"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2011. március 21., hétfő

Birka szellem

Több, mint fél éve, majdnem 7 hónapja többek unszolására is létrehoztam egy blogot, melyen kifejthetem az alkotással kapcsolatos gondolataimat, jelenthetek a sorozat fontosabb eseményeiről, de ezt tudjátok is.:)
Viszont:
Miután a blog egyre populárisabb lépcsőfokokon haladt át, szépen-lassan megismertem egyéb internetes fogalmazásokat is, és ezzel olyan fiatalembereket, akikre inspiráló hatással volt az "Egy akatsukis élete".
A hatás abban nyilvánult meg, hogy szintén anime paródiába kezdtek, ami szintén Narutot dolgoz fel, és szintén Painttel készül.
Ezzel természetesen semmi baj! Az embernek csakis jól esik, ha példát vesznek róla mások.
Viszont..!

Mivel automatikus tradícióvá vált a fiatalok blogjainak követése, egyre inkább meg-, sőt kiismertem őket.
És kénytelen voltam arra a következtetésre jutni, hogy amit művelnek, az már brutális.x'D

Idén télen Zoli és Én is átestünk egy eléggé instabil kedélyállapot ingadozáson, melankóliánkat egyaránt kifejtettük részletesebb és szolidabb fogalmazásban is, erre hirtelen minden blogon ezt olvassuk vissza:
"Mostanában nem úgy alakul az életem, ahogy szeretném.."
"Egyszer magason, egyszer alacsonyan vagyok.."
"Bedepresszióztam, alkotni sem volt kedvem.."
És egyéb nyalánkságok.

Továbbá:
Melankóliám legjavában kishíján arra folyamodtam, hogy abbahagyom a sorozatot, amit nem éppen higgadt ember módjára préseltem ki magamból.
Néhány hét múlva miket fedezünk fel?
"Elbizonytalanodtam a sorozatommal kapcsolatban.."
"Lehet örökre abbahagyom.."

Eltervezem, hogy az "Egy akatsukis életét" körülbelül 30-40 epizódosra tervezem, és fináléképp a klasszikussá kinőtt Filmet megtoldom egy 2. résszel.
Visszajelzések:
"30-40 részt szeretnék csinálni, és mindenképpen 2 Filmet!"
"Minimum 30 részes lesz a sorozatom, plusz a jól megtervezett 2 Film!"

Egy közös projektet, egy Különkiadást készültünk megalkotni Zolival, ami sajnos parkolópályára kényszerült. Ezek után hirtelen:
"Hamarosan készítek egy különkiadást."

Publikálom a feleslegessé vált zenei műveket, melyben szarkasztikusan szólok hozzá néhány számomra kellemetlen témához, majd néhány nap múlva amatőr megzenésített vélemény nyilvánításokba ütközöm.

A lényeg:
Aranyos, amikor ennyire felnéznek az emberre, amikor akaratosan és akaratlanul is hasonlókat cselekednek, hogy csúnya kifejezéssel éljek: plagizálnak.
Felháborodásról szó se essék.:)
Nem az unszimpátiámat akartam kifejezni, és nincs is semmi hátsó szándéka az okfejtésemnek. Pusztán csak többünknek is feltűntek ezek a különös egybeesések, és nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá.

Annyit viszont hozzáfűznék, hogy nem a legegészségesebb a birka szellem. Tudom, hogy sokan szeretnének olyan sorozattal rendelkezni a kis tarisznyájukban, mint az 1AÉ, ezért alkotás terén könnyen elfogulttá válhatnak. De nem bírom hangoztatni, hogy mindenki törekedjen az EGYEDISÉGRE!
Addig nem fog senki sem nagyot alkotni, amíg az 1AÉ kis gonosz szimbiótaként a nyakukban csüng, és manipulálja az alkotásokat.
Mint rajongók, akik örömmel ülnek le a sorozat elé, tudom, hogy nehéz elrugaszkodni.
De merjünk nagyot álmodni!
Lehet, hogy amit önmagunk találunk ki, sokkal lehengerlőbb dologgá is kinőheti magát, mint egy népszerűbb alkotás. És mennyivel jobb érzés, mikor megdicsérik az ember munkáját, és tudja hogy:
Ezért bizony 100%-osan megdolgoztam fizikailag és mentálisan is!

