"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2010. november 30., kedd

Király L. Norbi, bekaphatod...

Már 1-2 hete elterveztük Konancicával, hogy ellátogatunk Pesten a Corvin bevásárlóközponthoz, azzal a céllal, hogy levadásszuk Király L. Norbit, és minimum egy autogrammot kikunyizunk tőle. Ugyanis, tudni illik, ez az épület az X-faktorosok törzshelye, és egyben itt is próbálnak.
Különösképp inspirált a tervem véghez vitelében az, hogy Konannek már sikerült múltkor behatolni az említett területre, és sikeresen fényképezkedni néhány celebbel. (Féltékenység Powaa'!)

Tehát ma, kedden, suli után az volt az első dolgom, hogy elmetróztam a Ferenc körútra, ahol Ciel már várt rám, és együtt megindultunk Konanékhez a Corvinhoz.
Megyünk, megyünk. Egyszercsak meglátok valakit. Zoomolok.

Várjunk csak..!

Ez Felméri Peti! xD
Huh, nem is sz*roztam, utánasprinteltem, és leszólítottam az enyhén antiszociálisan ballagó, csuklyában rejtőzködő egyént. Ám a hirtelen adrenalin lökettől oly mértékben megzavarodtam, hogy még szegénynek a neve sem ugrott be. xD
Így sikerült a következő párbeszédet összehoznunk:

-Ne haragudj! Bocsi! Te vagy aa.. Aaőőő.. Őő?
-Kiss Ádám.

Hát nem csalódtam Felmériben. xD
Némi bájcsevegés, és persze egy hamarosan látható közös kép után útjára is engedtem.

Oks, Ciellel beértünk Corvinba. Épp tempózunk át az épületen, amikor Ciel megszólal:
-Ott van Nagy Feró!

Sikerült nekem is észrevenni, és ahogy jobban megvizslatom Ferót, leesik, hogy épp Vastag Csabival sétálgat a központban.
Le is szólítottuk volna őket, de egyikőjük idegesebbnek tűnt, mint a másik, ismeretlen okok miatt, így inkább hanyagoltuk a dolgot. Koccantunk Konanékkel, majd a bimbómerevítő tetves hidegben sikerrel végigvacogtunk 1-2 órát Norbira várva, aki ááállítólag az adott épületben tevékenykedett. Végülis nem jártunk annyira rosszul, ugyanis sikerült látnunk Shodeinde Dorkát, a Summer Sisterst, Keresztes Ildit, Takács Nikolast, és a Non Stopos Ábelt.
Sőt, a szintén Non Stopos Zsoltikával sikeresen el is csevegtünk, aki ráadásképp tömör, de bíztató szavakkal illette a beatboxomat. :P
Azt már meg sem említem, hogy ami végképp növelte az iránta táplált szimpátiámat, az hogy még nálam is kisebb. xD

Nah, de végülis meguntuk a cidrizést, ezért bementünk melegedni a bevásárlóközpontba, ahol sikeresen megtaláltuk az X-faktorosok próbatermét. Mellékes, hogy egy ajtót leszámítva, be volt rácsozva az egész, így nem sok mindent láttunk. xD


Ám mi strapabíró cövekként nem tágítottunk sehova a placcról, és már kissé türelmetlenül vártuk Norbi felbukkanását. Aki egyik pillanatról a másikra, egyszercsak a semmiből feltűnt a színen, és egy másodperc lepergése alatt el is tűnt a rácsok alatt.
Nááágyszerűűű.

Oks, legalább már tudtuk, hogy jelenleg hol tartózkodik. Így a célunk megerősítést nyert, ott kellett maradnunk helyben.

