"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2011. október 21., péntek

Originál - Nosztalgikus hangulatú epizód

Elérkezett ez a pillanat, a sorozat ismételten belehaladt egy szép, kerek számba, a 30-asba. Az még inkább említésre méltó dolog, hogy egyáltalán ki lett adva az epizód. Nem hiába telt egy augusztusba, egy szeptemberbe, és egy fél októberbe a premier kipréselése.
Hogy miért?
Eddig nem igazán szerettem erről a témáról beszélni nagyobb közönség előtt. Bár előző 'conon minden 2. ember ennek kapcsán "zaklatott"..
Most sem fogok belebonyolódni túlzottan, mivel több bejegyzés hosszúságú lenne a fejtegetés, valamint elég tisztességesen magánügy is.
Annyit azonban most már kikotyogok, hogy az előző 2 hónap iszonyatosan kemény volt számomra, melynek következtében brutális személyiség torzuláson estem át. Ééés már ezzel is túl sokat mondtam, pofám lapos, lássuk az epizódot!


Lecsengett a nagy közönség kedvenc, az elfogultak gyöngyszeme, az ominózus testvérharc, Itachi és Sasuke összetűzése. Tobi belefutott a főgonosz Konohai bagázsba, ezen belül is régi ismerősébe, Fanyűvőbe. Sokkal jobban meg lehetett volna lovagolni ezt a témát, azonban a jól megszokott kifogással élve: Időhiány. Pont.

Shino németül beszél. Wtf? Remélhetőleg ezt nem kell magyarázni. Jön az opening. Huhúú! Most vajon milyen nem oda illő karaktert rejtett el ez a Dani? Hoppá! Semilyet. Gyánuus, gyánuus.

Hoo! Micsoda harc Kisame és Suigetsu között! Jah, csak 5 másodpercbe sűrítve? Én se ilyennek láttam terv formában a fejemben, szösszenetnek tökéletesen megállja a helyét.
És megérkeztünk egy garantáltan megosztó visszajelzésekkel bíró jelenethez. Kisame megemlít 2 hasonló kaliberű rajongói sorozatot, mi több.. A nagy Yoko Logan is megtestesül, mint Rasta-Ufo with Póréhagyma oltalmazója.:D
Teljesen jogosan tehető fel a kérdés:
Ez még belefér?

Véleményem szerint, hajszál híján, de még épp bele. Egy epizód végi, záró- bónuszjelenet formájában sokkal inkább megállta volna a helyét, azonban mivel a cselekmény haladására nem volt hatással, pont elfért.
Arról nem is beszélve, hogy Füves Cs-t bármikor, bármilyen formában szívesen """jellemzem""".:P


Ami eddig meglepően kevés kommentárt kapott, az az Akatsuki kecó átmaszkírozása. Jóval több ezzel kapcsolatos visszajelzésre (háborgásra) számítottam, bár elismerem, sokkal jelentősebb, említésre méltó momentumok is vannak az epizódban.
Egyik személyes kedvencem Tobi meséje Sasukéhoz. És nem csak azért, mert imádom a jelenet alatt hallható számot.
A szitunak 2 különlegessége is van.
Az egyik, hogy ezt a jelenetet épp akkor készítettem, amikor abszolút mélyponton voltam. Így nagyon halvány mértékben, de legalább valamilyen szinten feldobott az ezzel való foglalatoskodás.
A másik pedig, hogy 3 kedvenc karakteremet is szerepeltethettem. Kakuzut és a Kin-Gin tesókat. (Igaz, utóbbiaknak eredetileg szöveget is terveztem..)


A HB és az EC említése mellett, volt egy másik darab is, amire nyugodtan ráfoghatjuk, nem éppen passzol a jól megszokott, felépített kompozícióhoz.
Ez bizony a Reklám.:)
Nem is vitás, hogy egyértelműen időhúzás céljából lett bevetve.
Ettől függetlenül, én úgy érzem, kellő mértékű poén forrás volt mind Hashirama megalázásának újabb szelete, mind Shino gyorstalpalója.

Ami szintén személyes kedvenccé vált az epizódot visszatekintve, az Tobi társadalom kritikája, a "Palimadár influenza". Talán egyesek még emlékeznek arra, amikor az Aktív című műsor egy riportere meginterjúvolt engem, mint járókelőt a legújabb GIGA-MEGA-BOSS influenza kapcsán. Kemény 2 mondatban akkora f*szságot fogalmaztam meg, hogy öröm volt visszanézni.xD
Így tehát szép emlékeket tudok csatolni a fent említett jelenethez.


Az epizód hátralévő része, a konyhában töltött percek kicsit szárazra sikeredtek. Bár ez talán épp csak a monoton környezet miatt tűnhet így. Kisame kartonk*rvája (Dorka megint alakított.), Bundik visszatérése, valamint a Juugora rossz hatással bíró sufni élvezhetővé tették ezt az intervallumot is.

És az epikus momentum, amit olyannyira beharangoztam augusztusban. A momentum, melyet már A Film, igen, A FILM keletkezése ELŐTT elterveztem. A momentum, melyet már annyira vártam, hogy időnként szószerint rettegtem a Naruto manga cselekményétől.
Hidan visszatérése!

Egyértelműen Top listás kedvencem marad, a zenével együtt meg aztán pláne.

Mivel hajlamos vagyok az összecsapásra, a nyereményjátékkal kapcsolatban már úgyis minden ki lett csontozva, valamint immáron a 30. epizódot is kellőképp kiveséztem a saját szájam íze szerint..

További szép napot mindenkinek.:)

161 megjegyzés:

  1. 1 komment nagyon jó lett az új rész ,de kicsit rövidebb mint a többi.Nem nagy baj végülis.

    VálaszTörlés
  2. 2. komment : Dani megőrjít ez a nyereményjáték XD a 27 ből nemtom az első 2 őt? 14 és fél évnyi életkor elég távlat ahhoz hogy ismernem kéne őket? XD

    VálaszTörlés
  3. áhh nekem annál sokkal több hiányzik... ugyanannyi életkorral.:(
    am lehet h én vagyok gyökér, de mi volt az a chibis megjelenés Konannak?