***

Csak ajánlani tudom Matten blogját! Ha valaki, akkor ő mindenképp gondozható nyájként tekint le a kezdőkre, érdemes nem figyelmen kívül hagyni a szájtépéseit.^^

100 megjegyzés:

  1. Így igaz :) Megmondtad a tutit, Dani ^^

    VálaszTörlés
  2. Ez nem lehet igaz!
    Épp most olvastam Matten kiírását az amatőr sorozatokról, egy másik blogon pedig épp ezt a "30-40 részt szeretnék csinálni, és mindenképpen 2 Filmet!" bejegyzést olvastam, amikor átkapcsoltam ide.Micsoda Véletlen 1beesés!

    VálaszTörlés
  3. nos Dani, ebben a te szemszögedből igazad van.
    Viszont most leírnám azt az oldalt, amiről én látom. Én nem 100%-os mértékben az 1AÉ miatt kezdtem bele a sorozatomba.
    Már 5 éves koromban elterveztem, hogy grafikus leszek. (Ezt a reakciót a Frédi és Béni váltotta ki belőlem a Cartoon Network-ön.) 10 éves koromban megpróbálkoztam egy rajzfilm elkészítésével. 13 éves koromra ebből a valamiből elkészült KB 10 perc. itt abba is maradt. (YTn fentvan) Elkezdtem metinezni, és megismerkedtem a Stickman Warfare nevű játékkal. 14 éves koromban láttam a Stickman fórumán egy 23 részes sorozatot, melynek a neve, Egy akatsukis élete. Megnéztem a 23. részt elsőnek. Ez meghozta a kedvemet ahhoz, hogy végignézzek. (az 1aé előtt is terveztem, hogy csinálok egy sorozatot csak nem tudtam, hogy miről) Az 1AÉ arra ösztönzött, hogy elkezdjem nézni a Naruto-t. A története nagyon megtetszett, és gondoltam, hogy az 1aé és a naruto együtt egy olyan löketet adhat, amitől híres lehetek. Ez volt az akkori gondolat. Aztán belecsöppentem ebbe a világba, és 15 évesen a gondolkodásom ráállt a mostani gondolkodásomra. Aztán innentől már szerintem ismerős a történet.

    VálaszTörlés
  4. Ezt értem, szép is, jó is, de eltértél a bejegyzés témájától.:)

    VálaszTörlés
  5. egy kicst lehet, hogy eltér a témától, de arra akartam kilyukadni, hogy nem csak az 1AÉ szőhet álmokat, és nemcsak az 1AÉ miatt lehet elkezdeni egy sorozatot. viszont amit leírtál az viszont igaz.

    VálaszTörlés
  6. Természetes, ezt nem is feltételeztem.:D

    Viszont, mint az 1AÉ alkotója, logikus, hogy a sorozattal kapcsolatos gondolatokat fogalmazom meg.

    VálaszTörlés
  7. LoL Dantci! Látom hatással volt rád amit mondtam, és észrevetted ezeket is! :D

    Csek áut máj blog evribádi! :D

    VálaszTörlés
  8. Dani :D igaz lehet h mint gàspi èn is eltèrek a tèmàtòl de a sorozatomnak a leges legelso lokèst azt a hebis barmok adta:D ugyanis az volt a legelso paròdia amit làttam.majd 2 hònap utàn kezdtem el nèzni az egy akatsukis èletèt ami fejlett grafikàja ès nagyszeru poènjai megadtàk a legvègso lokèst.De mèg igy se akartam elkezdeni.aztàn jott a jò oreg Gabriel arkangyal aki a fulembe sugta,hogy elkène kèszìteni azt a sorozatot.ìgy januàrban neki àlltam.Meg èn is màr gyerekkoromtòl rajzolok mint gàspi.csak nekem azt a lokèst a garfield adta :D.tom tàn amit mondok annak semmi koze a dologhoz,kèrlek ne vess meg èrte xD.amugy amit èszrevettem,az az,hogy ez a bejegyzès picit olyan mint az az ''elengedhetetlen alapnyag'' cucc... szal mintha ugyanaz lenne a dolog lènyege. :D

