"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2011. augusztus 3., szerda

Tüüüdüüü! - Események tömkelege 2?

Nehezen, de rávettem magam, hogy írjak bejegyzést. Már a napokban többször is nekiláttam, azonban sose kaptam ihletet, hogyan is kezdjek bele. Végül is.. Most már ez is letudva. A rizsa beindult, lehet görgetni a szövegrétest.
Lássuk csak. Többek között azért is vártam néhány napot a publikálást követően, hogy elcsípjek 1-2 velősebb megjegyzést az újdonsült epizóddal kapcsolatban. Hát mit ne mondjak.. Feleslegesen tettem.
Meglepetésemre, túlzottan is pozitívak lettek a visszajelzések. Olyan törzsgyökeres nézőket "bűvöltem meg" ismét, akiket -már úgy tűnt- örökre elvesztettem.
Az egészben a pláne, hogy egyáltalán nem terveztem nézhetőnek a 29-es epizódot. Még csak nem is vártam az elkészítését. Úgy voltam vele, hogy majd legyen meg ez is, és kész.
Úgy tűnik, az egész kizárólag a felhasznált koncepción múlt. A Narutardokon belül elkülönítendően egy hatalmas réteg elmondhatja magáról, hogy Itachi fan. Így mi más arathatna nagyobb sikert, mint egy Itachit középpontba helyező történet. És még Sasukét meg sem említettem..
Egyszóval az Itachi vs Sasuke felállás tökéletes csemege volt mind a publikum, mind az alkotó számára. Számtalan olyan eseménnyel bír ez a szál, melyből ezernyi dolgot ki lehet hozni. És én ebből csak édes keveset mozgósítottam.


Most kellene büszkének lennem magamra, és semmi mást sem tennem, mindössze örülnöm.
Mégis húzom a számat. Sokkal jobban érzem magam egy olyan epizód premierje után, mely kevésbé volt sikeres, illetve ami megosztotta a nézőket és ezáltal a véleményeket.
Hiszen olyankor tudatosul az emberben, hogy még tud ennél jobbat.
Viszont ha szinte csak azt kapja, mennyire szórakoztató dolgot adott ki a kezei közül, rákényszerül, hogy mostantól ismét egy újabb lépcsőfokkal magasabban kell tartania a szintet. Magasabbak lesznek az elvárások.

Ez a megállapítás főleg azért olyan evidens jelen helyzetben, ugyanis a sorban következő 30. epizód totális belassulás az előzmények után. Az utóbbi 2 epizódban 4 fontos karaktertől is búcsúznia kellett a sorozatnak, ezáltál meglehetősen pörgőssé vált a cselekmény.
Persze, az a réteg, akik még mindig a karakterek hullása ellen tiltakoznak, most hatalmasat lélegezhetnek. Hiszen a közeljövőben nem fog kihullani egy szereplő sem.


Persze, még mielőtt úgy tűnne, nem próbálom ajnározni a 29. epizódot, voltak hibák jelenleg is. Mindenkinek képtelenség megfelelni minden egyes epizóddal. Ahány ember, annyi ízlés. Így azok mellett, akik rábólintottak a Tüdü!-vel fémjelzett részre, bőven akadtak olyanok is, akiket mással lehet levenni a lábukról.

Bár azt kell hogy mondjam, az epizódot kifogásolók sem kifejezetten az aktuális felhozatal ellen tiltakoztak. Sokkal inkább a korábban még negatív innovációnak számító, mostanában pedig egyre megszokottabbá vált borúsabb hangulatú történetek ellen.
Mi tagadás, 6 epizódon belül eddig stabil főszereppel bíró 7 karakter kihullása után teljesen jogosak a mormogások, azt tekintve, hogy az első 23 epizódban össz-vissz 1 Akatsukistól váltunk meg.
Azonban minden sorozatnak egyszer vége szakad.
Ez alól az Egy akatsukis élete sem kivétel.
Ehez pedig meg kell alkotni egy relatív tökéletes, a sorozathoz méltó befejezést. És hogy egy elfogadható befejezés kivitelezése sikerrel járjon, szépen-lassan elő kell készíteni a sorozatot.
Nos, jelenleg ebben az intervallumban totyogunk.


Ami még említést érdemel, az a szinkron váltás. Bár kétlem, hogy az emberek nagy része ne lenne tisztában azzal, mi is zajlott a háttérben. Ha pedig mégis akadnak, akkor azok amúgyis választ kaptak a 29. epizód első percében.
Sasuke új szinkronhangja Somogyi Roli lett, aki Bundikot váltotta.
Narutot pedig mostantól Nagy Szabi fogja megcsicseregtetni, ami eddig Szeibel Dominik sora volt.
(Dominikot nem a szinkronbeli teljesítménye, hanem magánéletbeli ügyek miatt kellett sajnos 
leváltani.)


És ha már szinkron..
A kifejezetten vegyes érzelmeket keltő Jiraiyát megszólaltató emberünknek, Tomnak (Tevékenységeiről bővebben ITT.) köszönhetjük azt a bizonyos 3D-s Action Man paródiát. Természetesen a felhasznált sablonokat leszámítva.:)

Zárásképp:
Mint említettem a 30. epizód elsőre úgy fog tűnni, mintha megállt volna az élet. (Persze ez még bőven változhat, hiszen sok minden fog múlni a kivitelezésen, és az elmaradhatatlan improvizáláson.)
Azonban végre elkészítésre kerül 2 olyan jelenet is, melyet már iszonyatosan hosszú ideje várok. Így a 30. rész zárósorai garantáltan epikusak lesznek. A nézői reakcióra pedig leírhatatlanul kiváncsi leszek, ugyanis az átlagtól eltekintve, ezúttal.. Köhömm! Nem spoilerkedek.:P

Valamint a következő epizódban fog "felbukkani" 2 az immáron 5 új Akatsuki-tagból.
Azt hiszem felcsigázásnak ennyi elég is lesz. Megkockáztatom, hogy már szeptember elején megtekinthető lesz a 30. epizód.:)

Dani kijelentkezik.

245 megjegyzés:

  1. Egyébként mi az oka annak hogy vékony testalkatú karaktereket rajzolsz 99%-ban?

    VálaszTörlés
  2. 1 az, hogy mi másról tudnám a legegyszerűbb módon mintázni a karaktereket, mint saját magamról? És köztudott, hogy olyan vagyok, mint egy pályafutását kezdő Vegita.xD
    A másik meg, hogy a Narutoverziumban is a karakterek 99%-a ugyanolyan testalkatú. Én meg ugye velük dolgozok.

    Egyébként örülök, hogy visszatértél. Utóbbi időben nem láttalak.:D

    VálaszTörlés
  3. Folytassuk a faggatást; Mikor Nagato gondolkozik (Szociopata tekintet --> Tomas a gőzmozdony! XD ÚRISTEN) az alatta lévő zenének mi a címe és az előadója?:P:) Amúgy jól sikerült bár kissé elkeserítő hogy Kisame alig kap szerepet, és hogy a többi 'Cuki tagról semmit nem tudni...^^

    VálaszTörlés
  4. Mivel Itachi most meghalt, így róla szólt az epizód. Ugyanúgy ahogy előtte Deidaráról.
    Kisame még bőven biztonságban érezheti magát..:)

    VálaszTörlés
  5. :) És a zene DÁNIEL?:PXD Bocs hogy zaklatlak csak Se yútúbon se narikunon nem találtam..:S

    VálaszTörlés
  6. Én meg már azt hittem nem is lessz folytatás

    VálaszTörlés
  7. Ezek után igyekszem negatív kritikákkal szolgálni.:D

    VálaszTörlés
  8. Hát én várom a 30.részt, és remélem ezerszer jobb lesz mint ez ;)
    Mert ha a 30.részben lévő jelenetek megrajzolására vártál akkor szerintem ezerszer jobb lesz mint ez.
    Amúgy ha többször nézek meg egy részt egyre elfogadhatóbb lesz ezért elfelejtettem mit is akartam még kifogásolni a 29.részben sry.
    Viszont arra az egy momentumra tisztán emlékszem a Narutoból hogyItachi csak tátogott amikor Sasukéhez beszélt, ami engem basztatott.Jó hogy te ide is raktál hangot.
    Na eszembejutott mit akartam írni:
    Az a legnagyobb baj hogy a legpozitívabb karakterek hullanak el.A mennyiség az egy dolog csak az hogy a favoritok.Mondjuk ha Sasorit is egy késöbbi részbe nyirattad volna ki akkor őt is többen "siratták" volna meg.De nem sok vizet zavart szerintem mert eléggé szürke karakter volt, talán a filmben volt a legtöbb szerepe.
    További momentumok sem nyerték el a tetszésemet, amint meg birom fogalmazni jelentkezem :)

    VálaszTörlés
  9. "Bátyó, megdobáljuk a szomszéd macskáját surikennel ?" Ez mekkora xDDDD annyira Drva meg minden , de főleg azt a részt birom amikor úgy megcsináltad azt a jelenetet amikor a Sasuke meg az Itachi harcolnak , erre Sasuke a földön és Itachi meg pedig bámulja és akkor olyan fura lesz ,hogy nem lesznek ilyen vágások ahogy paintel szokás csinálni , han mint ha 3D -s lenne xDDD

    VálaszTörlés
  10. Őőő.. Az 3D -s is volt, és ha jól láttam Blenderrel lett csinálva.^^

    VálaszTörlés
  11. egyetlen kérdésem lenne... van rá valami magyarázat, hogy Zetsu megeszi a popcornt? az ő fejével gondolkodva nekem ez "kicsit" morbid...

    VálaszTörlés
  12. Dani! Már az előző résznél is kérdeztem, de még most sem kaptam választ arra, hogy Nagato mégis miért ragadt ott a wc-n?! Csak azért, hogy megmutasd, hogy hogyan jut eszébe a támadás?! Csak ennyi lett volna a jelentősége? Számomra ez az egy dolog volt zavaró, hogy még mindíg nem tudom. :(

    VálaszTörlés
  13. Nekem hiányozni fog az 1AÉ :/ kár,hogy egyszer mindennek vége:/

    VálaszTörlés
  14. Nos. Elképesztő mennyire vártam a 29. részt (csakúgy, mint a 28.-at:)). Kettős érzésem van. Ezért az lesz a legjobb ha kettészedem.

