    VálaszTörlés
  13. Na meg persze a karakter infót is ;)

    VálaszTörlés
  14. Az eddig is Jiraiya-ig volt már elég régóta.(:

    VálaszTörlés
  15. Én is szeretlek :)
    Tudod olvass bele kicsit a szövegekbe és láthatod, hogy olyan dolgok is bele vannak egy-két helyen írva, amik csak a 30. részben történtek meg ;)

    VálaszTörlés
  16. Jézuska! Jó lett a lista! Remélem benne leszek a 4-ben.
    Egyébként én is azt hittem először, hogy Venom klónról van szó. Egyébként a sorrend számított, mert én össze vissza írtam őket :O

    VálaszTörlés
  17. A Yonbi hogyhogy nem került a Karakterek közé? XD

    VálaszTörlés
  18. Van néhány olyan karakter, aki csak a 31. epizódban való szereplése után kap külön ismertetést.

    Maestrof, Cervantes444:
    Természetesen a sorrend teljesen mind1.:)

    VálaszTörlés
  19. Csumi Dani!

    Én azt szeretném kérdezni hogy, a Ghostfreak-re azt írtam hogy Szellem, azjó?

    béke

    VálaszTörlés
  20. Jöszök.:D
    Bár kicsit másnaposan fogok érkezni.

    VálaszTörlés
  21. Dani találtam valami nagyon LOL-tXD

    http://www.youtube.com/watch?v=7K2bowVnGnA

    van belőle egy csomó XD
    http://www.youtube.com/user/karcsibacsimegmondja

    VálaszTörlés
  22. "Érdekes, hogy pont egy rajongói, nem hivatalos alkotás szereplőjét többen felismerik, mint egy forgalomba hozott film/rajzfilm karakterét.:)"
    Mert a játékosok eaé rajongók, szal tuti ismerik a hb-t. Szal nem meglepő :D Az utca embere lehet hamarabb felismeri freddyt

    VálaszTörlés
  23. csá!! le irnátok a kisame - "öntelt"-cimü "dalt"??

    VálaszTörlés