    VálaszTörlés
  9. Dani én egyáltalán nem tagadom, hogy nagyot dobott az 1aé azon, hogy megszülessen egy sorozatom. Az is igaz, hogy elbukott a sorozatom. De ez nem azt jelenti, hogy feladom. Amint befellegzett az SNY eltört benne valami. Érdekes módon amint a blogomon mindezt kiírtam, megjelent Matten a színen. Felvett MSN-en és elhalmozott rengeteg tanáccsal, amiket a mai napig is megfogadok. Viszont az, hogy sorozatot készítettem nem csak az 1aé miatt volt. Én nem kis 5 éves koromtól, hanem 9 éves koromban kezdtem el felfedezni a lehetőségeket. Volt egy jó kis sorozat kisebb koromban a Galactic football, ami nekem személy szerint nagyon bejött. Miután ennek a sorozatnak vége lett megnéztem a Shaolin leszámolást és a Narutoba is kezdtem belekuksizni és mondhatom mindkettő nagyon bejött. Nem szeretnék többet írni,mert így is nagyon eltértem a tárgytól.

    VálaszTörlés
  10. Emberek! AKINEK NEM INGE NE VEGYE MAGÁRA :D

    VálaszTörlés
  11. Gáspi félreértelmezte a bejegyzést, elkezdte ecsetelni az életét, erre mindenki követi a példáját.xD
    Felőlem oké, nyugodtan meséljetek.^^

    De az alaptéma még mindig nem evidens..xD

    VálaszTörlés
  12. Mr. Daniel Black
    Észervételem szerint(javíts ki ha tévednék)mióta az a pár hónapja felgyülemlett stressz kitört belőled azóta meglepően érdekes dolgokat tudsz írni.
    Tetszik hogy kifejted a nemtetszésedet zéró-toleranciával fűszerezve, erre régebben eléggé ritkán volt példa ami kifejezetten idegesített...
    Dani jogosan rá is világítottál a lényegre az imént, a birka szellem 100%-ban működik, ráadásul akármennyire fájdalmas de ezek a kis birkák annyira tudatlanok és naiv lények hogy képesek kollektívan, kifogásolni,cáfolni esetleg beismerni megrögzött tudatlanságukat...

    VálaszTörlés
  13. Dani: Ugye?? XD Nem hogy tagadnák, vagy mást csinálnának, NEM! Megerősítik a bejegyzés lényegét.

    Visszatérő momentumok:
    - Én nem 100%-os mértékben az 1AÉ miatt kezdtem bele a sorozatomba.
    - ? éves koromban döntöttem el, hogy készítek ilyet.
    - A végső lökést az 1AÉ/Hebis barmok adta
    - Gyerekkorban szeretett rajzfilmek felsorolása.

    Ez eddig a legdurvább bejegyzés! Ezen szakadtam a legtöbbet eddig XD

    VálaszTörlés
  14. Dani, nem azért, de ez az egész neked most esett le, vagy nem nézed túl gyakran ezeket a blogokat? Mert én egyszer akadtam rá az egyikre, és pont a depis post volt legfelül, már akkor bűzlött a dolog, de gondoltam te már ezt elkönyvelted magadban és túlvagy rajta :D
    Minden "celeb" beszél az árnyoldalakról, hát neked ez az árnyoldal, tessék elviselni xD