    VálaszTörlés
  4. Én az "egész nap a sufni-ban"-on akkorát röhögtem, hogy 5 percig folyamatosan alig kaptam levegőt!
    könnye folyott tarkóm sajogott (+ megjegyzés székesűl nekib*szódtam a szekrénynek, ami rámdőlt)

    + Klyamen... azokat énsem tudom!
    ='(

    VálaszTörlés
  5. jah és a Kin-Gin bro's nekem is kedvencem.... =D
    Azon is terültem, amikor az indiánok meghívtak füvezésre.
    De az eredetiben is találkozik velük Tobi?

    VálaszTörlés
  6. Huszár Patrik:
    Rövidebb??? Ez eddig a leghosszabb rész.-.-"

    eMK4y:
    Nincs kimondva, de egyidőben éltek. Kakuzuval viszont konkrétan ismerték egymást.:)

    VálaszTörlés
  7. kedves Dani!
    Nagyon jó lett ez az epizód. Kellemes poénok vannak benne, és ahogy Hidan visszatérését megoldottad az öt csillagos. Imádni való.
    A nyeremény játék pedig jó ötlet! De valószínű, hogy kiestem, mert sajna a Venom szerű lény, aki azt hiszem a 28 epizódban van, számomra ismeretlen. Pedig mindenki mást ismerek. Na mindegy, erről lemaradtam :)
    Nekem nagy kedvenceim ebben: a reklám, a német szövegek, Kisame rajongója, Füves Cs kritizálása, Konoha és vidék gondolat (Pestiként gyakran találkozom azzal a problémával, hogy sok itt élő társam és barátom számára minden vidék). Szerintem megérte várni ennyit az új epizóddal. Nagyon igényes munka.
    A kecón történt változások pedig, számomra nem annyira radikálisak, csak a szín változott :)

    VálaszTörlés
  8. Háááát, mivel haverommal már egy ideje rá vagyunk kattanva a shuffle-re, nekem is hatalmasat ütött az "egész nap a sufni-ban" :D de az abszolút kedvencem akkor is Tobi parókái. Az első még rendesen jól is áll neki (mongyuk azé' szegény pom-pom :"D)Nem mondom, hogy a legjobb de kétség kívül az egyik legjobb rész volt!

    Ja, és sztem Patrikocska poénból mondta, hogy ez a "legrövidebb rész". de lehet, h tévedek.
    Mindenesetre megérte várni :D grat, Dániel!

    VálaszTörlés
  9. Jajj... Nekiindulok hogy "áh, gyerekjáték lesz, mindegyik elején levágtam alapból hogy ki az.." erre... NAGY LÓF*SZT! 4 formáról fingom nincs hogy ki az. Mondjuk ebből 3 nagyon ismerős, csak nemt'om hogy honnan... Na mindegy, nekem már nem sikerülhet, de a többieknek sok sikert, és neked is Dani! Nem lennék a helyedben ha egy nyer a butábbik rétegből a rajongóid közül, és egyeztetni kéne vele mindent.=) (Megsúgom; én a legeslegbutábbikba tartozom.^^)

    Epizóddal kapcsolatban; Szerintem nagyon jó lett bár én azon kevés ebmerek közé tartozom akiknek azok az epizódok jobban bejönnek ami a StoryLine -on fut. Hidan rohadtul ütött, kiskoromban vágtam ezt a medvét, de amég le nem kapta a fedőt a sityakjáról, addig egyáltalán nem jutott eszembe hogy annak eredetileg ott van egy beszélő agy.^^x'D Az új kéróval kapcsolatban; Szerintem jóféle, bár az előző nekem jobban adta.

    Na ennyi voltam! További kellemes napot mindenkinek!

    VálaszTörlés
  10. Huszár: olyan egyszerű vagy mint egy molekula-_---

    VálaszTörlés
  11. Ömm én azon gondolkodtam, hogy aszem a 24. rész végén Kakuzu nyer egy csomó mindent, köztük egy ajándékutalványt Madara hajfelvarró szalonjába!

    Na már most, ha van hajfelváró szalonja akkor mért hord parókát? Vagy ezek nem is parókák, csak folyton új hajat var fel magának? XD

    Na mind 1... XD XD XD

    Jó kis rész volt, kellet már egy kis nevetés XD

    Ja és most akkor mi van az új akatsuki tagok terén? Azt írtad 5-ből 2 fog felbukkanni, ehelyett kapásból 6 új lakója lett az akatsuki kecóó-nak, és igazából ebből a 6-ből azt se tudom melyik lett akatsukis :) meg melyik volt... na jó összezavarodtam úgyhogy nem írok többet XD

    VálaszTörlés
  12. Hajfelvarrás hmm.. Ügyes kérdés amúgy, de ha olvasod a Naruto mangát, kiderült hogy (ez egy kissé SPOILER gyanús) Tobi valójában nem Madara.

    VálaszTörlés
  13. Igen olvasom, és még semmi sem biztos XD

    Amúgy múlt héten ezen is elgondolkodtam (mármint azon, hogy ki is lehet Tobi) Aztán hosszas gondolkodás után rájöttem, hogy Tobi csak egy illúzió amit Aizen-Sama hozott létre, és Tobival akarja kiszabadíttatni magát!!! XD XD XD

    Háhá!!! Ugye milyen okos vagyok! XD

    VálaszTörlés
  14. Szerintem Dani nagyon fasza lett az Aka-kecó:D:D annyira jó ez a fekete-piros...bár az uj köpenyhez nem megy nagyonXD



    SPOILER:


    Én ezt nem értem...mért vette mindenki olyan biztosra h tobi nem egyenlő madarával... kishimoto direkt azért rakott bele ilyet a mangába, h kételkedjenek az emberek...ugy látszik sikerült:) de én tartom ezt az áláspontot, szerintem tobi = madara.
    Szerintem van az Edo Tenseinek olyan képessége amit még nem tudunk:)

    VálaszTörlés
  15. már megint egy szerintemmel töb lett*XD

    VálaszTörlés
  16. Lehet! De az is lehet hogy ezzel azt akarja elérni hogy mi azthigyjük hogy akkor Tobi nem egyenlő Madarával, aztán azt hogy neeem ez csak egy átbaszás akar lenni és TÉNYLEG nem egyenlő Madarával!:D

    VálaszTörlés
  17. Hali imádom a sorozatot és ez is baromi jó lett kedvencem Hidan felbukkanása de az lenne a kérdésem hogy amikor Tobi meséli Sasukénak a "Palimadár Influenzát" akkor ami megy alatta szám annak mi a címe mert olyan jó kis fülbemászó és kéne nekem egy karatés bemutatóra

    VálaszTörlés
  18. HUNSzellem:
    Vangelis - conquest of paradise

    VálaszTörlés
  19. Dejó, én csak 4-et nem tudok!
    + az egyik megvban, csak nem tudom, mi a neve!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Kiegészíteném magam!
    Ezek a "Family Guy" szerű jelenetbevágások nagyon jók... "Apám, ez nagyobb szám, mint amikor egyformát estünk el Peterrel"

    + Gondoltam, h valami kapcsolata lesz a medvének hidanhoz, mivel számomra " tök olyan volt a tekintete", meg a "riszálás is", mint amikor rúdtáncolt. Nem direkt így csináltad, Dani?