    Pozitívumok:

    - a szinkron: én őszintén megmondom, hogy Sasuke volt (talán, az akatsukisokat kivéve) az egyetlen karakter, akinek szinte nem is tudtam volna más szinkronhangot elképzelni, mint Bundikét. És mégis, többszöri megtekintés után egyre jobban tetszett Roli hangja. És Narutoé is. Suigetsu és Karin hangjáért pedig még mindig oda vagyok meg vissza. A tiédről Dani nem is beszélve.
    - a poénok. A legtöbbtől földhöz vágtam magam. Kevesebb volt (mint a 27.részben, mert én mindent ahhoz mérek) de nagyon ütöttek.
    - deszkaaaaaaa :D
    - a vetkőzős póker
    - Sasuke és Naruto muppetshow figurává alakulása és a normális alakjuk megrajzolása.(ezegy kicsit értelmetlen)
    - Harry Potter effektus
    - az élet egyik legnagyobb igazságát fedted fel (popcorn)
    - és végül: Tüüüüdüüüü! és Oh világ, te gyarló!

    Negatívumok:

    - a sorozat egyik jelenete sem okozott nálam még pillanatnyi szívleállást. de eme epizód nézése közben volt egy olyan szintű megdöbbenésen, hogy azt hittem ott helyben kiesik a szemem a helyéről. annyira elszomorodtam, hogy ez a jelenet a sorozatnak csupán egy alternatívája (mondjuk ez igazából nem is akkora negatívum)
    - nem tudom miért de nekem a 3D-s rész annyira nem tetszett. biztos sok munka volt vele, de nem is tudom, nekem nem illett ide (mármint nem a helyzetbe, hanem magába a sorozatba)
    - Itachi halála. Tudtam ogy 1-2 rész múlva bekövetkezik, nem is volt annyira fájdalmas és nekem pont ez volt a bajom. Hogy nem volt fájdalmas, és szívszorító.
    - az epizódnak számomra nagyon fura, mégis érdekes hangulata volt. Nem tudom eldönteni hogy erőltetett vagy nyomasztó.

    + jól tetted szerintem hogy nem árultad el most rögtön az "éjszakának" semmilyen részletét, és utalás se nagyon tettél.

    VálaszTörlés
  15. Nem nagyon vágom, hogy miért hasonlítgatják ennyire egyértelműen a Muppet Showra Naruto és Sasuke erőltetett mimikáit. Soha se néztem Muppet Showt. És ha jól tudom, abban egy béka volt a főszereplő.
    Naruto pedig papagájra hajazott. (A hangjából lerí.)

    Eddig az volt a probléma, hogy túlságosan szomorúra sikeredtek a halálesetek, erre most meg már az a baj, ha túl boldogok?xD


    Hiroto:
    Talán okkal nem válaszoltam. Ha elmondanám, akkor lelőném a poént.;) Várj türelemmel, és választ kapsz.^^


    N!ghtMare:
    Hugom szerezte a számot, én nem vágom a címét. Ha kiderítettem, szólok.

    VálaszTörlés
  16. Köszöntem.:DD ^^ Amm szerintem azér nem tud felállni a wc ről mert hogy ugye tolószékes lett megint és még nincs hozzászokva hogy újra nem tud járni vagy nemt'om.

    VálaszTörlés
  17. előtte a balrog azon a wc-n ült? mert ha jól értem, akkor 2 wc van, mert mikor Sasorira "rájött a szarás", akkor jobbkéz fele volt a wcpapírtartó, de mikor Nagato karkötője villogott, akkor bal oldalt :D

    VálaszTörlés
  18. Nekem valamiben nem stimmelt ez a rész. Fogalmam sincs, hogy mi, de mintha teljesen más hangulata lett volna az előző részekhez képest. A poénok is teljesen más stílusúak (volt 1-2 ami tetszett is).

    VISZONT!

    Most először értél el valamit nálam: Az egyik jelenet annyira megtetszett, hogy szó szerint kirázott a hideg (3x néztem meg, és mind a 3x :D). Mégpedig akkor amikor Itachi elkezd sétálni Sasuke felé. Az zene alatta annyira el lett találva alatta, hogy az már büntetendő.

    Viszont ami kicsit zavart, hogy olyan hamar lezavartad a Jiraya vs Pein harcot.

    Szerintem ez a rész még éppen belefér a jó kategóriába.

    VálaszTörlés
  19. Helló Dani! Grat a részhez, respect!


    Nagato "sínre fekszel" jeleneténél a szám szerintem Led Zeppelin - Kasmir instrumental-jának egyik verziója, ott keresgélj:)

    VálaszTörlés
  20. Őő. Nem, köze nincs hozzá.xD
    A szám címe:
    Crows Zero - Into the battlefield

    Unamito:
    Már az előző epizódnál panaszkodtam, hogy rühellem Jiraiyát és Peint is. Így jobbnak láttam inkább kihagyni a dolgot, mint egy nézhetetlen f*st összedobni.

    VálaszTörlés
  21. XD

    Beírtam YouTube-ra és ezt hozta ki:

    http://www.youtube.com/watch?v=WsTs1cht7s4

    és az egyik kommentelő is észrevette a hasonlóságot!!:)

    VálaszTörlés
  22. Hasonló, de mégis különböző.:D

    Azonban rájöttem hogy azt a bizonyos Led Zeppelin számot Puff Daddy már feldolgozta.
    http://www.youtube.com/watch?v=tOi6-JmxM0I

    VálaszTörlés
  23. Kedves Dani!
    Először is szeretnék gratulálni az Egy Akatsukis életéhez!
    Amikor megtaláltam az interneten, akkor el se hittem, hogy ilyen létezik. Azért is voltam nagyon meglepődve, mert régebben én is próbálkoztam animáció készítéssel és már akkor rá kellett döbbentem, hogy ez bizony piszok nehéz és sok időt igénylő munka. Engemet már az első rész "sufni" animációja is teljesen lenyűgözött. És hát azóta az animáció készítő technikád egyre csak fejlődött így vizuális szinten teljesen le vagyok nyűgözve.
    Na de, rátérek a mondanivalóm lényegére.
    Szerintem egyszerűen hihetetlen, zseniális és korszakalkotó az egész projekted alap gondondolata. Az az alapgondolat, amivel tulajdonképpen neki álltál ennek az egész kis sorozat elkészítésének.
    Egyrészt, hogy az Akatsuki tagok hétköznapjait mutatod be. Most őszintén, hol látunk ilyet a Narutoban?! Szerintem ha mindenki egy kicsit mélyen bele gondol, akkor mindenkinek van legalább egy szimpatikus Akatsuki tag és hát ki ne lenne kicsit jobban kíváncsi a saját kedvencére? Hogy mit csinál Kisame, Ithachi vagy akárki, amikor épp nem valami akció dús cselekményben vesznek részt? Szerintem valamennyire mindenki. És te pont ezt az aprócska, de nem el hanyagolható tényt ragadtad meg. Így hát ez önmagánban már eleve egy óriási húzás, egy kész atombomba, és már csak rajtad múlik, hogy mennyit hozol ki belőle.
    De ott van még az a másik tényező, egy rejtett faktor, ami véleményem szerint igazán egyedivé és újszerűvé tette az egész sorozatot és amitől nekem igazán leesett az állam, még pedig az, hogy az Akatsuki tagokból te lázadó, fiatalos, hétköznapi tinédzsereket csináltál! Na ez az igazi korszakalkotó húzás!
    Az embernek az az érzése támad, hogy ezek az Akatsuki tagok nem is olyan távoli, misztikus szereplők,mint ahogy a Narutoban láthattuk őket, hanem közölünk valók. Hiszen ők is buliznak, van születésnapjuk, élik a kis mindennapi "szürke" hétköznapjaikat. Az Akatsuki ház is egy remek ötlet volt. Ha már együtt dolgoznak, akkor éljenek is együtt egy házban, mint egy nagy család.
    Nos, én úgy vélem, hogy ez a két húzás az, ami igazán nagyszerű ebben az egész projektben és igazából erről még oldalakat tudnék írni, de most nem teszem.
    A negatív kritikám pedig ez lenne: az én véleményem szerint, bár ne hidd azt, hogy én ez ellen vagyok, mert tulajdonképpen ez a te kitalációd, de szerintem ott kissé kisiklott a dolog, amikor te elkezdted feldolgozni a Naruto történetét. Igen, arra gondolok, amikor az Akatsuki tagok halálát kezdted el boncolgatni. Kérdem én, minek? Hiszem az már egyszer meg van a Narutoban. Akkor most ez az Egy Akatsukis élete vagy pedig a Naruto egy verziója? Bár mint mondtam, ez a te projekted. Nekem csak ennyi lenne a kifogásom. De nem lehet, hogy ezért kanyarodtál el erre, mert a történet egyre népszerűbb lett, és egyre nagyobb elvárások nehezedtek rád?
    Végezetül annyit, hogy te egy nagyon jó színész, rendező, rajzoló és animátor is vagy egyben, ami elengedhetetlen egy sztory jó megalkotásához! És persze gratulálok a azoknak is, akik még részt vesznek ebben és így tovább!
    Remélem nem gond, hogy ezt a rövid kis szösszenetett ide írtam. Üdv!
    Csilla

    VálaszTörlés
  24. Szia! Azért Itachi halála eléggé érdekes volt. De amikor visszaemlékezik az Itachi, az lol volt! De ebből mennyi igaz, hogy Omnistrife meghalt?

    VálaszTörlés
  25. Semennyi.:D Nem is olyan rég adta ki az FWA legújabb részét.

    Csilla. Idézek a fentebbi bejegyzésemből:
    "Mi tagadás, 6 epizódon belül eddig stabil főszereppel bíró 7 karakter kihullása után teljesen jogosak a mormogások, azt tekintve, hogy az első 23 epizódban össz-vissz 1 Akatsukistól váltunk meg.
    Azonban minden sorozatnak egyszer vége szakad.
    Ez alól az Egy akatsukis élete sem kivétel.
    Ehez pedig meg kell alkotni egy relatív tökéletes, a sorozathoz méltó befejezést. És hogy egy elfogadható befejezés kivitelezése sikerrel járjon, szépen-lassan elő kell készíteni a sorozatot.
    Nos, jelenleg ebben az intervallumban totyogunk."

    Egyénként köszönöm a hosszas kifejtést.:)

    VálaszTörlés
  26. Hát én nekem csak annyi hogy egyre jobbak a rajzok, a szinkron is fejlődik. De nekem mégis sokkal jobban bejött az az időszak, amikor fogtál vmit és kiparódizáltad. Vagy tényleg csak a hétköznapjaikat mutattad be. De ezek se rosszak csak nekem az volt az etalon.