    Am csak megjgyzem, hogy ha egy ilyen sorozatmaker-csemete sikereket szeretne elérni, én a helyében nem naruto sorozatot kezdenék, hanem inkább más ismert animét dolgoznék fel, mert akkor kisebb az esély, hogy kopival vádolnak, több új poén elsüthető, nem fognak annyit hasonlítani az EAÉhez, és a legfontosabb, hogy nem kell folyamatosan az EAÉ árnyékában alkotni. Bárki bármit mond, kicsi az esély, hogy a mostani "új generáció" felülmúlja a "régit." És abban igaza van mattennek hogy ez is freddyD effektus :)

    VálaszTörlés
  15. Így igaz amit írsz kedves Dani!
    Tudod,ha valaki a példaképünk akkor átvesszük egyes szokásait,beszéd stílusát,modorát és erre a legfogékonyabb a fiatalabb korosztály akik még keresik az egyéniségüket,mivel abban a korban vannak.Úgy gondolom,hogy mindenki emberből van lehetnek rosszabb és jobb napjai.A blog pedig arra van,hogy megosszuk más emberekkel gondolatainkat stb.De kérdezem én;Miért nem a barátainkkal tesszük ezt a problémáinkkal?A szerény véleményem az,hogy másnak semmi köze a magánügyeimhez.Lehet csak én gondolom.Persze a "rajongók" elé egy burkolt vázlatot tálalni kell de ennyi.Az egyéni ötlet pedig a mai világban fontos.Az első részben amit készítettem szerintem semmi olyan elem illetve motívum nem lelhető fel aminek köze lenne az 1AÉ illetve a Hebi-s barmokhoz.Előre pedig nem tervezek semmit,hogy hány részes lesz stb.Lesz ami lesz.

    VálaszTörlés
  16. Jah és még annyit, hogy ha jól vágom le a szitut, akkor Dani vmi animátornak készül v vmi rajzos annyit tudok ^^ (bocs).
    Szóval ez olyan, mintha egy egy profi festőt próbálnál utánozni, míg nincs alapismereted a festésben. Bár ez minden foglalkozásra igaz.


    És még valamit emelnék ki:
    "...Nálunk ezt a >>lejtőt<< akaratlanul is a Fun With Akatsuki és..."

    VálaszTörlés
  17. Nos soha nem tartottam magam nagy lángésznek ( szóval lehet, hogy hülyeséget fogok írni ezért előre is bocs ) de én a következőt szűrtem le ebből a bejegyzésből : Dani azt szeretné elérni, hogy ti ne akarjatok Danik lenni! legalábbis szerintem. És most nem a már sokszor emlegetett "másoljuk az 1AÉ" ről van szó, hanem arról, hogy személyiségben magatok maradjatok, és ne próbáljatok hasonlítani erre a "félisten" Danira XD Nem kell azt csinálni amit Dani épp kigondolt, hanem csináld azt amit te magad gondolsz, nekem ha ez nem megy elkezdek zenét hallgatni és egy óra elteltével csak úgy ömlenek az ötletek! Fúú Dani 2 filmet akar csinálni, fúú akkor nekem is majd 2 filmem lesz! NEM! Ezt akkora butaságnak tarom, hogy az emberi értelemmel már nem elfogatható! Már Mattenél és Márknál is láttam egy nagyon jó tanácsot : Nem szabad erőltetni, csak várj az ihletre, mert ha megvan valakiben az a bizonyos "Félisten Szikra" akkor jönni fognak jobbnál jobb ötletek :) ( mert van akiben meg van )

    Nos én ennyit szűrtem le röviden a bejegyzésedből, és ha konkrétan nem erre gondoltál akkor bocsi XD de azért nem is írtam hülyeséget, vagyis remélem, hogy nem írtam!!!

    VálaszTörlés
  18. Csermely:
    Tőled mindig aranyat ér a legcsekélyebb pozitívum is.:)

    Egyébként nagyon jól látod. Nem is oly' rég tipikus mérleg voltam. Túl sokat toleráltam, mindent elnéztem, nagyon nehezen lehetett kihozni a sodromból. Mindenki úgy ismert, mint a barátságos Danci-Manci, aki senkit sem bánt meg.