Időközben Janicsák Veca, Domokos Fanni, és Vastag Tomi is felbukkant. Utóbbival pedig sikeresen váltottam is pár szót közös szülővárosunkról, Veszprémről.
Amilyen hatalmas arc a gyerek, annyira cingár is. xD


Megjegyzés: A képen sikerült olyan szinten zseniálisan kombinálnom a rágózást a folytonos faggatózásommal, hogy az arcmimikám valami kegyetlen lett. :'D

Telt az idő, már délután 6 óra múlt, lassan indulnia kellett volna mindenkinek, de gondoltuk még egy fél órát kibírunk. Közben lelépett Tomi (aki szegénykém egyébként hatalmasat esett x'D), Csabi, Nikolas, és Ildi is.
Ildiben szintén nem csalódtam. Élőben is ugyanolyan aranyos nőszemély, mint a tv-ben. Ahogy eljátszott ott két 7-8 éves kis fangirllel, hát hatalmas volt.^^


Már szinte feladtuk a reményt a sorra búcsúzó celebek láttán, amikor egyszercsak észrevettem, hogy Norbi vééégre jön ki a próba színhelyéről. Rögtön rohant is mindenki az ajtóhoz. Már kaptuk elő a papírokat, készítettük a fényképezőgépet.
Ám Norbi ahogy kiért a folyosóra, felhúzta a nyúlcipőt, és szó nélkül eltűnt a hátsó ajtón.
Kb. az egész tömeg szájattátva lesokkolt. Én viszont nem hagytam annyiban, utána rohantam a parkolóba, ahova már Peinci is követett...
..Hiába.

Nem találtuk meg.
Egész délután csakis rá vártunk, miatta fagyoskodtunk, miatta jöttünk alapból a helyszínre, és még annyit sem volt képes megtenni, hogy 1-2 autogrammot kienged a karjai közül.
Hát, kösz Király L. Norbi.
Kiváncsi vagyok, hogy a rajongók nélkül mire mennél...

19 megjegyzés:

  1. Még nállad is kisebb XD Am hány centi vagy Dani? Én 185 XD

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Én 180 centi vok. Most ezen infó felfogása után nézd meg a közös képünket Danival, és szűrd le kb. hány cm. ^^

    VálaszTörlés
  4. Mázlisták :D Bennem nincs annyi mersz, hogy leszólítsak hírességeket az utcán :D Pedig már láttam Rudolf Pétert, Antal Imrét (mjuk akkor még kicsi vtam), Király Attilát és Kossuth Gábort is (utóbbi kettőt a hangjukról ismertem fel, és még azt mondják, teljesen felesleges az a képességem, hogy minden szinkronhangot a nevén tudok nevezni ahogy meghallom :D), de soha nem mertem odamenni. Nah majd egyszer én is megfordulok a Corvinban... És csak azért is levadászom Norbit :P

    VálaszTörlés
  5. na széép. mi ismimmel voltunk fent pesten, közel a corvin-hoz, ahol amúgy vásárolgattunk is, meg a táblacelebekkel fotózkodtunk, de senki sem járt arra, csak egy hippi hapi volt ott, rózsaszín ingben, és köbö térdig érő szakálla volt. na m1. Dani, teeeee MÁZLISTAAAA! :D

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Na...valaki legalább hírességekkel is találkozik!Én ha látnék se merném leszólítani!Tök jó neked Dani,hogy találkoztál Felméri Petivel!Én de örülnék,ha találkozhatnék vele! :)) Na majd ha egyszer lesz kedvem kb 180 km-t utaznom(,mert ha jól tudom Baja és Pest közzött ennyi a távolság) akkor majd benézek abba a Corvin bevásárló központba! xD

    VálaszTörlés
  8. nemtom, én Robert Pattinsonnal jártam hasonlóképp, amikor a sulink előtt forgatott... csak nekem ez alapból ott kezdődik, hogy se az x-faktort, se Robby bá't nem szeretem...

    VálaszTörlés
  9. na ebböl mi a tanulság?Nem kell celebeket nézni Tv-ben, mert annyi értelme van mint egy fogpasztának egy vödörben.Mondjuk nem akarok reklámozni, de nézétek meg az új Antfiaces részt amiben leirja az ilyen celebekkel való tv-zést. Meglátjátok hogy a video végén rájösztök hogy igazuk van.