    VálaszTörlés
  27. Egyáltalán nincs igazad,szerintem ez lett eddig a legjobb rész,és nem Események tömkelege 2 hanem poénok tömkelege :D zt birom benned hogy te a tökéleteset mindig felül tudod mulni a még tökéletesebbel. rajzolásról már ne is beszéljünk,ezt sikerült olyan szinten magasra emelned,Itachi eddig szerintem nem nagyon hasonlitott Naruto-beli önmagára,de most amikor már kicsit megviselt állapotba került(amikor elhangzott a 3. Tüdü)onnantól fullra olyan mint az igazi Itachi

    VálaszTörlés
  28. Jellemfejlődés.^^

    Amúgy sose alkottam tökéleteset, és nem is fogok. Ezt a kifejezést kizárólag akkor mondhatjuk a sorozatomra, ha MINDEN egyes embert meg tudnék mosolyogtatni.:)

    VálaszTörlés
  29. hááát azért sok embert megtudsz :D
    és akit nem annak nincs humorérzéke :D
    Ennyi voltam(egyenlőre >:3)
    :D

    VálaszTörlés
  30. nah,még ide sem írtam kommentárt,de most fogok.:D
    Nekem is vegyes érzéseim vannak,és nem csak ezzel a részel.Ez az érzés ott kezdődött,amikor elkezdted kinyírni a karaktereket.Igen,tudtam,hogy ennek előbb-utóbb meg kell történnie.Nem mondom,hogy nem sajnálom,mert de,hiszen imádtam mindegyik szereplőt,főleg Paint,és Hidant.De mindenki tudta,hogy ez be fog következni,és hogy ez a sorozat nem a Barátok Közt,szóval egyszer ennek is vége lesz.De nem is ezzel van a bajom.Hanem mintha most már az lenne a legeslegfontosabb,hogy kövesd a történetet,és kinyírd a szereplőket.Szóval kevesebb idő jut a random kis hülyeségekre.Nekem jobban tetszett amikor a szereplők hétköznapjait mutattad be,és ez már szinte teljesen kiveszett a sorozatból.:S
    Remélem,hogy az utolsó részekre ez visszajön,még ha kevés szereplővel is.
    De hogy mondjak valami pozitívat is:azon behaltam,amikor a végén Itachi lecsapta Sasukét...xD Azon annyira röhögtem,hogy már-már fulladoztam,anyámnak meg be kellett jönni egy pohár vízzel.Szóval majdnem megöltél.xD
    A szinkron hangok tényleg egyre jobban-bár nekem Sasuke régi hangja jobban tetszett:/- és egyre jobban is rajzolsz.Így epizódról epizódra nem nagyon lehet észre venni a változást,de mindig van egy kis javulás.Hasonlítsd össze az utolsó rész a legelsővel!Nagyon szembetűnő a változás!Gratulálok hozzá.Az 1AÉ kezd egyre igényesebb sorozat lenni,ezt bizonyítja a 3D-s megoldás is,amiért odavoltam.
    Szóval csak így tovább!;)

    VálaszTörlés
  31. Szia Dani!

    Még nem írtam ide, de most megpróbálkozok, remélem nem fogok mindenféle hülyeséget összehordani! XD
    Már nagyon régóta nézem az 1AÉ-t de eddig nem tudtam rávenni magam, hogy írjak neked..(kicsit félénk vagyok ilyen szempontból XD)Hiába nézem meg újra- és újra még mindig tudok rajta nevetni. Főleg akkor amikor már együtt mondom a karakterrel a szöveget :D Mikor a barátnőm áthívott magához, hogy nézzük meg a legújabb részt egyből felpattantam és át siettem hozzá. Néhány perc múlva már el is kezdtük. Az első néhány másodperben nem történt semmi különös majd, mikor megláttuk a tekercset kimerevítettük a képet és olvasni kezdtünk. Ez után jól kiröhögtük magunkat, és folytattuk a 29. részt. Nekem a Sasuke vs. Itachi nagyon tetszett, de a biztosítékot csak a Tüdü! részek csapták ki nálam. A földön fetrengtem (szó szerint) a röhögéstől. Egy negatívum viszont felütötte nálam is a fejét. A 3D-s rész nekem annyira nem tetszett, de az utána következő popcornos poén kárpótolt mindenért. XD A visszaemlékezős részt pedig már nem is tudtam nézni, annyira röhögtem. Nekem nagyon tetszett, csak így tovább és sok sikert a továbbiakhoz! :D

    VálaszTörlés
  32. Na ide is bemásolom, amit a Tüdüüü-ről írtam a sulis munkáknál:

    "Nagyon tetszett a Tüdü! Jó epizódot hoztál össze!
    Sajnálom, hogy Itachi meghalt, de nincs mit tenni, sajnos ezek kikerülhetetlenek :) Jó volt a cselekmény és jók voltak a poénok. Az meg nem zavart, hogy nem tudjuk meg, mi történt az nap este, valahogy Én számítottam rá.
    Csak azt sajnálom, hogy Sasori már nem élt azon az estén így Őt már nem nagyon lehet visszavárni. Már nagyon kíváncsi vagyok."

    Kiegészítésnek még annyit, hogy nekem jobban tetszik Sasuke mostani hangja. És azért is vagyok izgatott, mert körülbelül itt tettem le a mangát és innentől kezdve nem tudom, hogy mi jön :)
    Simley-nak talán igaza van abban, hogy jöhetne egy kis visszakacsintás a hétköznapokra. De ha innentől kezdve arról az éjszakáról fog szólni minden, és tényleg belassulnak az események, akkor ezzel nyert ügyünk van :)
    De egyébként ebben az epizódban a poénok rendben voltak maximálisan. Az ActionMan paródia meg egyenesen meglepett. Ó milyen rég is láttam már a különféle actionman feldolgozásokat XD.
    Itachi Tüdü beszólásai voltak a legjobbak. Hebitől sajnos meg herótom van :/ nem tehetek róla, Sasuke bandája nekem annyira nem szimpatikus, mint az Akatsuki.
    Kik is maradtak életben egyébként? Nagato, Kisame, Zetsu, Konan, Tobi...valaki él még? Más nem azt hiszem. Az is érdekes, hogy "" jelek közé tetted a felbukkanni kifejezést. Ezek szerint már láttuk a sorozatban korábban ezeket a szereplőket? Remélem nem a Hebisekre célzol ezzel.

    (VIGYÁZAT! OFF: remélem nem haragszol meg rám amiért megint a Mókusfészekre csábítalak, csak tudod elindult a Dinka Villa rovatom és a múltkori Top 6 cikk miatt előrehoztam azt a kategóriát, ahol pár Internetes arcot lehet beszavazni, többek között téged XD. És mivel a múltkorit megnézted, remélem ezt is megvizslatod :) mokusfeszek.blog.hu bocsi hogy itt és nem privátban, de szerintem így könnyebben észre veszed, mint a sok száz levél között, amit rajongóktól kapsz. Még egyszer elnézést.)
    Heló!

    VálaszTörlés
  33. SmileyGirl:
    Az első epizódokkal nem érdemes összehasonlítani a jelenlegieket, hiszen azokat még pusztán unalomból készítettem. A netre is csak a 6. epizódtól kerültek fel, kizárólag egy kérés kedvéért.
    Egyébként egyre többen ""zaklatnak"" ezzel, hogy miért követem ennyire a sztorit, és hasonlók. Arra nem gondoltok, hogy szándékosan teszem, és jóval előttetek járok?^^
    Mindössze várnotok kell, és a sorozat meg fogja tenni a hatását.:)

    Ramen03:
    Tessék, itt az élő példa, hogy nem feltétlenül a minőségen múlik a nézők szimpátiája.
    A 3D-s jelenet rengeteg munkát igényelt, mégis akadnak bőven olyanok, akiknek egyáltalán nem tetszik.:)

    Cervantes444:
    Nem, nem a Hebisekre céloztam.;)
    Pláne, hogy azt írtam: 2 szereplő az 5-ből.
    A Hebi 4 emberből áll.;)

    A blogot pedig rögtön csekkolom.^^

    VálaszTörlés
  34. Bazzeg... Most esik le; kövi rész a 30. tehát új opening?!:D*.*

    VálaszTörlés
  35. 1. rész --> Új opening.
    11. rész --> Új opening.
    21. rész --> Új opening.
    ...

    VálaszTörlés
  36. Jó lett Dani! Na egy kis matek ha az
    1. rész --> Új opening.
    11. rész --> Új opening.
    21. rész --> Új opening.
    ako elvileg a 31.résznek kéne új opening de az már nem lesz?

    VálaszTörlés
  37. Jaaaaaaaaaa.xD Hülye vagyok bocsi.XD Neolcsá' má' le! Tudom hogy idegesítő vagyok de na!

    VálaszTörlés
  38. 31 nem lesz de elvileg csinálsz egy nagy filmet ugye?hány perceset?

    VálaszTörlés
  39. Idézet a blog legelső bejegyzéséből:
    "30-35 epizód erejéig még biztos kitart a sorozat. És igen, előfordulhat egy 2. Film is a fináléra."

    Ergo akkoriban a 35 volt a minimum.
    Mostanra viszont már felkerekítettem 40-re.

    Ui.:
    Höh, ma pont 1 éves a blog.:D

    VálaszTörlés
  40. LOL Dani épp közben frissítettem... xD

    VálaszTörlés
  41. Amúgy... boldog szülinapot a blognak! Éljen sokáig ! ;)

    VálaszTörlés
  42. Dani ! Rajzoltam neked egy Pein-t. https://docs.google.com/leaf?id=0B70wtFpLv-8CYzAwY2VkOTktZGI4ZC00NmI4LTk3ZDQtN2MzZDVkMDdlOTlh&hl=en_US

    VálaszTörlés
  43. Boldog Szülinapot a blognak :D Én is elég régóta rajzolgatok, ha van kedved nézd meg őket légyszi :D

    VálaszTörlés
  44. bocsi a link lemaradt XD http://www.facebook.com/media/set/?set=a.220379304668715.57985.100000899422988

    VálaszTörlés
  45. ööö azt irja hogy nem jelenithető meg.