    Erre jött a pofára esés. Utóbbi időben elég szépen megmondtam mindenki szemébe, ha vmi az unszimpátiámat váltotta ki, aztán csak a tátott szájakat kaptam reakcióként.
    Tökéletes példa erre a Zolival folytatott tegnap esti "beszélgetésem" (Ha majd idetéved, talán ki is fejti.). Mondjuk Koncica, és főleg BUNDIK is tudna mesélni..

    Lehet, hogy a korral jár, de újabban nagyon is hajlamos vagyok az intoleranciára. Bár ezerszer inkább a képébe nyomom valakinek a nem tetszésem, minthogy sunyin csak a háta mögött ócsároljam, miközben előtte meg jópofizok.

    Pedig sajna egyre több az ilyen gyáva alak..

    VálaszTörlés
  19. Nah, amíg írtam a kommentet, látom megjöttek azok is, akik nem buktak szövegértésből..xD
    Köszönet a tolmácsolásokért!^^

    VálaszTörlés
  20. Azért még nincs maximális intolerancia, én a helyedben rövidebben, tömörebben megfogalmaztam volna ugyanezt... Bár lehet, hogy akkor jópáran kiábrándultak volna belőled, de legalább vkinek felnyílt volna a szeme :D

    VálaszTörlés
  21. Öm ZerO egy korábbi megjegyzésedhez szeretnék egy megjegyzést fűzni XD "nem naruto sorozatot kezdenék, hanem inkább más ismert animét dolgoznék fel" teszem azt pl : Átlagos Bob csak a Naruto animét nézi és ismeri, de van neki Kreativitása és szeretne is egy saját sorozatot, de most akkor mi legyen :? csináljon Death Note-ból vagy Bleach-ből ( mindegy ) A lényeg, hogy szerintem, ha valakinek tényleg van tehetsége tudd egyedi lenni akkor akár még nagyobbat is alkothat mint Dani-Sama XD

    VálaszTörlés
  22. Ui: Szóval Naruto-ból is lehet még jó paródiát készíteni!!!!

    VálaszTörlés
  23. Nem raktad ki a Fekete Dani-s fényképet, amit a decathlonban láttam :C Vagy ha nem, akkor nem XD

    VálaszTörlés
  24. Taylor megjegyzéséhez annyit tőllem: ha nekem az OP-s Luffy a példaképem, én is bazookázhatok a gumi kezeimmel? ;D xD
    és Dani: igen. rosszul esett h csúnya szőkének neveztél:/ de ez sajnos így van :< T.T
    <3

    VálaszTörlés
  25. Ajjaj, mindjárt kezdenek dőlni a dominók...
    Hát, Dani, lecsúnyaszőkézni Nayut... ;( képzelem, mi lesz itt, mert néhány kommentelőnek most fennakad a szemhéja... XD (vagy felcsillan)
    Ez annyira megdöbbentő volt, Dani, hogy ez felülmúlja az egész eddigi témát..
    Ejnye

    VálaszTörlés
  26. Hm? Mihogymi? Lemaradtam, mikor szőkéztelek le, Koncica?:D

    Peinci:
    Először pont AZT a képet akartam kitenni a bejegyzés végére, de enyhén nagyképű húzás lett volna egy ilyen kaliberű fogalmazás után...x'D

    VálaszTörlés
  27. Nagyon jó rész lett, már 3x megnéztem amióta felkerült. Amit viszont még mindíg nem értek, hogy Elton és Leonidász, "hogy a fenébe lettek ilyen Anti-Casper kacsók?" Ez ki fog derülni a következő részben?

    VálaszTörlés
  28. Annyira egyetértek Ram-kun - nel, hogy az hihetetlen !!! :D

    KIvéve csak egyet, Ram-kun... : az inkább "isteni szikra", és mindenkiben megvan egyébként, én így tudom :D
    Csak a megfelelő körülmények szükségesek a kibontakoztatásához például..