    VálaszTörlés
  10. Hali. ^^ Dani nagyon jó neked, hogy találkoztál velük! :) Énis szivesen látnám őket, csak messze lakok! ;)

    Ui: Várom már a 26. részt! :D Remélem kész lesz nemsokára! ^^

    VálaszTörlés
  11. Már megbocsáss, de azt ígérted hogy nov. végére
    kész az új rész! :S

    VálaszTörlés
  12. Üdv!
    Igen, azt írtam, hogy november végére várható. Ám ez messze áll a konkrét ígérgetéstől.:)

    Ettől függetlenül igazad van.
    Ám sajnos az a helyzet, hogy most suli mellett melózok is, így a szabadidőm elég szépen megcsappant.
    Gyakorlatilag csak hétvégén tudok teljes mértékben a sorozattal foglalkozni.
    Így pedig nélkülözhetetlen a csúszás.

    Sajnos, még egy pár napig nem lesz látható a legújabb epizód.
    Kitartás.

    VálaszTörlés
  13. Hm, nem rossz celebekkel találkozni, bár én azon a véleményen vagyok, hogy nekem nem függ össze hogy mit ad elő a tévében, és milyen a való életben.

    Engem ez valahogy nem fog meg, de Feróval már én is találkoztam, bizonyíték, az autogramm a falon, de nem voltam elájulva tőle, hogy "Úristeeeen, ott a Nagy Feróóóóó". Csak tök normálisan kértem tőle autogrammot, és láss csodát kaptam is.

    Dani, az új részrr megéri várni, szóval hűségesen várok, és gyanítom, velem együtt mások is :D

    Hajrááááá

    VálaszTörlés
  14. A rágós fotódon azthittem hogy nyomban felfordulok a röhögéstöl majdnem telisírtam egy vödröt még másnap is röhögtem rajta (nem gúnyröhögés...)
    nagyon tetszik mindig mosolygok ha meglátom:D:D:)

    VálaszTörlés
  15. Hello mindenki...tom h ez nem reklámújság...de fogadtam egy haverommmal h megdöntöm a százas nézetséget 1 héten belül...Pls nézzétek(és lájk ezerrel)(Dani kössz a zenét...ha megnézed érteni fogod ezt XD)
    1 rész:http://www.youtube.com/watch?v=pMumEF7NN2s
    2 rész:http://www.youtube.com/watch?v=LkPx-LWj1kA

    VálaszTörlés
  16. szia dani.mà irtam neked a ketchupos emailodra de nem vàlaszoltàl szal kènytelen vagyok itt èloskodni xD.mikor jelenik meg az uj rèsz? megtudnàl saccolni egy dàtumot?kosszenyu :)

    VálaszTörlés
  17. Én is voltam ott, és senkit nem láttam. Te pedig az egész pereputtyával találkoztál kivéve Király L.-t XD

    Bár nekem mind1, úgyse nézem xD

    Matten

    VálaszTörlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. Helló Dani na ja egyet értek az egésszel. Mondjuk lehet sok dolga volt még vagy csak tojt az egészre de azért meg kéne állnia egy autogramra. Én Király L. Norbival az első Koncertén láttam élőbe őszintén ő volt az első és az utolsó híresség akit láttam élőben. Ott se adott nekem se autogramot meg látszott ,hogy megjátszotta magát. Körülbelül ugyan ez történt. Mondjuk azért jó is nektek találkoztatok egy csomó hírességgel. Majd ha egyszer járok a Corvin felé akkor beugrok és levadászom nektek Király L Norbi-t :)
    by:TMWJA Hungary és PeinYahiko [Én]

    útóírat: Már nagyon várom az Egy akatsukis élete 32 részét. :)

    VálaszTörlés