    VálaszTörlés
  46. Nem jeleníthető meg. Amúgy HappyBirthday. Pont a napokban néztem hogy 2010 Augusztusában regisztráltál, de a profilod csak annyit ír hogy Augusztus, és nem is a blog születését.^^

    VálaszTörlés
  47. Boldog Szülinapot Fekete Dani Blogja!

    VálaszTörlés
  48. Jah sorry akk rosszul emlékeztem, Happy Birthday feketedani.blogspot.com

    VálaszTörlés
  49. Én már az előző bejegyzésben leírtam a véleményemet, nem untatlak titeket még egyszer xD. Mondjuk minden alkalommal egyre jobban tetszik. Már nagyon várom a következő epizódot és az éjszaka rejtélyének megfejtését. Tisztára mint a Scooby Doo-ban xD. Hmmm el is tudnám képzelni az Akatsukit mint Rejtély Rt. :P

    Remélem Hidan még sokszor(!) fel fog bukkanni a sorozatban! Hoppá a varázsszó kimaradt: *kiskutyaszemek* Légyszi :3

    VálaszTörlés
  50. Aug. 5 -én votl a blog szülinapja? LOL
    Uncsitesómé is akkor volt, és egyik távoli rokon névnapja is xD

    Amúgy valaki azt írta, idézem:
    egyre tökéleteseb ba sorozat.
    Na ez képtelenség.Olyan hogy tökéletes nem létezik, ez egy kitalált szó.Lehetetlen valaminek elérni a "tökéletességet" mert semmi sem az.

    Utóirat(ok):
    Dani, utólag is de boldog szülinapot a blognak!
    Aki mégegyszer letökéletesez valamit annak kiharapom a máját :)
    Amúgy kíváncsi leszek az új intróra, a 31.részben.
    Mert eddig mind a 3 zenéjében össz annyi jó volt amit te beleraktál, a többi zenerész enyhénszólva halgathatatlan.De amiket beleraktál a nyitányokba pont a legjobb részeik.

    Ja most vettem észre vmit:
    Patyának üzenném, hogy 1 profilon több blog is lehet, és a profil "születése" nem feltétlenül a blog születése.(vagy nem emlékszek h kell e blog ha profilt csinálsz de sztem nem)

    VálaszTörlés
  51. dani amugy nem akarsz 1 olyan versenyt csinálni hogy aki a legjobb játékot készíti a 1Áé-röl az 1 részben lehet vendégszereplő és már akkor az 1Áé-ről lene játék is?

    VálaszTörlés
  52. Kicsi-B; Tudom.:) "...Pont a napokban néztem hogy 2010 Augusztusában regisztráltál, de a profilod csak annyit ír hogy Augusztus, és nem is a blog születését.^^" Helytelenül fogalmaztam. Így kellett volna: ...de a profilod csak annyit ír hogy a profil regisztrációja Augusztusi, és nem a blog.^^

    VálaszTörlés
  53. Csáztok csináltam megint egy fan artot. Ezútal Kisameről https://picasaweb.google.com/113628545951980661213/2011Augusztus8#5638107994899834482

    VálaszTörlés
  54. Azért nem ártana leállni ezzel a napi egy FanArtal.Ez amit te művelsz nem más mint önreklámozás, ami undorító és etikátlan.A képről nem is beszélve, amire rá se kell mennem, de már tudom hogy egy összecsapott munkát takar.

    Szépen vonulj el pár hónapra, akár évre és amíg nem tanulsz meg rajzolni ne is küldj többet senkinek, máskülönben kiröhögnek és szánalmasnak fognak nézni.(nálam special elérted, ha ez volt a célod :p)

    VálaszTörlés
  55. és is szeretlek ne félj, mert én csak azt tudom rólad mondani hogy ugy viselkedz mint maga a tőkély pedig senki nem az. amugy 1 fan art volt domihidi márknak meg 1 Daninak ugyhogy nem tom hogy ez téged mért zavar?!

    VálaszTörlés
  56. És ez jó munka lett egy 12 évestől nem tőkély de 0-5ig 3 lenne.

    VálaszTörlés
  57. Bocs Dani ,de mi az má hogy megse nézi oszt ugy dumál? (amugy nem reklámosztam semmit ez csak ugy neked csináltam)

    VálaszTörlés
  58. Csak én nem tudom a két kép közül az egyiket se megnyitni?

    VálaszTörlés
  59. és igy? https://picasaweb.google.com/113628545951980661213/2011Augusztus8#5638107994899834482 ez már jó kell hogy legyen.

    VálaszTörlés
  60. Én se tudom sose megnézni 1 képedet sem. Nem hozza be őket.

    Amúgy Kicsi-B, igaza van Patriknak.

    Vonuljon el, amíg nem tud rajzolni?
    Mindenki tud rajzolni. Csak valaki jobban, valaki kevésbé. Relatív, hogy milyen rajz szar, és milyen nem.
    Nem feltétlenül a minőségen múlik, hanem az aktuális rajz témáján is, vagy az azt megtekintő egyed ízlésén is.

    Attól még, hogy Patrik fiatalabb nálad, nem kell lenézően, sőt tahón viselkedni.

    Ennyi erővel én is kezelhetnélek úgy téged, mint egy darab sz*rt.

    VálaszTörlés
  61. Annyit tudnék most rád írni, hogy csak na de mivel úgy sem olvasnád el ezért tömöríteni próbálom azt, amit az elöbb majdnem elküldtem:

    Szörnyen egoista vagy, nem veszed magad észre.Méghogy 5ös skálán 3at adnál magadnak?!de egy 105ös skálán vagy annyi ha meg nem sértelek.
    Addig pedig ne is reméld hogy jó lesz amíg nem gyakorolsz csak orrba szájba küldözgeted!

    A tiszteletet pedig meg kell adni.Láthatóan te ezt nem teszed meg, ezért azt kapsz amit adsz.Az írási stílusod pedig roppant bunkó.Erre nem mentség a kor, ahogy a rajztudásra sem!Láttam 8 évestől is jobb munkákat(öcséimről beszélek valamint pár rokonról és ismerősről)

    és tudod, valaki akkor szokta eltávolítani a megjegyzését ha valami olyat írt amit más nem nagyon tolerálna.Szerintem tudod miről beszélek.

    Méghogy 1 Domának??Ott sorra küldözgetted neki szóval ne hazudj!
    Az pedig nem egoista viselkedés a részemről, hogy kifejtem a véleményem rólad és a munkádról.

    és mielött elkezdenél megint 20félét beszélni közlöm veled hogy ha kitérsz és védekezel az csak azt jelenti hogy nem bírsz mit mondani, valamint ha elgezdesz tagadni és újabb fan artot felmutatni az annak a jele hogy azt sem tudod miről beszéltem.

    Valamint azt el kell mondanom még, hogy ne is reméld hogy jobb leszel ha így állsz hozzá.

    Ez volt az én véleményem, amit regény helyett így írtam le.Azt pedig csak remélni tudom hogy minden egyes szót amit írtam elolvasod, éshogy nem csak átfutod és elkezdesz leoltani mint azt az elöbb tetted.

    Ennyi voltam egyenlőre.

    VálaszTörlés
  62. Hát én nem akarok vitázni, mert nem az én dolgom, meg is itt van a helye de Kicsi-B; Beoltod a kissebbet, aztán ha rádszól a "goré" vagyis akinek eredetileg itt mind írunk, akkor már nyalsz és bocsi nem így akartam? Dehogynem így akartad olvasd vissza az előtte lévő üzeneteidet. Nehéz lenne azokat máshogy akarni.^^ Bocsi tényleg hogy ezt itt rendezem le de kissé böki a csőrömet.:)

    VálaszTörlés
  63. Hát mivel ez egy blog és ez nem fogalmazás lehet Hát al kezdeni, és igen, lehet a kukába is rakom a komiaimat nemtom.
    De ez tényleg nyalás volt visszaolvasva, ezért a hoszabbat fennhagyom.
    és kitartok az érveim mellett csak pillanatnyi elgyengülés volt.

    VálaszTörlés
  64. Jólvan de szerintem offoljuk a témát, mert ez egy blog és szerintem Dani nem kíváncsi a vitákra meg egyebekre. Elvégre ez azért lett kitalálva hogy kommenteljük a cikket amit Dani közzétett.

    VálaszTörlés
  65. Úgy gondoltam ahogy, mégha szörnyen egoistán is írtam azt le.Ráfér a gyakorlás, enyhén szólva.Tényleg nem akartam bunkó lenni, de úgylátszik sikerült.
    Azt is bevallom hogy az utóbbi komiaimmal nyaltam, amiket töröltem is.

    Dant-C nek:
    Igen vonuljon el, ne mutogassa a képeit és ne egózzon ahogy szokott, mert azt szokta.
    Nem hozza be a képeket, de én már láttam tőle párat és szerintem eléggé gyengén sikerültek.

    Valamint igen, megtehetnéd és darab szar ként kezelhetnél.Mivel az is vagyok, ennyi.(mármint nem a megjegyzés az ennyi)
    De én igyekszem fejlődni, és rajtam kívül mindenki, ám Huszárkán ezt nem láttam.

    (ééés megint csempésztem nem kis egót a komiba, de legalább kiadtam és ennyivel kevesebb lesz)

    VálaszTörlés
  66. Patya, igazad van.Inkább kommentelem a Tüdüt kárpótlásként xD
    Na szal:
    Amikor megnéztem, rögtön az kavargott a fejemben hogy most direkt lett iylen a rész amilyen?

    Mivel többet vártam a 29.résztől, de azzal is tisztában vagyok hogy szükséges volt valamilyen szinten.

    Látszott rajta hogy nem nagy örömmel készítetted el.A poénok kevésbé voltak viccesek, egyik sem váltott ki belőlem nevetést, kivétel a Sínre fekszel mert az szerintem jól sikerült.
    Az is plusz pont, hogy nem mutattad Jirayaék harcát, mert eléggé utálom őt is és (ő inkább semleges) Peint.

    Jobban oda kellett volna figyelned a részre, és nem "gyorsan túlesni rajta" mert sok rajongód van, akik elvárják hogy maximális tudással csináld mindet.

    A sasukés harc lapos volt, és annyira nem is volt harc.A legérdekesebb ebben a harcban Zetsu volt, meg a visszaemlékezés amikor Sasuke hülyeségeket mondott.
    Volt olyan, amikor a szinkron eléggé rossz volt.Az egyszerre történő MIVAN ra gondolok az elején, Juugo hangja is néhol elég gyenge volt.Sasuke hangjával nem volt bajom, de néhol lehetett volna több beleéléssel csinálni, pl a végén amikor Itachi közeledik felé.