    Danci- Manci, XD
    Követelem a decathlonos kép világ elé tárását alanyi fangörlségi pofátlansági jogon !!!
    Következő bejegyzésben mondjuk :D:D:D
    thanx

    VálaszTörlés
  29. ...idetévedtem..
    Hát, őszintén nem tudom melyik beszélgetésünkre gondolsz Dant-C, de ha "arra", akkor
    1. Nem én hoztam fel a témát
    2. Én egyáltalán nem tátott szájjal reagáltam. :)

    VálaszTörlés
  30. Jólvan, Zolcsi, meg se lepődök, hogy nem esett le a tantusz.x'D Mind1 akkor..

    VálaszTörlés
  31. Zoli minden bejegyzésedet és megszólalásodat valamiért Magára veszi! XD Miért?? XD

    VálaszTörlés
  32. http://maxgallery-maximilian.blogspot.com/
    Itt megnézhetitek eddigi "munkáimat"(már ha lehet ezeket munkáknak nevezni).

    VálaszTörlés
  33. Matten:
    Mert Zoli számára én vagyok a kis gonosz törpe, aki csakis rosszat akar neki, és a sorozatát is folyton-folyvást lejáratja.xD

    Jah, és ami a legfontosabb: Zoli NEM hisztis! Aki mégis annak tartja, az csak nekem nyal.:P

    VálaszTörlés
  34. az én sorimhoz is az 1AÉ adta az ihletet, de sztem ez egyáltalán nem látszik rajta - egyrészt mert HakuZabus és nem is terveztem különösebben paródiának, másrészt meg mert még el se kezdtem... túl kevés megfelelő hangú hímnemű ismerősöm van a szinkronhoz (esetleg bátyám, de ő távcsövessel irtana mindent, ami japán...)
    depizni amúgy is folyton depizek, amikor újra és újra rájövök, h mennyire sz*nak rám az osztálytársaim, és h mennyire semmibe vesznek...T.T

    VálaszTörlés
  35. Ha hímnemű tagokra van igényed, akkor szerintem Matten és én is szívesen segítenénk.:D
    Persze, csak ha személyed kiszabja ránk a megtiszteltetést.

    VálaszTörlés
  36. ...Dani...örök imádatom..
    (hm...ez érdekes, de még törpének sose mondtalak, de még csak eszembe se volt :D...)

    Matten, nem vettem én semmit magamra ..:)
    (asszem..)

    VálaszTörlés
  37. Persze, mert még mindig nem esik le, hogy ironizálok.xD

    VálaszTörlés
  38. Szeretnék élni az alkalommal, és megjegyezném, hogy: Zoli NEM hisztis!
    Aki annak meri nevezni, velem gyűlik meg a baja.(Y)

    VálaszTörlés
  39. Hello Dani lenne egy kérésem csinálnál rólam egy ilyen képet mind itt az 1AÉ-ben Paintel ? :)

    VálaszTörlés
  40. Dani ez muszáj volt a számomra XD
    http://kepfeltoltes.hu/view/110326/leo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  41. Íme egy kis fanart fogyaszd egészséggel :D
    http://www.kephost.com/view3.php?filename=wujfjsphotjh3gn0ywg8.jpg

    VálaszTörlés
  42. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  43. áucs. egy régebbi verziót küldtem el ahol nincs berajzolva a baloldali fegyver-pánt(?)
    ittvan a normális :D
    http://www.kephost.com/view3.php?filename=5zf3y9mqi27aruaruu9m.jpg

    VálaszTörlés
  44. Ez a bejegyzés kifejezetten tetszett nekem.Én csodálom h nem akadsz ki ezen h hasonlókat írnak mint te, én biztos kiakadtam volna, azon pláne ha csomóan írnának a nevemben.