    Lenne egy kérdésem.
    Mit fogsz csinálni, hogyha befejezed az 1AÉ-t?
    Nem akarok "izélni" de szerintem jó ötlet lenne, ha elővennéd megint a Cariosus projektedet.

    Az utolsó mondatom nem hangzott el!
    XD

    Plusz üzenet: A Szomszéd Pista bá'nak kedves születésnapjára küldenék egy számot - teljesen mindegy milyet - Isten éltesse sokáig. Remélem, még sokáig fog kergetni minket a szívlapáttal, és sokáig uszítja ránk a palotapincsijeit.

    Kid voltam!

    VálaszTörlés
  20. Szia Dani!
    Nagyon féltem ettől a résztől, illetve attól, hogy nem lesz olyan jó mint az előzőek, így az Itachi halála után... de NÖEM!
    Annyit röhögtem mint anno régen a másodéves szarságaim előtt amikor rééég elkezdtem nézni az EAÉ-t... Szóval minden tiszteletem és gratulációm a tied, komolyan mondom. Nagyon király voltál, megoldottál rengeteg mindent amitől féltem: pl nem ölted meg Kisamét és ezért nagyon nagyon nagyon hálás vagyok, kimondhatatlanul hálás vagyok érte :D
    Vigyázz magadra és halljunk rólad!
    Légy rossz

    Lili ^^
    Még valami: ezt a részt megmutatom öcsémnek. Biztos tetszeni fog neki, (már csak azért is mert Hidan benne van, de sztem amúgy is imádni fogja)

    VálaszTörlés
  21. Elolvadok *.* megnevezve az 1aèban mègha szètoltva a jeleneteimet is...de akkor is...elolvadok :D

    VálaszTörlés
  22. Ram-Kun:
    2 új tag:
    A medve akinek még azóta sem ugrott be a neve(:@)
    és Hidan, aki ne múj de mivel egy ideig nem volt vehetjük annak, de nem tudom.

    VálaszTörlés
  23. Gyerekek csak anyit mondok h tobi= Obito Uchiha és azért van csak a maszkja egyik oldalán lyuk mert csak egy szeme sarimgan-hisz kakasi ki szete neki a másikat :) legalábis szerintem.

    VálaszTörlés
  24. Söt ha a nevüket nézük Tobi Obito csak rá kell nézni ha az Obitobol a t-t elöre teszük az egyik o-t mellé és az egyik o-t ki veszük akor már csak a bi marad vagyos Tobi :)

    VálaszTörlés
  25. ja és azt a 12 nem oda illő karaktert ami az új opening ben van azok hol a rákba találhatok mert személy szerint még azt sem tudom mi az az opening meg köszönném ha vki adna egy linket h hol tom megnézni azt ahol az a bizonyos oda nem illő 12 karakter található kösz.

    VálaszTörlés
  26. Jó és akkor egyúttal adj arra is magyarázatot, hogy ha gyakorlatilag a fél teste összezúzódott akkor, hogy a francba lehetne életben, a másik meg: http://naruto-kun.hu/manga/Naruto/510/12 akkor hogy is van neki mégis két szeme?????

    VálaszTörlés
  27. arra meg hogy nem tod mi az az opening arról inkább nem mondok semmit, mondjuk kis angol tudással ki lehetne találni :/

    VálaszTörlés
  28. nekem tetszett a rész, bár egy-két jelenetnél a karakterek válla furcsa lett.
    Nekem már csak 2 személy hiányzik és az istenért sem tudok réjönni ki a fene az a fekete hajú maszkos.

    VálaszTörlés
  29. Yagami: Az az opening, amivel kezdődik egy adott sorozat. A játékkal kapcsolatban, azokat az epizódokat kell nézni, amikor a Real world a főcímzene, ott vannak elrejtve a figurák.

    VálaszTörlés
  30. Egyébként, még mindig nem tudom annak a Venom szerü szörnynek a nevét! megőrülök, fogalmam sincs hogyan keressek rá. Idegesít, hogy egy karakteren múlik :D

    VálaszTörlés
  31. Nem-nem, amiről/akiről én beszélek az a 28.részben van.
    Venom is ott van egy másik részben, de van egy rá hasonlító szörny a 28-ikban.

    VálaszTörlés
  32. megnézem és ha tudok segítek.

    VálaszTörlés
  33. hmmm... a kék színű sok fogúra gondolsz? Annyira ismerős nekem, de nem ugrik be a neve. amúgy nekem is ő hiányzik meg a hosszú, földig érő fekete hajú maszkos alak.

    VálaszTörlés
  34. Nekem csak az a gyík kell, meg a Venom-szerű alak
    Mind a 2 a 28.-dik részben

    VálaszTörlés
  35. a gyík egy 97-es rajzfilmből van amiben dinoszauruszok voltak a főhösök. :)

    VálaszTörlés
  36. Jajj... van egy n0 -om ( azért nem negatív, mert ez művészi hiba)

    A "mesében" Naruto gyomorba akarja rontani Tobi-t a rasengannal, nem pedig hátba =D

    De ezt csak a 891235332525235. részmegnézés után vettem észre.

    VálaszTörlés
  37. Jah és ha a Madara hajfelvarró szalonjánál tartunk, ott van a fiatalkori pózában az ővén fésű, meg olló! =D

    VálaszTörlés
  38. XDD
    Jaj gyerekek :D Úgyis kiderül ki Tobi, am szerintem Madara tesója akit megöltek de feltámasztottak valami Edo Tensei szerű jutsuval mert az angol lefordított mangában vastag betűs He-ként beszél róla... vagy ilyesmi.... mittomén nekem ez a tippem de most hogy valaki írta Tobit mint Obitot... basszus télleg XD

    VálaszTörlés
  39. Szerintem Tobi valójában FreddyD, a szeme pedig nem is azért vörös, mert sharinganja van, hanem azért, mert túl sokat ült a gép előtt.