    Igazából nem váltott ki belőlem túl sok pozitívumot, és az is luxus volt amikor a 3D -s progit használtad.

    U.I.: Sasuke halála engem ne mis zavart annyira, mert sejtettem h a köv részbe ő fog meghalni, meg amúgy sem szimpi a karaktere.

    Remélem a köv rész jobb lesz,ennyit akartam.

    VálaszTörlés
  67. jóvan egykutya xD
    Csak egyik idősebb kutya.:)

    VálaszTörlés
  68. Na szal én is bocsánatot kérek.De azt az egy fan artot azért akartam mert az azt muttata hogy sokat fejlődtem.

    Daninak: A végén mind a ketten meghaltak?

    VálaszTörlés
  69. Bocs hogy Dani helyett válaszolok, nem akarok fontoskodónak tűnni de; nem. Mivel az 1AÉ többé-kevésbé a Naruto története szerint megy ezért Sasuke nem halt meg mivel az eredeti storyban sem halt.:) Szerintem még kulcsfontosságú szereplő is lesz az 1AÉ ben.:)

    VálaszTörlés
  70. Rájöttem mi volt a baj az hogy arra volt állítva ,hogy Csak én nézhetem meg már nyilváános akit érdekel És még egyzser sorry mindenkinek felment az agyvizem :P. VÁROM A KÖVI RÉSZT DANI. MINDENKI AZT REMÉLI (szerintem) HOGY 1 SZER OJAN JÓ LESSZ MINT TE! (báár az lehetetlen :))

    VálaszTörlés
  71. Sasuke sztem csak kicsit kidőlt pihenni, amúgy is látszott a rajzon h nem halott.

    U.I.: Bár az se lett volna roszs ha igen :D

    VálaszTörlés
  72. Huszár: Semmi sem lehetetlen :)
    (kivéve pár száz dolgot)
    Am kiírta nekem azt, hogy nem vagyok jogosult megtakninteni.Ezért sejtettem hogy valamit elállítottál, csak szenyó voltam szólni :P

    VálaszTörlés
  73. Ööö még soha nem hallotam azt hogy szenyó kivéve a szendvicsre. Mit jelent?

    VálaszTörlés
  74. Kicsi-B:

    Reagálás a "kritikádra":

    Egy szó sem esett arról, hogy nem örömmel készítettem volna a 29. epizódot. A Jiraiya szál volt az egyetlen, amit nyűgnek éreztem volna, így ezért lett megkurtítva.
    Az is relatív, hogy azt írod, kevésbé voltak viccesek a poénok. Mások pont azt írták, a poénok a régi epizódokat idézték, és jókat lehetett rajta derülni.

    Odafigyeltem a részre, és nem csaptam össze gyorsan. Ha nem tettem volna ezt, negyed annyira sem lett volna igényes a kivitelezés, mint az előző epizódoknál. Átlagos időn belül készült el. A 28. és 27. részhez ne hasonlítsd, mivel eme epizódok készítése alatt volt olyan, hogy több hétig hozzá sem nyúltam a projekthez.

    A Sasuke vs Itachi milyen téren volt lapos? Kirin, Susano és Amaterasu is volt. És ezek mellett bukkant fel egyéb plusz is, lásd Action Man jelenet. Az is laposnak számított?
    Valamint kifejtenéd, hogy értetted azt, hogy ez a jelenet "luxus" volt?

    Az előbb még arra panaszkodtál, hogy összecsaptam a részt. Bezzeg a 3D-s jelenetre túl sok hangsúlyt fektettem?

    Szinkron:
    A közös "Mivan"-nal t'án az volt a problémád, hogy nem azonos hangsúllyal mondták a szereplők? Ha igen, miért is baj? Mintha akkora kulcsfontosságú szerepe lett volna annak a másfél másodpercnek.
    Juugo eddig is ilyen volt. Bundik pedig fele ilyen szinten sem volt képes teljesíteni, mint Roli. Akinek mellesleg ez volt az első szinkronos munkája, és kapásból egy egész epizódnyi szövegnek kellett eleget tennie.
    Még hozzá úgy, hogy nem otthon, hanem vendégségben tett eleget a kérésnek. Ezért voltak lagymatagabbak az emeltebb hangvételű mondatai.
    Így nem mellesleg abszolút kezdőként teljesen korrekt munkát adott le.

    A záró soraiddal pedig tökéletesen rákontráztál arra, mennyire is grandiózus beleéléssel alkotsz meg egy "kritikát".

    És szerintem lassan készülj Matten fogadására...

    VálaszTörlés
  75. Hozzászólva röviden az előző vitához:
    -Abban igaza van Kicsi-Bnek, hogy magamutogatás. Miért? Mert 3-asra értékeled a munkád. Akkor minek postolni? Ha valaki meg akarja mutatni, hogy mit tud, akkor olyat tegyen ki, ami szerinte 5-ös. Ha 3-as, akkor tudod, hogy változtatni kell rajta. Úgy is látszik a fejlődés, ha olyan "5"ösöket mutatsz. Az meg hogy mennyi idős vagy, lényegtelen. Mert látszik, az igyekezet, ha van.

    -A másik, hogy ha fanartot csinálsz, szerintem célszerűbb a sorozat karakterét lerajzolni egy saját szituációban. Mert azzal, hogy megpróbálsz lemásolni egy képet az eredetiről, csak az ég és föld különbséget mutatja.
    Én már lassan egy éve rajzolok, és tapasztalom azt, amit leírtam. Összvissz 1db EAÉ Fanartom volt eddig, és azt se nagy buzgóságomban csináltam. http://kepfeltoltes.hu/110722/tutuvssasu_www.kepfeltoltes.hu_.png
    Ezt a jelenetet nem láthattuk, és így mindent úgy rajzolhattam, ahogy akartam. Így sokkal könnyebb fanartot csinálni, csak próbáld ki.
    Ha semmi nem jut eszedbe, akkor vegyél mintát a mindennapjaidból. Pl bolt, strand, nyaralás stb. Ilyen helyzetekbe ültesd be a karaktereket.


    http://feketedani.blogspot.com/2011/01/az-elengedhetetlen-alapanyag.html ezt ajánlott átnyálazni.

    Nem megsérteni akarok senkit, bár tudom, hogy a szívére veszi az ember az ilyen dolgokat, bár remélem, hogy ha valamilyen módon újranézi magát az illető 4 év múlva, sőt talán addig folyamatosan csiszolja a rajztudásást, talán megérti, hogy miről beszéltem :)

    VálaszTörlés
  76. Készülök Dancí :)
    Huszár:
    A "szenyó" kifejezést a szemét, genya stb rövidítésére használom.

    VálaszTörlés
  77. Annak a zenének mi a neve ami a hebi alatt megy?
    (a Mandás rész :D )

    VálaszTörlés
  78. PPff hát az a bejegyzés igaz volt rólam legközelebb kitalálok vamit.

    VálaszTörlés
  79. Minden zene fennvan a Naruto-kunon.
    (sorry hogy én válaszoltam helyette)

    VálaszTörlés
  80. Zer0 igen, EZ Fanart. És jó is lett, nekem tetszik.

    Huszár, gyakorolj sokat. Kezdj egy kicsit önállósodni, fogadd meg Zer0 tanácsát. A másolással csak a karakter felépítését ismered meg. Egy FanArt-hoz kell egy kis fantázia. ^^

    VálaszTörlés
  81. Dancí? Höhö.. ^^ Nem "Dantszí" -t akartál mondani?:D

    VálaszTörlés
  82. úgy arom ahogy akarom, szabad világban élünk xD és :P

    VálaszTörlés
  83. Szia Dani!
    Még én se írtam, de rég óta nézem az 1AÉ-t.
    Nagyon jó volt ez az epizód és amikor Sasuke felmérte a terepet utána popcorn inváziót csinált... akkor nem bírtam ki, hogy ne röhögjem végig a következő néhány jelenetet.:D
    De szerintem a harc legvégén meg már egyszerűen csak eldőlt és meghalt. Szerintem kicsit a halála lehetett volna másabb is, de így is jó lett az epizód.

    VálaszTörlés
  84. Na az előző kommentemet elrontottam.
    ,,De szerintem a harc legvégén Itachi meg már egyszerűen csak eldőlt és meghalt."*

    VálaszTörlés
  85. Plusz ott volt az a "jelentéktelen" 1 perces jelenet a halála előtt, amiben 3 elfeledett karaktert is viszont láthattunk.:P

    VálaszTörlés
  86. Bahh... ez is igaz.:D Hát akkor a kritikám defektet kapott.:D

    VálaszTörlés
  87. "Mivel Itachi most meghalt, így róla szólt az epizód. Ugyanúgy ahogy előtte Deidaráról.
    Kisame még bőven biztonságban érezheti magát..:) "
    Huhh de megkönnyebbültem :D

    VálaszTörlés
  88. Jajj ,de régen írtam már kommentet xD , lehet szeptember elején jelenik meg majd a legujjabb rész... de addig is.. van sok idő még :D

    VálaszTörlés
  89. Ezen behugyoztam
    -Egy a három ellen? Díjjazom az önbizalmad gyerek.
    -Nem mész vissza a kómába?!

    VálaszTörlés
  90. Szia Dani!

    Nem tudom, megkaptad-e az emilemet, amiben azt ecsetelem, milyen szívesen lefordítanám a munkádat idegen nyelvekre. Ha nem, légyszives jelezz vissza derecskei89@gmail.com

    VálaszTörlés
  91. Nos, eddig csendben követtem figyelemmel az Egy Akatsukis Életét, és nem állt szándékomban sehol sem agyon dicsérni, szidni vagy ilyesmi. Most viszont kényszert éreztem a megszólalásra. És is "fangirl" -nek mondhatom magam hiszen minden egyes epizódot vizslatva várok és szinte minden héten megnézem a blogot legalább 1szer. A kommenteket viszont csak most olvastam el először, és azt kell mondjam csalódtam. Én tiszteletlenségnek tartom más blogján a követőket leoltani, vagy ilyesmi.

    De azért ha már írtam... Dani, elismerésem!

    VálaszTörlés
  92. Hát nem azért, de én naponta 10x megnézem minimum a blogot.:D:P

    VálaszTörlés
  93. jety89: Az angol változat már készül a kezeim alatt ;)

    VálaszTörlés
  94. Mivel nagyon érdekelt mi van az idéző papirra iva ezért megnéztem.

    Ui.. A 1AÉ 29. ről van szó.

    0:11

    Használati utasítás:

    "Valami random halandzsát kántálva baszd pontosan ide a jobb tenyered,

    Ha egy irreálisan nagydarab kígyó jelenik meg előtted, akkor sikeresen hajtottad végre a feladatod.

    Ha fél lábon ugrálva felgyújtod a szempilláidat, akkor valószínűleg analfabéta vagy, és rohadtul nem értetted meg, miről pofáztam.

    Ui.: Te most tényleg képes voltál kimerevíteni a képet, és kihámozni mi van ideírva? xD"

    A vége nehéz volt mert anyira kicsik voltak a betűk.

    Ui.: Az elöző komim ugyan ez volt csak a végébe belenyult az öcsém én meg nem vettem észre.

    VálaszTörlés
  95. Matten: lefordítanám oroszra is, és fellökném a dotsub.com-ra, csak a feliratok szövege kéne, és érdekelne, hogy van-e hardsub nélküli verzió a részekből. Ennyi.

    VálaszTörlés
  96. Az első néhány részből csak HardSub van.
    Az újabbakból már állítólag Dani a rendelkezésem/ünkre tud bocsátani felirat nélküli verziókat is, elmondása szerint ;)

    VálaszTörlés
  97. Nem is tudom, a magyar vonatkozású poénok és a magyar nyelvből fakadó szójátékok miatt azt mondom nehéz lenne bármilyen nyelvre lefordítani. De ha jobban belegondolok, arányát tekintve úgyis az ilyen poénokból van kevesebb. Szóval hajrá. A végén Dani nemzetközileg ismert és kedvelt lesz :)
    (utóirat: beszavaztak Dani XD )

    VálaszTörlés
  98. Fuhh Dani szóval te most a Dinka villából írsz nekünk Quagmire társaságában?:S

    VálaszTörlés
  99. Matten, el tudnád nekem küldeni az első rész szövegét?

    VálaszTörlés
  100. Jó volt a 29 réssz,főleg a sziklásnál XD..

    VálaszTörlés
  101. Hi all!

    Mióta Pein meghalt nem nagyon érdekel kihal meg, csak 1 dolog vhogy kevesebb az akatsuki töménytelen *faszsága* mint a régebbi részekben, ezzel most nem azt akarom mondani hogy a mostani részek nem lettek nagyon ütősek csak vhogy számomra kicsit gyengébbek a legújabb részt is csak 3x néztem mikor kijött de vhogy ha megint megnézzném nem lenne ugyan az mint a Kidobós, másabbnaposok, a Csere-Bere vagy az éjszaka az akatsuki kecóban. szóval valami nekem hiányzik:s már csak 9/10 nálam az EAÉ :D

    VálaszTörlés
  102. Szerintem azért sokat fejlődik a sorozat. A poénok szerintem a régi színvonalat hozzák, ami miatt nem így tűnhet, az két dolog lehet:
    - Sok szereplő hal meg, így sok poén forrás tűnik el a karakterrel együtt (ugye Hidan és Kakuzu nélkül nem lehet Kakuzu és Hidan poénokat csinálni)
    - A sorozatnak most már van egy íve, sztorija, amire Dani odafigyel. Ahogy látom Dani egyre jobban figyel arra, hogy ne egymástól független dolgok szülessenek, hanem egyre jobb történet szállak szülessenek meg.

    De mondom, szerintem az Akatsuki még mindig humoros. És az is marad.

    VálaszTörlés
  103. Dani! Te hanyas attríbútumokba vagy mibe csinálod?

    VálaszTörlés
  104. Azért kérdem mert nekem mindig kicsibe rakja fel a vidiket :(

    VálaszTörlés
  105. Nekem ez a rész is nagyon tetszett :Dés nagyon várom a következőket is törékeny 'lepkefing' testemmel x),mennyi rész várható még? :)mert akkor úgy készítem be az asztalhoz a ZEWA zsepi gyűjteményt :'( és készülök a végső rút halálra x') úgyhogy reménykedem én is meg mások is, hogy még van pár dolog a tarsolyodban :) Köszönöm megint ezt a vidám és vicces részt :D és igen hiányozni fog Itachi :'( de a sorozat megy tovább ^^

    VálaszTörlés
  106. Tudtommal kb 40 részesre tervezi dani a sorozatot (és TALÁN egy második film is várható).
    Tehát egy 10 rész még szinte biztos, hogy lesz :)

    VálaszTörlés
  107. A Zewa zsepi nem jó, mert kidörzsöli az orrod, Zsófi. :DD off

    VálaszTörlés
  108. Nagato azért nem tud fel kelni mivel a rendes naruto *shippuuden -be abban a nagy bigyóba is be volt ragadva szóval it az a nagy bigyó.... a wc :D
    kép a bigyóról D: : http://fc09.deviantart.net/fs45/f/2009/142/d/e/Nagato_Six_Paths_of_Pain_by_Eshutin.jpg

    VálaszTörlés
  109. Vagy nem.:P
    Nagato eredeti lépegetőjét a 11. részben debütált tolókocsija szimbolizálja.

    VálaszTörlés
  110. Dani írtam 1 levelet a ketchup8@freemail.hu-ra
    gondolom jó helyre írtam.... léccives ha tudsz akkor válaszolj a levélre mer nem picit kíváncsi vagyok a válaszodra fullmoney@freemail.hu azért írtam le hogy könnyeben meg találd ha szeretnéd de én nagyon szeretném ha meg találnád!....

    VálaszTörlés
  111. Már az 1. rész megjelenése óta nézem az 1 Akatsukis életét, ezért szeretnék kitérni bizonyos dolgokra.. Szerintem a 29. részben keveset hoztál ki az Itachi vs Sasuke fightból, de ami a legjobban fájt, hogy Jiraiya és Itachi halálát elkapkodtad.. Jiraiya mondjuk annyira nem, de Itachi mindenképpen megérdemelt volna 1 olyan elbúcsúztatást, mint pl Kakuzu, vagy Deidara. A poénok rendben voltak, bár az ilyen lelövöm popcornal stílusu viccelődések szerintem elég gyerekesek, de tudom, hogy tudsz te ennél sokkal kreatívabbat is kitalálni. Egyáltalán nincs baj azzal, hogy történet központúvá tetted a sorozatot, az első pár rész bohóckodása pont elég volt, hosszútávon rossz szájízt hagyna maga után, ez az egyik legjobb húzásod egyébként.. mármint a sztori. Remek fordulatokat tudsz belepakolni, és akad néha 1-1 epikus jelenet is, ami nagy szó. Viszont próbálj meg hű maradni az eredeti sorozathoz, és próbálj meg több narutos elemet belecsempészni, pl nem értem, hogy miért száműzted az eredeti Shippuuden zenéket, hatalmas hangulatot teremtett, ha megszólalt 1-2 ismerős dallam a harcok alatt, de egyébként nincs probléma a többi számmal sem, nagyon jól tud állni bizonyos jelenetek alá. (pl amikor Deidara elindult Sasuket kinyírni és megcsendült a lowrider, az zsír volt).. szal mindenképp jót tenne, ha picit visszahoznád ezeket a dolgokat.. nincsenek hatalmas hibák a munkádban, de maradj hű a sorozathoz, mert gyakran úgy érzem, mintha kisajátítanád a karaktereket, és már nem is a naruto világában játszódna a történet. Egyébként tetszik még, hogy nem olyan irányba haladsz, mint a South park pl.. ott az első pár évad zseniális, az új részek viszont csak a parodizálásról szólnak.. kell néha olyan is, de ne ess ebbe a csapdába. a szinkron nekem furcsa volt, főleg Sasuke hangja, de majd megszokom idővel. Kíváncsi vagyok az új tagokra, és a történet folytatására, de kérlek, kicsit figyelj jobban oda a karakterekre és az alapsztorira. Egyébként nem volt ez a rész olyan rossz, de láttam már tőled ezerszer jobbat, poén és sztori terén is. Ez nem becsmérlés akart lenni, csupán 1 vélemény. Biztos fogok még írni, addig viszont jó munkát és kitartást kívánok! ;)

    VálaszTörlés
  112. Az 1AÉ -ben szerintem pont az a pláne hogy a karakterek nem teljesen olyan unalmasak mint a shippuudenben.Mert ez az 1AÉ nem a Naruto Shippuuden. :)

    VálaszTörlés
  113. Ott a pont ;)
    Itt meg a vessző :P

    VálaszTörlés
  114. Ha az eredeti zenéket, karaktereket meg világot akarod akkor nézd az EREDETIT. Egy paródiának pont ez a lényege. A South Parknak meg pont az a lényege, hogy mindent kiparodizál.

    VálaszTörlés
  115. Aiya ne haragudj de egybe véleményt is írtál + elvárást Danitól+Becsmérlést többször fel hoztad Deidara-val tett jelenetet hogy az neked tetszett eböl ezt lehetett kihozni... na oké de NEM! csak neked tervezték ezt az egészet te most így full-ra el várod hogy neked tetszetős legyen és másnak ne pl én nekem az agyam szét szakat a sok Tüdüü-töl mer kurva jó volt:D na meg pláne hogy azt várod el hogy hasonlítson az eredeti akatsuki-hoz... ember jó hogy már nem azt kéred hogy Kisame olyan komoly legyen mint az eredeti naruto-ba néz akkor narutot-és ne akatsuki-t
    jah és a sok paródia pont ez a lényege hogy szint vigyen az egész sorozatba
    meg a zenék omg ...a zenék benne így jók ahogy van ez is azt jelzi hogy a sorozat amit Dani csinál EGYEDI! ezét is van benne más zene és ezét is viselkednek benne máshogy a karakterek na még1x EGYEDI!!!!!!

    VálaszTörlés
  116. Igaza van az utánam és elöttem szólóknak, többet ne mis írnék :D

    VálaszTörlés
  117. Joruto : A Sauth Parknak nem is az a lényege !

    VálaszTörlés
  118. A South Park sok mindent kifiguráz/parodizál, itt lehetne említeni Amerika politikai helyzetét, filmeket, vallást, terrorizmust, rengeteg hírességet és egyéb hétköznapi problémákat. Szóval Joruto-nak igaza van, Tamás.

    VálaszTörlés
  119. Nekem egyáltalán nem tetszik eza sztori központúság a harcok sem tetszenek. Láttam az összes részt és az első 12 részen betegre röhögtem magam, annyira jók voltak, illetve a film is zseniális volt. Pont az fogott meg ebben a sorozatban, hogy olyan közelinek érezte az ember a szereplőket, mert teljesen emberiek voltak kidobósoztak veszekedtek, csajoztak berúgtak stb. Számomra pont az tette érdekessé az egészet, hogy semmi köze nem volt az eredeti sorozathoz, minden szereplőnek teljesen új személyisége lett és semmiben sem hasonlított az eredetihez. Tudom, hogy nem lesz már ilyen, mert elkötelezted magad a sztori iránt, de ha elfogadsz egy tanácsot, ha már sztori, akkor szerintem vezesd más irányba a sztorit, mint az eredeti narutóban.

    Én pl tökre vártam, hogy majd deidara beüti sasukét, vagy hogy kakuzu meg hidan kicsinálják narutóékat, tök poén lett volna teljesen más irányba elvinni a történetet, ahol végül lezárásként (mert, ahogy írtad egyszer le kell zárni) a "gonoszok" győznek és tényleg az akatsuki uralja majd a világot, ezek a vicces és teljesen szerethető srácok, ahelyett, hogy kigyilkolod őket és unalmas sasukékkal meg narutókkal helyettesíted őket. (Egyébként még befejezheted így)

    UI: A south park is azóta szar, hogy nem önálló történeteket találnak ki, hanem parodizálnak...

    VálaszTörlés
  120. Ahány ember annyi ízlés :)
    Nekem speciel nagyon is tetszik, hogy Dani így csinálja :)
    Hogy miért? Nem tudom, egyszerűen bejön és kész ;)

    VálaszTörlés
  121. Mani:
    Kicsit figyelmetlen voltál.:)

    Most csak ennyit tudok hozzáfűzni, mert nem vagyok olyan állapotban, elnézést.

    VálaszTörlés
  122. Mi a baj, Dani? :D
    Ma van a másnap? :P

    VálaszTörlés
  123. Lol Szentem megint csaptak egy bulit a Dani rezidencián és vízipipázás közben Bundik összekeverte a dohányt a Fűvel.XD

    VálaszTörlés
  124. Dani:
    Milyen progival csináltad az esőt a 19.részeben?

    VálaszTörlés
  125. Hehhehheh. Azé nem egészen. De mondjuk.. Nah várj. Ht azért ez nem úgy mehy. Őőő. Nah majd erre még visszatérünk.

    VálaszTörlés
  126. Tudod mit, Dani?
    Most szépen feküdj le, pihend ki magad és majd a holnap reggeli pálinkástea után gyere fel újra és hidd el jobban fog fogni az agyad ;)

    VálaszTörlés
  127. Aki tudja a írja már le légyszi!!!!
    Nagyon kellene.Egyébként Dani nagyon sokat informálódtam a mai napokban a vízipipáról.Tudom hogy ez nem így megy egyébként én is szeretnék majd egy vízipipát.

    VálaszTörlés
  128. Elnézést kérek a szánalmas megnyilvánulásokért. Törölni nem fogom őket, mert megtörténtek. Most már maradjon így.

    A napokban írni fogok egy bejegyzést. Azonban jelenleg pihenésre van szükségem.

    VálaszTörlés
  129. Én mit ecseteltem az előző hsz-emben? :)
    PIHEND KI MAGAD!
    Nem kell se túlhajszolni magad, se egyébb :)
    Jobbulást kívánok.

    VálaszTörlés
  130. csak egy ötletet vetek fel, semmi okod hogy komolyan vedd de ha kicsináltad az összes akatsukist akkor hogy ne legyen vége a sorozatnak elkezdhetnéd az alternatív befejezést folytatni :D
    mint a Tüdü! részben. és akkor az összes szereplővel mehetne tovább az ökörködés. esetleg más helyszínen más ellenségekkel stb.
    de ez csak egy ötlet amit én jónak tartok (és most ebben a percben jutott eszembe XD)

    VálaszTörlés
  131. Épp azért csinálom ki őket, hogy vége legyen a sorozatnak...

    VálaszTörlés
  132. Amúgy csak ezt a nyakláncot hordod?
    Biztos védjegy...

    VálaszTörlés
  133. Mi van, ha egy nagyon közeli baráttól kaptam, aki meghalt a közelmúltban? Ha?
    Akkor is jól áll a szarkazmusod?
    Egyébként ne pontozz. Ha már be van sózva az ülőkéd, és nem bírod ki, hogy ne fűzz ide valami egetrengető bölcsességet, akkor add meg a módját. Csapd nyakon egy kis körettel, és tálald.

    VálaszTörlés
  134. Mindent én se tudhatok rólad.
    Különben meg egyszer normálisan is beszélgethetnénk egymással mert már kezdek belefáradni abba hogy nem tudom mikor kap el a fél évenkénti depressziód meg a további emocionális zavaraid.
    Kezdek belefáradni az oda-vissza való csipkelődésbe, ezért is írok már ide alig.
    Bár tudod mit?
    Szerintem leszarom az egészet úgy ahogy van, nem is érdekelsz már tovább...

    VálaszTörlés
  135. Oda-vissza csipkelődés? Te miről beszélsz?

    Az aktuális beszólásodnak volt előzménye? Nem. Random belekötsz az emberbe, aztán ha lábcsókolgatás nélkül, reális választ kapsz a tapló modorodra, akkor jönnek az olyféle gyönyörcsomagjaid, amire az imént is láthattunk példát.

    Olvass csak vissza, milyen hiper-pacifista hozzászólásaid voltak.
    Hogy reagáltam rájuk? Inkább én fogtam be a pofámat, és a szám szólalt meg a kompromisszum érdekében.

    Mellesleg a nyaklánccal kapcsolatos megjegyzésem egy példa volt.
    Viszont ha igaz lett volna, te így reagálnál rá, hogy:
    "Mindent én se tudhatok rólad."?

    Jah bocs. Akkor nyugodtan anyázz már légyszíves, hiszen anyámat sem ismered.

    VálaszTörlés
  136. Normális beszélgetésre pedig majd akkor invitálj, ha kinövöd a dedós hajhuzogatásod.
    Zavarnak a hisztijeim?
    Akkor talán ne húzd fel az agyam, és nem lesz hiszti.
    Bonyolult? Kétlem.

    VálaszTörlés
  137. Nagyon jól sikerült az új dizi, vagyis a háttér nem nagyon tetszik de a fejléc egész jó lett.
    Am nem tök 8 ki mit hord?
    Én is hetekig hordom ugyanazt a ruhát nyáron(persze csak otthon és szoktam mosni is :D) mert szeretem.

    Miért kell más viseletét megkérdőjelezni?
    Ennyi erővel a házastársak mé mindig ugyanazt a gyűrűt hordják? :)

    A hisztikhez meg ennyit:
    Szerintem teljesen normális reakciók tekintve a tényezőket.

    VálaszTörlés
  138. Fuhh én azt hittem, hogy tényleg megtörtént.
    Viszont Csermely, hogy ha neked tényleg megfog halni egy barátod és kaptál tőle valakit utána valaki odaszól, hogy mindig azt a valamit hordod utána te Dani példáját reagálnád rá utána az a valaki aki odaszólt ugyan ezt reagálná rá? Milyen érzés lenne? Mielőtt bármit is tennél végig gondolod?

    VálaszTörlés
  139. Hú, hatalmas megkönnyebbülés! Örülök neki, hogy nem történt ilyesmi :D
    De Dani! Gonosz vagy >8( Rámijesztettél.

    VálaszTörlés
  140. Dani lenne 1 olyan kérdésem hogy nem szeretnél 1 olyat csinálni hogy az 1ÁÉ-a kulisszák mögött XD ezel alazt értem hogy nem e szeretnéd e azt megcsinálni hogy pl a 30.részbe miket vetsz be pl 1 nagyon kicsi nevetés. hogyan készültö fel rá meg ezek? ez szerintem nem kis mókát vinne bele:D ha nem akkor indokold meg léccives

    VálaszTörlés
  141. Először várjuk meg a 30. részt.:)

    VálaszTörlés
  142. Hát azt hiszem, hogy már nem kicsit vájra a jónép a legújabb részt ;)

    VálaszTörlés
  143. Szentem a régi blog kinézete jobb volt. Narutosabb volt.

    VálaszTörlés
  144. Én ezt jobban szeretem, báár a másikat is lájkoltam.

    VálaszTörlés
  145. Ah...mikor először olvastam a friss hozzászólásokat, akkor azt hittem annak köszönhető az új dizájn is. Szerencsére nem.
    Viszont akkor miért újítottál a külsőn? Vagy csak a változatosság kedvéért van új háttér?
    STIHL ötlete jó, de egy ilyen werkfilmet én inkább a sorozat utánra tudnék elképzelni. Egy kis korona az utolsó rész után. Amolyan after videó.

    VálaszTörlés
  146. Igazából nem nagyon voltam tisztában vele, hogy megváltoztatom a blog designját. Csak úgy.. Megtörtént.

    Val'szeg majd még igazítgatok rajta.

    VálaszTörlés
  147. Amúgy nekem jobban tetszik az új fejléc.:DD

    VálaszTörlés
  148. Az nekem is :D Vedd le herkulest a fejedről! láttam a vidit XD

    VálaszTörlés
  149. Csaj az a baj hogy a háttér sokat ront a blog kinézetén, legalábbis szerintem.