    VálaszTörlés
  45. Nekem személy szerint nagyon bejön a rajzod Michiyo-chan ;) Én megtapsolnám magam, ha ennyire tudnék rajzolni :) ÉS nem találtam belekötni valót

    VálaszTörlés
  46. Tök jó lett az új részleg Dani! :D

    VálaszTörlés
  47. Készitettem 1 fanart-ot http://kepfeltoltes.hu/view/110327/45645654l_www.kepfeltoltes.hu_.png ^^ tudom , hogy nem nagy szám , de mindent megtettem , hogy jó legyen (jó , közel sem mindent :D)

    VálaszTörlés
  48. Dani, köszi, h így felajánlod a segítséget^^ gondoltam rátok is, de aztán eszembe jutott, h találkoztunk kemény egyszer... de ha nem baj, akkor lehet, h majd egy kicsit zaklatnálak titeket (msn-re már felvettelek Akitou-chan néven)
    nagyon megköszönném tényleg^^

    VálaszTörlés
  49. hu nagyon dolgozol az Archivumon...mert nekem bővül meg szétoszlik meg minden xD

    VálaszTörlés
  50. jaj de rég írtam komit xD... ja és ha már Fan Art akk: http://kepmegosztas.com/kepek/itachi-deidara/

    VálaszTörlés
  51. ha már 1aé fan artrol van szó akkor: http://kepmegosztas.com/kepek/leo/

    Egéssegetekre :D

    VálaszTörlés
  52. mindenki Leoról csinál fanartot?

    VálaszTörlés
  53. és holmarad a "tisztelet a kivételnek" ? xD

    VálaszTörlés
  54. persze tisztelet a kivételnek^^

    VálaszTörlés
  55. Egyre többen és többen igazoljátok a Bejegyzést! Ez Nagyon LoL! XD

    Rajzoltak pár Fanartot, és kirakták az oldalra. Mi az első dolgotok fiúk-lányok? TI IS Rajzoltok Fanartot, hátha kiteszik az oldalra! És csak jönnek és jönnek a Művek!

    Komolyan! Ez a legviccesebb bejegyzés mind közül XD

    VálaszTörlés
  56. Matten, én is pont megakartam jegyezni, h most h már ki vannak rakva a művek, mindenki rajzol, hátha az övé is kikerül xD

    VálaszTörlés
  57. Én örülök a fanartoknak, :D:D:D
    Eddig is megnéztem majdnem minden belinkelt képet..

    Matten !!! :D

    "Ti mind egyéniségek vagytok !!! - Igen, mi mind egyéniségek vagyunk !!!
    -Ti mind különbözőek vagytok ! - Igen, mi mind különbözőek vagyunk !
    (egy vékonyka hang): - Én nem !!!" XD

    Megint csak Brian Élete (4:42-nél) :
    http://www.youtube.com/watch?v=5LhS2-Bt0FA&feature=related

    Archívumok, Amatőrtetők, Fanartok, :D le vagyok nyűgözve.

    VálaszTörlés
  58. Plusz most már karakter infó is.xD

    VálaszTörlés
  59. most látom, Dani, megboldogult az élettársad?részvétT.T

    VálaszTörlés
  60. Remélem 40 részes lessz, az olyan klafa lenne :)

    Dem ég a 40 rész után is MARHÁRA fog hiányozni a sorozat :"(

    VálaszTörlés
  61. Amúgy 31. résztől megint új (végső) openingre számíthatunk?:)

    VálaszTörlés
  62. am én először azt hittem hogy 20 rész egy évadxd

    VálaszTörlés
  63. Am. az openinget projektként elmented és utána ha kész egy rész mögé illeszted és úgy mented el?