    VálaszTörlés
  40. Cervantes444, ebben van valami :D
    Ami azt illeti, sztem kizárt,hogy Tobi Obito lenne, elvégre hogy csatázhatott volna a negyedikkel, mikor még annyi idős kis pöcs(ög) volt, mint Kakashi?
    nade csapó kettő:
    Ezt küldeném Dant-C senpainak!
    http://2.bp.blogspot.com/-2lFMDTFbAqY/TqKpXC6-iDI/AAAAAAAAAJs/agzFqkTDJU4/s1600/Tobi+fan-art+to+Dant-C.PNG

    VálaszTörlés
  41. Ja és azér van az az idióta terve, hogy soha többet ne gyártsanak City Interactive -s játékokat mi?:D

    VálaszTörlés
  42. Pooontosan :D
    hm...ti akinek nem tudjátok a nevét, hogy keresitek? A nyúlnak már sikerült kiderítenem a nevét (beírtam, hogy nagy dagadt manga nyúl). De a venom szerű barátunkra nem tudok semmit sem kitalálni. Beírtam, hogy venom klónok, másolatok, hasonmások, koppintások- mind angolul, mind magyarul. Aztán megnéztem Spawn ellenségeinek listáját, ott sincs (a deszing miatt tettem). Hogy derítsem ki, hogy miből van és mi a neve? Hogy keressek rá szerintetek? Próbálkoztam a Marvel adatbázissal is, de áttekinthetetlen, mivel mindenki, annyiszor szerepl benne, ahányszor adobtálták a figuráját és sikerült így legalább 20 Rhynoba belefutnom. vagy lehet DC-s a figura?

    VálaszTörlés
  43. Basszus, én meg azt hittem, hogy semmi esélyem nem lesz a nyereményjátékban, erre kiderült, hogy senki nem írta volna, hogy ment a levél, tudom az összeset. :D

    Amúgy 1-2 tényleg nagyon nehéz, mert 20 éves létemre néhány rajzfilm csak kispöcsös koromban ment a TV-ben. (lsd. 28. rész)

    VálaszTörlés
  44. Ó, hogy én mennyire szerettem azt a mesét gyerekként. Bár az utcai cápák valahogy menőbbnek tűntek, de elvégre testvér sorozatok voltak.
    Dani, a nyereményjáték után publikálsz egy névsort a delikvens "vendégszereplőkről", hogy ki és honnan van? Mert most már egyenesen idegesít az a fószer!

    VálaszTörlés
  45. Köszi szépen az új részt, felpörgette az unalmas hétvégémet. :)

    VálaszTörlés
  46. Leghosszab??? ottvan amikor a youtube nem engedte felrakni a vidit mert túllépte az ídő izét oszt partokba raktad fel pl a 29 et is.

    VálaszTörlés
  47. hehe nektek könnyű, a ti hátatok mögött 20 év áll :D

    ó a fene már csak egy személy kell... vajon milyen filmbből/animéből van az a "Venomszerűszörnyeteg"?

    VálaszTörlés
  48. Nekem csak a kék venomszerú nincs meg, meg az a dínó.... Vajon mi lehet az.
    Nem azt mondom, hogy teljesen muszáj, hogy szerepeljeek, de én ez az "egye-bassza szerencsétpróbálok" típus vagyok...
    Ezért kéne... plö tegnap teljesen túlterheltem a goodle-t a dínó után, meg a venom után.... ÁÁÁÁH!!!!
    Olvadt a szemem

    VálaszTörlés
  49. eMK4y. írtam neked még a délután folyamán egy kis segítséget a dínóval kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  50. Télleg a macinak mi a neve aminek az agya helyére Hidan került?

    VálaszTörlés
  51. Azt hiszem Boschow. Ha jól emlékszem Evil Concarne macija eredetileg.

    VálaszTörlés
  52. Bella
    Nem találtam sehol sem... Tegnap délután írtad, és én tegnap abból kiindulva kerestem úgy, - ahogy fenn is említettem - hogy kiolvadt a szemem ... *^*

    VálaszTörlés
  53. Bella:miért,neked mennyi?(év áll a hátad mögött :D)

    VálaszTörlés
  54. eMK4y, igen tegnap is írtam de még ma is. hmm. de furcsa. mindegy akkor lehet nem küldte el.

    feraaaa, höhöh nem publikus. ^^

    VálaszTörlés
  55. Na levél elküldve. Meglett végre az utolsó, egy kis segítséggel. :)
    Amúgy Dani, lehet tőled kritikát kérni-kapni saját "alkotásokat" illetően?

    VálaszTörlés
  56. Feraaaa; nem illik egy hölgy életkorát és súlyát megkérdezni.;)

    VálaszTörlés
  57. A súlyáról szó sem volt :p. Amúgy idegesít,h mindenki feraaaa-nak hív,elég ferának hívni :). Egyébként 2 karakter,a dagadék rózsaszín nyuszi,meg a venom féleség nem ugrik be.

    VálaszTörlés
  58. Én sem szeretem ,ha el kell mondanom.

    VálaszTörlés
  59. gratulálok Dani, egyre jobbak és jobbak a részek! :D a negatív kritikákat meg figyelembe se vedd! :}

    tudom jól milyen nehéz több perces mozgóképsorozatot összerakni mert énis animáció tagozaton vagyok egy műv. szakközépben :) bár és hozzád képest még csak "zöldfülű kezdő" vagyok :)

    szóval akiknek nem tetszik a sorozat nem kell nézni! vagy próbáljanak meg ők is ugyanilyen technikával és ilyen alaposan kidolgozott képkockákkal negyed óráig tartó epizódokat csinálni!! aztán majd meglátjuk ki nevet a végén!! >:(

    további sok sikert Dani, remélem kievickélsz a mély pontodról :)

    VálaszTörlés
  60. személyiség torzulás?Ez magas nekem,hogy kivegyem,mire is célzol,mer kamaszkor nem lehet,tehát nem értem,na de nem is érdekes :).
    Gyógyúlj ki hamar,ha rossz egyáltalán.:)

    VálaszTörlés
  61. Dani, tegnap csináltam (ceruzával) egy kis Fan-Made-t... Gyorsan dobtam csak össze, nem színeztem ki, így nem zavar majd a kritika... Ha fdeltöltöttem küldöm a linket.

    VálaszTörlés
  62. Bírom amúgy, hogy mindig elmondják egyesek, hogyha nem tetszik egy sorozat, akkor nem kell nézni. :D Mintha értelmi fogyatékos lenne mindenki.
    Képzeld Scarlet, erre rájön mindenki magától. Akik mégis nézik, azok valószínűleg azért teszik, mert:
    1. remélik, hogy fejlődik a sorozat, és tetszeni fog nekik
    2. mert unatkoznak és akkor már mér ne?
    3. egyszerűen szeretnek belekötni a dolgokba
    4. vagy több ezer másik indok, amit nem fogok leírni

    Hidd el, senki nem önsanyargatásból nézi, innentől meg fölösleges ez az álbölcs maszlag, hogy ne nézze, akinek nem tetszik.

    A többi bekezdés meg olyan szinten ökörség, és már annyiszor, annyi helyen le lett írva, hogy miért azok, hogy én ezt újfent nem teszem meg. Inkább megyek, fogom a kamerám és új supernatural részt forgatok, mert nem tetszett az előző. :3

    VálaszTörlés
  63. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  64. Herp Derp: hajrá fiam, ozt téged ki kérdezett? :)

    VálaszTörlés
  65. nem esne meg valakinek a szíve rajtam? D: egy apró pici kis segítség a Venomszerűkéklénnyel kapcsolatban...?

    VálaszTörlés
  66. Na jó, ha adsz egy e-mailt adhatok pár nyomot (konkrétan nem írom le ki az, mivel a játék elvesztené a varázsát, de pár nyommal megkönnyítem a keresést.)

    VálaszTörlés
  67. örök hálám :)
    íme: bella.le.cheval@windowslive.com

    VálaszTörlés
  68. bocsesz,én sem tudom,de vki nem tudna véletlenül segíteni,hogy ki az a dagadék rózsaszín nyuszkó?mert én égen,földön kerestem,és még tudjátok az olyan kazettás videó játékomon is megvan,csak az a másik házunkba maradt ><.

    VálaszTörlés
  69. amúgy az összes többi gyerekjáték volt, szó szerint :D.

    VálaszTörlés
  70. najó,azért a crueger nem,de a többi igen :D(gyerekjáték :D)

    VálaszTörlés
  71. nekem is kéne egy kis súgás a T-rex és a Venomizé kapcsán
    emk4y@freemail.hu

    Megköszönném

    VálaszTörlés
  72. ne csaljatok :D én sem tudtam , de nem akarom csalással megnyerni :D (bár ha szinkron lenne a díj megszerezném , ha kell csalással :D )

    VálaszTörlés
  73. Ezt a Venom útvonalat vessétek el, mert iszonyat hülyeség. Véleményem szerint egy cseppet sem hasonlít rá, max a fogsora.
    És a két karakter között embertelen nagy távolság van.:)

    Scarlet:
    Épp a negatív kritikára van szükségem, természetesen igényes kereteken belül.:)
    Ha nem szembesülök azzal, mi nem tetszik a nézőknek, akkor képtelen lennék fejleszteni magam.
    Külső hatások kellenek, és támaszkodnom is kell rájuk, különben leragadok egy szinten.:)

    VálaszTörlés
  74. Hát én nem nagyon tok mit hozzáfűzni, a nyereményjátékkal kapcsolatban csak annyit hogy ez baromi nagy megtiszteltetés lenne,de 3-at nem tok: Rózsaszines lilás nyúlféleség, meg 2 krokodilfajzat. És annyi kérdésem lenne még,hogy ez hogy műkködne, ha valaki ,,Felvételt nyerne"?
    Pl.: ha valaki az ország másik felén lakik,akk elküldöd a szöveglistát? vagy hogy?

    VálaszTörlés
  75. am tartod a frontot mangában?Uchiha Madarára célzok ,aki nem Tobi.Illetve Tobi nem Uchiha Madara :D

    VálaszTörlés
  76. Nah beszállok életemben először ebbe a kommentelős valamibe és alkotok pár kritikát.
    1.: Mikor Eposzba illő csatát vívnak. A Kyuubinak a mellső lábai mikor maga alá húzza. Oké nekem a hosszúsága eléggé szemet szúr, és lényegében poén az poén.
    2.: Hold és felhők ugyanezen a eposz csata jeleneten. Árnyékolás egyszerűen taszít. Ha ott a hold és megvilágítja a felhőket akkor szerintem a holdhoz közelebb levő felhőréteg a világosabb és a messzebb levő pedig a sötétebb. Az egész kép világos, amit a hold miatt eltűrök de ha ott vannak a felhők is akkor miért??? Nah szóval szerintem túl világos.
    3.: Mikor Madara elrejti a maszk mögé az arcát illetve még csak magam előtt tartja. Oké a maszk világít, vagy tükör van benne, vagy valami erdőtűz van, hogy itt is ellentétes az árnyékolás??? Ha ott a hold, akkor kíváncsi lennék hogy mi világítja a pofáját... de m1.

    Nem találtam egyenlőre többet, de ha találok szólok....
    És megtudod adni a szőke hosszúhajú számát? :D

    VálaszTörlés
  77. Ez aztán kritika volt, ecsém.
    Erre még jó indulattal, és akaratosan elfogultan sem tudok jobb kifejezést, mint:
    Kötözködés.:D

    A felsorolt megjegyzéseid mind olyan elemek, amik egyszerűen magától értetődően "hibásak".
    Szerinted a szaggatott járókelés azért ilyen a sorozatban, mert ilyen szinten elb*szcsiztam egy minőséginek tervezett járás animációt?

    Hát persze, hogy NEM.:D

    Szándékosan leegyszerűsített, gagyi, fos, szar elemekkel, rajzokkal, jelenetekkel, animációkkal van teletűzdelve a sorozat.

    Hogy miért?
    A sokszor kretén, helyenként értelmetlenül összeütött epizódok egyszerűen igénylik az igénytelenséget.:D

    VálaszTörlés
  78. Szilvia:
    Minden le lesz fixálva, és meg lesz oldva idővel.:)

    Mangát illetően pedig természetesen aktív olvasó vagyok. És nem enyhén kapartam az agyam, amikor PONT az időtájt derültek ki ilyen dolgok, miután elkészítettem egy Tobi centrikus 30. epizódot..:D

    VálaszTörlés
  79. Nekem szó szerint ez tetszik benne a legjobban amúgy! Az árnyékolást meg KI A FASZOM NEM SZARJA LE?!XD Nem azért nézem a sorozatot hogy azt bámuljam hogy hol van pontosan és művészien megrajzolva az árnyékolás!:D Örüljünk annak hogy egyáltalán árnyékolva van, nekem nem lenne hozzá türelmem!:)

    VálaszTörlés
  80. Csumi Mindenkinek!

    Már több százan írták itt és a fórumon tudom elcsépelt ,de a rész hihetetlenül jól össze lett rakva, a poénok(főleg a társ. kritikák), a zene, minden elismerésem Dani. Amikor megláttam Hidan arcát leestem a székből, hatalmas húzás. Na de a nyereményjátékkal kapcsolatban: Dani vagy bárki, mondjátok már meg(aki tudja) az a nyúl esetleg egy meséből van vagy filmből. Már írtam egy tippet(nem árulom el),de akkor is tudnom kell hogy elbasztam-e vagy sem, kösz.

    peace

    VálaszTörlés
  81. Most ha elárulná bárki is akkor mi értelme lenne az egésznek? Ez most kb olyan, hogy mondják már meg a lottó nyerőszámait mert tudnod kell, hogy jókat húztál e be -.-"

    VálaszTörlés
  82. Tudom hogy, hülyeség volt segítséget kérni,
    amúgy megtaláltam a nyulat és hát persze hogy rosszat írtam a levélbe n mindegy.

    béke

    VálaszTörlés
  83. Ezek amúgy szép és jók meg minden. De mikor lesz vége a nyereményjátéknak? :D

    VálaszTörlés
  84. Köszönöm a segítséget... mind a kettő-höz egy árva szót kaptam( amit használni tudtam), és azokkal a szavakkal (2,5 órás keresés után), meglett a két cucc a 28. rész elején.

    VálaszTörlés
  85. jájjj,hogy tudják ezt csálni velem?ma,meg tegnap óránként néztem a mangastream-et,meg egy másik oldalt és semmi,hanem holnap teszik ><.Amúgy naruto pecsétei olyanok,mint rikodou sennin-é,úgyhogy már nagyon kíváncsi vok,ha feloldja majd naruto az összes klónját,akkor milyen erős lesz?

    VálaszTörlés
  86. Ez most aztán tök helyénvaló téma felvetés volt.:D

    VálaszTörlés
  87. kösz,amúgy meg tom,hogy őrült vok,hogy ilyenkor ébren vagyok,de felébredtem,nem tudtam visszaaludni,így megnéztem a komit.Jah és dani,azért írtam ide,mert dupla hsz-ért kilettem zárva a chat-ből két hétig(mellesleg most is csak tippelek,hogy mi a dupla hsz. :D). nah szeva mindenki(mellesleg meg nincs semmi kifogásom a mostani résszel szembe,ha ezt vártad volna dani).

    VálaszTörlés
  88. emk4y :

    Az említett ilyen lehetett fiatalkorában XD :

    http://www.youtube.com/watch?v=awDC4jtjiRw&feature=related

    VálaszTörlés
  89. Iksz DÉ
    Csak így lazánn... Terültem... kb mint a sufnison... csak itt nem váódtam hanyatt, így a polc sem dőlt rám XD

    VálaszTörlés
  90. az jutott eszembe, hogy Dani ezzel a nyereményjátékosdival olyan vagy,mint Willy Wonka :D csak itt nem 5 gyerek nyer, hanem 4. de mi alapján döntitek el, hogy ki nyer?

    VálaszTörlés
  91. Nekem az a tippem, hogy a legelső beküldők közül az nyer, akinek a legésszerűbb a karaktere (nem például mongyuk egy hatszemű mutáns hörcsög, aki kiírtja az Akatsuki megmaradt tagjait). Én erre gondolok. de javíccsatok, ha tévedek!

    VálaszTörlés
  92. Most hirtelen az jutott az eszembe, hogy ez is vmi olyasmi lesz mint Füves CS főszereplése?:D

    VálaszTörlés
  93. jah azt hittem :$ mert láttam, hogy csomóan vannak, akik azt mondják, hogy csak hülyíti az embereket... de én úgy hiszek benne, hogy igazi, mint a mikulásban kiskoromban *.*

    VálaszTörlés
  94. én a csak hülyítést cáfolnám. egyrészt nincs Április elseje. (hö-hö) másrészt asszem nem a saját maga szórakoztatásából rajzolta bele az openingbe az oda nem illő dolgokat. De aztán lehet tévedek xD
    Maximillian. őő. szerintem te most valamit elnéztél. Nem a nyertes karaktere szerepel majd az epizódban, hanem önmaga :D (valamint nem akarok beszólni de a helyesírásodon még picit dolgozni kell)

    egy kérdés: mikorra várhatóak az eredmények?

    VálaszTörlés
  95. Szerintem az lesz Dani-tól a karácsonyi ajándékunk. Ne sürgessük, gondolom így is 100000000000000000000000000000000 dolga van.
    Eldönti, hogy mikor van a legalkalmasabb pillanat, és kész.

    VálaszTörlés
  96. Joruto, azért nem FüvesCS volt Yoko helyett (helyettemXD), mert ez csak egy röpke szerep volt, Füvinek meg FŐŐŐŐSzerepelnie kell...ugye Dani? XDDD

    (Igen, mostmár tudok bejegyzést írni...viszont most meg az msn nuku XD)

    VálaszTörlés
  97. Főszerep;) Ezzel nagyon megszopattad ám az embert:P:DD Ügyes!:)

    VálaszTörlés
  98. háhá,honnan tudod,hogy meg is csálja dani?

    VálaszTörlés
  99. am a nyereményjátékba könnyű az h miben szerepelt: Hát az 1AÉ-ban.Nem? Hát az op-ba szerepeltette.:D

    VálaszTörlés
  100. Nagyon jó lett... Már az összes részt megnéztem vagy 15x... Most még csak 8-nál tartok ezzel a résszel... De majd változtatok... Legyen még sok rész, mert nagyon jó...
    A blog elején a kiírás pedig nagyon igaz, s én is láttam már... :P :D
    Csak így tovább... :D

    VálaszTörlés
  101. Jéézusom. Miért mániája az embereknek ilyen epikus hibákat elkövetni?
    Ha tényleg tetszik a sorozat, akkor tiszteld meg annyival, hogy az első epizódtól kezdve, SORBAN nézed meg.
    Hidd el, te is sokkal jobban fogod élvezni.

    VálaszTörlés
  102. és ki az aki nem az 1.től nézte meg?

    VálaszTörlés
  103. Iszonyat jo lett ez a rész és huszár kajak ez a leghosszabb.És csináltam Kakuzurol egy fanartot hogy tom neked elküldeni????

    VálaszTörlés
  104. Én sorba látam 1-30 ig 27x rekord tarto vok eddig sztem

    VálaszTörlés
  105. Yoko: 10 pont a Griffendélnek XD

    VálaszTörlés
  106. Én már ott járok hogy bekapcsolom youtube-on, nem is nézem csak hallgatom játék/olvasás/rajzolás közben... folyamatosan megy lejátszási listában.

    VálaszTörlés
  107. Úristen! Emberek; elismerem hogy fasza a sorozat, én is imádom! A Hebi-s Barmokat is! De azért ez már kicsit túlzás nem?:D

    VálaszTörlés
  108. nem az, ilyen egy megszállott

    VálaszTörlés
  109. xD Ne aggódj Dani, Először, mikor még csak kezdegettem nézni (akkor még csak a 24. résznél járt az epizód) akkor sorban néztem meg az epizódokat egyszer... Csak utánna megmutattam különkülön a haveroknak, Testvéremnek, rokonoknak... Meg magamtól is végignéztem egy párszor ("Mindet")...
    Van egy hónapba egyszer, mikor "Egy akatsukis élete maratont" tartok xD
    :D
    Hajrá, csak így tovább!
    És hogy Yoko-t is nyugtassam, a HB-t is végignéztem már párszor... :)

    VálaszTörlés
  110. wíííííí :D ^^ nagyon jó lett a 30. rész, és egy kérdés Danihoz és Yokohoz: Mikor lettetek ti ilyen jópasik?? *-* ^^ (néztem facebookon a képeket) :D

    VálaszTörlés
  111. Ha a facebook alapján indulunk ki, akkor Dani csak kb 1 hónapja XD (Mivel azelőtt nem volt neki facebookja XD)

    Am köszi ^^

    VálaszTörlés
  112. Hidan nagyon menő lett ehez aztán kell kreativitás :D

    VálaszTörlés
  113. amúgy mi értelme ronggyánézni egy sorozat részeit?Úgy csak elvész az élvezet.Én úgy csinálom hogy csak olyan 3 havonta nézek meg egy részt kétszer, és úgy élvezhetőbb is.

    De megnézném kinek van ideje napi szinten végignézni mind a 30részt.

    VálaszTörlés
  114. Dani! Köszönöm mégegyszer, hogy a blogom linkjét kiraktad az oldalra, azonban most újra kérnélek.

    http://erebos-aether.blogspot.com/

    Nyilván először nézz bele, olvasd el, és csak utána tedd ki, ha tetszik. :) A készülő "könyvem" oldala lesz, mely folyamatosan frissül. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  115. Én bele olvastam és tetszett. De csak keveseknek tetszik majd, sajnos. A publikum még nincs fel készülve egy ilyen (mondom nekem tetszik :P) jó kis "könyvre"! Akik olvastak ezt-azt (nem említem a könyvek címét inkább) azoknak tetszeni fog. Főleg a tablete ami nem tudom mi de nagyon jó kis kütyü. Csak ajánlani tudom.

    VálaszTörlés
  116. Oh, Derpy. Díjazom az ötletet. Érdekes világnézeted van, ami tökéletes párosítást alkot az intellektualitásoddal, sz'al.. Csak hajrá.:D

    VálaszTörlés
  117. http://theadventure-ati.blogspot.com/ Ide beraktam a Fan artot amit csináltam neked nézd meg kösz:D

    VálaszTörlés
  118. http://www.google.hu/#sclient=psy-ab&hl=hu&site=&source=hp&q=kakuzu&pbx=1&oq=kakuzu&aq=f&aqi=g4&aql=1&gs_sm=e&gs_upl=1935l2512l0l2959l6l4l0l1l1l0l293l744l1.2.1l5l0&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.,cf.osb&fp=ce44eaaf1036b15b&biw=1024&bih=611

    VálaszTörlés
  119. jesszusom,ez azért túlzás,nem?én is vmikor 2-szer-3-szor megnézek egy részt,de ez már brutál.yoko jól írja,van egyáltalán életetek?

    VálaszTörlés
  120. egyik barátnőm készítménye (painttel) vs eredeti kép: http://a1.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/310160_258693570848268_100001228814097_759118_2083442984_n.jpg bár sok időbe tellt neki de rohadt jó lett szerintem

    VálaszTörlés
  121. Matten:" 10 pont a griffelndélnek" - + 10 pont xD!
    Ezen szakadtam...
    Most, hogy várjam az új részt, nézem az antiface-szt xD
    Nagyon jól tolják,, +érdemes új nézhető poénfergeteget keresni, mert Daninak ez a része biztos, hogy késik, mivel kell ihlet az új openinghez, nem?
    Nem kell spoilerkedni, csak igen vagy nem xD

    VálaszTörlés
  122. Az opening már vagy fél éve el volt tervezve, sz'al minden féle töprengés híján lazán nekiestem.:D

    VálaszTörlés
  123. Nem túlzás ennyit nézni/hallgatni, jobb mint a cigi nem?

    VálaszTörlés
  124. de jobb,tök mind1,ha hallgatod,de ha egész nap gép előtt ülsz,mert azt nézed az már brutális,erről beszélek.

    VálaszTörlés
  125. A blogomon már megtettem, de gondoltam ide is leírom: nagyon köszönöm Dani, hogy kitetted az oldalsávba a blogomhoz vezető linket :) Rengeteget segítettél ezzel a munkámban, sok olvasót köszönhettem neked. Az adósod vagyok.

    Most egy kis szünetet tartok, de ha nem zavar, kérlek ne vedd még le a linket. Később még szükségem lehet rá :)

    VálaszTörlés
  126. Köszönöm! Örülök, hogy tetszett :)

    VálaszTörlés
  127. Lily: hát nem is tudom...
    feraaaa32: de Ha Dani műve ekkora sikert ér el...hát fanatikus rajongóktól ez természetes...amúgy értelmesebb elfoglaltság, mint a non-stop 24h FACEBOOK,a hülye kockák napi 26-27 órát is ülnek a gép előtt, de van hogy egy nap képesek 2 napot is véhihkockulni XD, akkor már inkább 1AÉ-t nézzenek non.stop, mint facebook, meg stb

    VálaszTörlés
  128. Akkor már inkább legyen életetek és ne csak a gép előtt üljetek, én aszondom.:D

    VálaszTörlés
  129. -.- Köszönöm a leoltásokat, főképp feraaa32-től... De nekem tök mindegy... Ha engem szórakoztat, hogy mondjuk egy délelőttöt, meg egy délutánt végig 1AÉ-zek, akkor az mért zavar másokat?
    Am meg csak hogy ellentmondjak, csak hétvégén bírom csinálni ezt, 1x két hónapban, mert csak akkor van időm...
    Na köszönöm.

    VálaszTörlés
  130. Bl@de, ne mentegetőzz. Minden jogod megvan hozzá, hogy úgy töltsd el a szabadidődet, ahogy kedved tartja. A többiek csak a véleményüket mondták el a maguk ilyen-olyan stílusában. Ha nem akarod, ne vedd őket magadra ;)

    VálaszTörlés
  131. Ring B.: Ennyi ...respect

    Magam sem fogalmazhattam volna meg frappánsabban. Az előttünk szóló emberek, ezt egy közvéleménykutató kérdésnek vették, ami sajnos nem utal a szövegértési 5-ösre...

    VálaszTörlés
  132. Hihihehehöhö. Én nemt'om én köbö mindig megnézem az új részt meg úgy havonta ha nagyon unatkozok megnézem valamelyik részt.

    VálaszTörlés
  133. Igazán nem akarok beleszólni, de nem lehetne egy ugymond "filler" részt?Mert a 3.évadban minden az eredeti történeten alapszik(szinte) és ez is nagyon jó, de ez mintha már külön fűfaj lenne...Ezt nem negatív kritikának írom, csak véleménynek...és olyan jók voltak a régebbi részek, hogy poénok, szüntelen

    VálaszTörlés
  134. A 31. epizód teljes mértékben filler lesz.:)
    Sőt. A 32-33-34 is szinte teljesen.

    VálaszTörlés
  135. Yeah, az elég zrír, szeretem az EAÉ - ben ezt! ;)

    VálaszTörlés
  136. Kérlek ne vedd nagyon tolakodásnak, de karácsonyi ajándéknak meg lepsz minket a 31. részel?
    Vagy szilveszteri Buék köszöntőnek?
    Vagy Húsvétra? (volt már egy kis külön kiadás)
    Persze a legjobb az lenne ha mindegyik időben lenne egy rész, de szerintem nem nagyon kivitelezhető ez. A karácsonyi lenne a legjobb xD anyám be dobná a gépet a fa alá azzal a szöveggel, hogy: Tessék EAÉ 31. rész a youtube-on fent van, nézzed! A Mikulás hozta(Dani)!xD

    VálaszTörlés
  137. ..........
    Öhm... nos... Nem tolakodásnak szánom, de ez.... fura volt?
    De azért karácsonyi ajándéknak eljöhetne....
    Naoszt, voltál fenn fészbúkon?!

    VálaszTörlés
  138. xD naoszt, én nem voltam fent fészbookon! de még Szombaton sem voltam fent!

    VálaszTörlés
  139. Ha meghalok, szórjátok szét a hamvaimat az akatsuki kecóban :D

    VálaszTörlés
  140. Ha tippelhetek, pont karácsony körül debütál a 31. epizód.
    Bár addig még akármi megeshet, szóval ez egyelőre csak tapogatózás a sötétben.

    VálaszTörlés
  141. Ez már kissé abszurd hogy akatsukis-t akarsz karácsonyra, nem?XD Én jó fizetést akarok azt csá.xDD Vagy fizetésemelést.:P:DXD

    VálaszTörlés
  142. Ha meg nem sértelek Dani, az általam olvasott összes eddigi tipped 1 hónapos késéses tapogatózás volt. =D
    De nem baj, a lényeg, hogy jó legyen, mint eddig.

    VálaszTörlés
  143. Akkor kapok és kapunk majd egy utó karácsonyi ajándékot xD
    Nekem az is megfelel!
    Birok várni ugyis.
    Ja és köszi a körül-belüli infót!
    Ennyi elég is volt.

    VálaszTörlés
  144. Ennyi... De valami olyan legyen benne, hogy kandalló... mert most jelen pillanatban jégből vagyok, talán fel sem olvadok....

    Nah mindegy... legalább a karácsonyom boldogan fog telni, ha jön az új rész.
    Új viccözönhelyettesítőm: Cyanide & Happiness

    VálaszTörlés
  145. Nem tudom, hogy "Fanyűvő" mennyit fog még szerepelni, de itt a magyar fanyűvő:
    hu.wikipedia.org/wiki/Mátranováki_fanyűvő

    VálaszTörlés
  146. Hm Hm! Vizsgaidőszakra jól esne egy új EAÉ az tuti :) De persze ez Danin függ, ne terheld túl magad. :)
    Puszi a hasadra! <3

    VálaszTörlés
  147. Ne hülyéskedj Dant-c :OOOO ha nem akarod, hogy az emberiség kihaljon, akkor siess a következő résszel, mert nem birjuk sokáig ... a szerelem fontos, az étel fontosabb, a víz mégfontosabb, az oxigén annál is fontosabb, az 1AÉ a legfontosabb :D Dani egy kérdésem lenne: Hogy tudsz ilyen jól rajzolni gépen? :O Egyébként nagyon jó a sorozat, nem tudok hibát mondani ... igazán, de télleg, csak gratulálni tudok hozzá :) :-bd

    VálaszTörlés
  148. A youtube azt írja ki az Originálra kattintva(jobb oldalt felül) hogy a felhasználó eltávolította a videót.

    Csak gondoltam szólok, hátha nem tudod :)

    VálaszTörlés
  149. Dani!!! Lécci megmondanád nekem hogy ezeket a Epizód Archivum - 1.évad ,Epizód archivum - 2.évad ezeket milyen modulokból csináltad? Lécci mondmeg. :D

    VálaszTörlés
  150. Tamatu: Itt a videó (ha kell) http://www.youtube.com/watch?v=HDfQRrUqUMQ&feature=g-all

    VálaszTörlés
  151. fuuu reggel ha géphez kerülök, legalább 1x bejövök erre az oldalra, este meg 2x-3x is bejárok ide ... komojan nagyon kemény vagy DANI!!!:D

    VálaszTörlés
  152. Wendel: Én tudom hogy több is van, csak gondoltam szólok, mert úgyis beleköthetnékem volt. :D

    VálaszTörlés