    VálaszTörlés
  150. Szerintem faja az új desgin. De mindegy is a formalitásom soha nem érdekeltek..^^

    VálaszTörlés
  151. STIHL.. A nekem szánt hozzászólásodat nem igazán tudom komolyan venni, egyébként szerintem sokan félreértettetek.. én értem, hogy paródia, ezt nem is kérdőjeleztem meg, mindössze arra próbáltam rávilágítani, hogy ha már akatsuki, és naruto, akkor valamilyen szinten legyen is az. NEKEM úgy tűnik, mintha az előző részekhez képest sokkal jobban elrugaszkodott volna a sorozat attól a világtól, amire épül, és SZERINTEM jobb hangulata volt azoknak az epizódoknak amikben még több volt a narutos elem, elvégre az 1AÉ-t főleg naruto fanok nézik, akiknek magamból kiindulja jól tud esni 1 kis nosztalgia. A vélemény és kritika lényege egyébként, kedves STIHL, pont az, hogy személyes tapasztalatokra hagyatkozol, és a saját véleményed teszed közzé, ezért nyilván nem fogok olyat tanácsolni a készítőnek, ami SZÁMOMRA negatívum, csak azért, mert számodra, vagy 10 másik ember számára pozitívum.. Nah igen.. Tanácsolás.. Nem mondtam Daninak, hogy márpedig te csináld olyanra a sorozatot, amilyenre én akarom, mindössze tanácsot adtam neki, amit vagy megfogad, vagy nem.. :)
    Nem értem honnan veszed azt, hogy szeretném Kisamét komollyá tenni, szó sem volt ilyesmiről, és ha te azt nevezed egyediségnek, hogy más előadóktól, populáris számokat vág valaki a videói alá, hááát.. gratulálok. Az 1AÉ sok dologban egyedi, de ebben biztosan nem. :)
    Azért félreértések elkerülése végett, ezzel most nem a sorozatot szólom le, ami problémám volt vele azt már leírtam az előző hozzászólásomba.. Nem szeretnék ellenségesnek tűnni, de legközelebb olvassátok el még 1x más mondandóját, ha nem értitek, hogy az illető miről is beszél, mert nekem picit rosszul estek ezek a támadások, úgy érzem nem szolgáltam rá, mert nem bántottam vele senkit, de nincs harag. :)

    VálaszTörlés
  152. "NEKEM úgy tűnik, mintha az előző részekhez képest sokkal jobban elrugaszkodott volna a sorozat attól a világtól, amire épül, és SZERINTEM jobb hangulata volt azoknak az epizódoknak amikben még több volt a narutos elem"
    Epizódok óta folyamatosan követi az eseményeket. Akkor, hogy tudna elrugaszkodni attól a világtól amire épül, és, hogy lenne benne kevesebb Narutos elem?????????

    VálaszTörlés
  153. Nem azt mondtam, hogy ez már nem naruto, csak lényegesen kevesebb párhuzamot vélek felfedezni az alap mű és az 1AÉ között. Egyszerűen csak kevesebb lett az olyan poén, amit a narutoból lehet kihozni. Pl az "Állítsátok már meg az Uchiha madarát!" szóvicc, vagy a tagok képességeiből kreált vicces helyzetek, Mint pl Tobi hugyfosós jelenete nekem jobban adta, mint a popcorn minigun, vagy a folyamatos TÜDŰzés.. Kell persze ebből is, de sajnos átesett a ló túloldalára, legalábbis a személyes ízlésemet figyelembe véve. :)

    VálaszTörlés
  154. Heló Dani én csak azért irom ide mert a narutokun-os forumból törlik XD h küldtem ott privet majd nézdmeg, és a hugodnak Boldogat!

    By.: Dragon989

    VálaszTörlés
  155. CSá Dani. Rajzolgattam unalmamba egy csomo akatsukis palit, ha gondolod vess rá egy pillt.
    http://kocsoglife.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  156. rámegyek a linkre, gondoltam megnézek pár jó kis fanmadet erre látom, hogy a képek felét lényegében másoltad :/

    VálaszTörlés
  157. a 4.-ik rajz az egy borzadalom meg a többi is(márbocs) és abból a 8rajzból nekem egyik se teccik mert:
    1.szinte mind másolt
    2.a rajzolás az .....nemmondok semmit xD

    VálaszTörlés
  158. JÓ hát nem a legjobb.

    VálaszTörlés
  159. A rajzolás hát nem hiszem azt, hogy az annyira rossz lenne, hogy... hogy hogy hogy XD

    VálaszTörlés
  160. Ez a te bajod!Azt hiszed hogy nem ANNYIRA rossz?Te így állsz hozzá az összeshez hogy ez sem annyira rossz...?
    Hidd el amit mások mondanak!Szörnyű!De te már úgysem fogsz gyakorolni csak tovább okádani ezt a sok "rajzot"...

    VálaszTörlés
  161. Dani akkor milyen progival is csináltad az esőt a 19.részben? Aki tudja az szóljon?

    VálaszTörlés
  162. Csermely: Loál. Bár úgysem olvasod el, azért mégiscsak megjegyezném: Minden cinizmusod és tárgyilagos stílusod mellett, hogy lehetsz ennyire ovis? :D "Jajj nem érdekelsz akkor, leszarom hüpp hüpp" Azért el ne bőgd magad, mert a chipsadóval drágább lett a depresszió elleni csoki. ;)
    Ha meg értelmes csevejre vágysz, nyugodtan írj rám, tökre tudok ám csipkelődésmentesen is beszélgetni. ;D

    VálaszTörlés
  163. Neked bármikor megadnám az msn címemet!

    VálaszTörlés
  164. Ha irónia: Én meg jól megböknélek fészbúkon B-)
    Ha nem: Nosza rajta, herpderpherpy@gmail.com Jöhet az a levél.
    Ha mindkettő: Akkor baszd meg. Nyaaan :3

    VálaszTörlés
  165. Én picsák felszedésére szoktam használni az összeset :3

    VálaszTörlés
  166. Ayia! Teljesen egyetértek veled! Én is személy serint vissza sírom a régi sorozatot....

    VálaszTörlés
  167. Ha kifejted, hogy miért, akkor talán segíteni is tudok rajta.:)

    VálaszTörlés
  168. Szeretném használni a sorozatomban.Légyszi segíts. :)

    VálaszTörlés
  169. Már párszor közzé lett téve, bejegyzést is beleszámítva. Nem én csináltam, hanem Dragi. Adobe After Effects-szel.

    VálaszTörlés
  170. Nem ugy volt h az egy aé uj része honap elején lesz fel téve ak mért nincs még kész?

    VálaszTörlés
  171. Kaname: Azért, mert a hónap eleje lehet akár 10. Úgy, hogy türelem Kaname én csak ennyit mondhatok. Dani tud többet mondani.:D
    Csermely: Azt mondtad nem érdekel többé Dani még is olvasod a blogját^^ Szóval igen is érdekel még Dani.:D

    VálaszTörlés
  172. Kaname:
    Bocs, főnök, úgy néz ki láma voltam, és nem tartottam elszámolást. Helyette inkább önző módon a magánéletemre fecséreltem az időmet.

    VálaszTörlés
  173. Irónia a legfőlsőbb szinteken (Y)
    Amúgy a kerek számjeggyel rendelkező részektől többet várok :D

    VálaszTörlés
  174. Mond Dani, Petya a Predator fog még szerepelni egyszer valamikor, vagy Ő egyszeri karakter volt? Jó lenne ha jönne megint szerencsesütiket osztani :)

    VálaszTörlés
  175. Szerintem az ilyesféle karik mint Petya, A pizzás fiú(R.I.P.) A fekete macska, Füves CS (LOL) csak olyan karakterek akikat egszer-kétszer lehet szerepeltetni aztán lejár a szavatosság :D

    VálaszTörlés
  176. ohh ez a rész annyira jó lett... padtársam folyton azt mondogatja nekem hogy "Tüüüüdüüüüüü"... ez évekig megfog maradni, történelmet írtatok, Danci xD

    VálaszTörlés
  177. Hyouton! Köszi szépen! :D
    Dani! Ha időd engedi, kérlek, reagálj a hozzászólásaimra, mert érdekelne a véleményed, szeretnék eszmecserét folytatni.. Köszi! :)

    VálaszTörlés
  178. Bocs dani csak rohatul várom az uj részt nem akartam bunko lenni hmmm... :)

    VálaszTörlés
  179. Semmi baj.:D

    Aiya:
    Eddig is akartam reagálni, csak folyton halmoztad a vélemény kifejtéseidet, így nem bírtam tartani a tempót. Mindenképpen tartalmas reakcióval akartam szolgálni neked, azonban sose voltam olyan kedvemben, hogy ezt sikeresen el is tudjam érni.^^"

    Abba egyébként mindenképp bele kell kötnöm, hogy állításod szerint mostanság jóval kevesebb a Narutos párhuzam a sorozatban.
    Pont ez a baj, hogy egyre inkább hajaz az eredeti sztorira, kevesebb a paródia, több a mélyre hatóbb szituáció.
    Túl sok eredeti elemet hagyok meg, amiket pusztán csak újrarajzolok, így a parodizálás végképp eltörpül, és inkább plusz(poén)ok adódnak a koncepcióhoz.

    Ez valamilyen szinten jó, valamilyen szinten nem.
    Szinte minden epizódban megpróbálom kicsit más irányba terelni a hangulatot, hogy mindenkinek eleget tegyek.
    Ha belegondolsz, ez nagyon nem egyszerű dolog.:)
    A kövi, 30. epizód totálisan olyan lesz, mint a régebbi részek. Felépítésben, hangulatban, poénokban.
    Sokaknak biztos tetszeni fog. Azonban akik a jelenlegi epizódokat kedvelték jobban, átkerülnek a másik szerepbe. Abba, amiben jelenleg te is benne vagy.:)
    Ergo húzni fogják a szájukat.

    Késői fogalmazás, remélem a lényeget át tudtam adni.:)

    VálaszTörlés
  180. Hmm.
    Én úgy vagyok vele, hogy az 1AÉ minden része nagyon tetszett :)
    Mind azok ami a ,,régebbi'' részeket illeti, mind azok, amik most futnak :)
    Fő a változatosság :P

    VálaszTörlés
  181. Lenne egy kérdésem,elvontkoztatnék most az EAÉ-től,Azt szeretném kérdezni hogy nem e tod hogy lehet olyan honlapot késziteni,ahova mások is tudnak regisztrálni,majd feltölteni képeket

    VálaszTörlés
  182. hát ojat én nem tudok de ott van a képfeltöltés.hu vann több is tehát neked a zöld témájú lesz jó.

    VálaszTörlés
  183. Ha szabad kérdeznem a new rész kb mikora várható olyan 9-10 edike fele?

    VálaszTörlés
  184. Dani, te törölted a felesleges hsz-eket, vagy megint a blog tisztogatja önmagát? :D

    VálaszTörlés
  185. Én töröltem őket.:) Kicsit már böki a szememet, amikor 2 oldalnyi hsz is felgyülemlik, pusztán olyan tartalmakkal, mint például:
    "Ja."

    VálaszTörlés
  186. Értem, köszi a válaszod :)
    Már azt hittem, hogy a blogspot önálló életbe kezdett. Csak furcsáltam, hogy pont azok a hsz-ek tüntek el, amik feleslegesek voltak :)

    VálaszTörlés