    Üdv: LINK95 ( www.opaamc.blogspot.com )

    VálaszTörlés
  64. igen. pontosan. Bár én nem Dani vagyok, de remélem az én válaszom is megfelel^^

    VálaszTörlés
  65. Hello Dani!
    Befejeztem a Nap-ot mert nem volt története ,az újhoz mindent kiterveltem már :
    http://otpontegyesszektor.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  66. Na jó akkor leszek pofátlan xD Dani megkérhetlek, hogy írd át a linkemet, mert többek tanácsára átírtam a blogot, mert már nem ugyanarról szól.
    http://aaron-flux.blogspot.com/

    Köszi:D

    VálaszTörlés
  67. Dettó :D

    http://otpontegyesszektor.blogspot.com/

    És Dani várom a 28-at

    VálaszTörlés
  68. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  69. Áááh, Ginevre!!! Miért törölted a komidat?? Nem tudtam lementeni a rajzot..x"D

    VálaszTörlés
  70. Dani lehet egy apró kérdésem? :) Öm Kisame járáspróbája a múltkor meg nem volt kész teljesen és nem láttuk még csak telóról :D Szóval azt szeretném megkérdezni, hogy elkészült azóta?

    VálaszTörlés
  71. El.:)
    Viszont csak úgy tudom "elhozni" suliból, ha kiiratom CD-re. És 1 szem animációra nem dobok ki egy egész CD-t, sz'al megvárom, amíg összegyűlik több alkotásom is.

    Mondjuk már az előző csomag óta gyarapodott a kollekció olyan 7-8 animációval.

    VálaszTörlés
  72. http://kepmegosztas.com/kepek/1ae-fanart/
    Még 1 fanart léci tedd a többi közé :)

    VálaszTörlés
  73. Jah és azt olvastam hogy te valami animációs iskolába jársz (de javits ki ha tévednék)
    http://www.kiskepzo.hu/jatek_es_animacio.html
    Ha igaz, megkérdezném, nem ebbe a suliba jársz?

    VálaszTörlés
  74. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  75. Sziasztok!
    Unalmamban el loptam mindent innen és egy weboldalba tömörítettem.
    (A lopásért bocsi Dani! Nem volt szándékos! :D)
    HTTP://EGYAKATSUKISELETE.TK
    |
    |

    VálaszTörlés
  76. sajna ezen a címen csak 2011 04 10-én 04:30 fele lesz csak látható ha minden jól megy :)

    VálaszTörlés
  77. Dani, csak 1 darab kérdés: hogy csináltál több oldalt a blogra? Mer arra még nem jöttem rá...

    VálaszTörlés
  78. 瞳桜 a blogspot.ba a bejegyzés menübe van olyan hogy "Oldalak szerkesztése" amibe a következő van írva: "Legfeljebb 10 különálló oldalt adhatsz hozzá (például egy "Adatlap" oldalt)"
    Ha ezt látod jó helyen jársz :)
    Sok sikert!

    VálaszTörlés
  79. ÉS Dani??? Hogyan csináltad a végén azt az ésős effektust?

    VálaszTörlés
  80. m.szotyi az előző bejegyzés utolsó pár szavát idézem:
    "És a lényeg:
    Külön köszönet Draginak az Eső effektért!
    És külön köszönet Annának, művésznevén Zenának a Tobi flashbackjéhez készített illusztrációkért!:)
    "
    remélem ez válasz volt. Nem Dani csinálta.

    VálaszTörlés
  81. Bocs ha idejovok elrontani mindenki napjàt de...
    UJ BEJEGYZèST AKARUNK!!!!!!!!!!!!!!!! :D sorry Dani.. XD

    VálaszTörlés
  82. ez az!
    A weboldal 15 percen belül elérhető :D
    Igazad van markov94 ez a hozzá szólás fal már szinte telítve van
    Csinálni kéne Daninak egy külön chat-et is :D

    VálaszTörlés
  83. dani a füsteloszlást hogy csinálod?

    VálaszTörlés
  84. Bocsánat Dani, nem tudom kezelni a blogspotot X'D Kiírom mégegyszer a linket, bár elméletileg e-mailban küldtem el véglegesen... Mindegy :P

    http://kepfeltoltes.hu/110412/Sasukina2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés