"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2010. augusztus 22., vasárnap

Jankovics Kristóf, a Kamugép

Anno 2009-es Pesti Nyaconon összefutottam egy gyerekkel, Kristóffal. Halálkaszát cosplayelt a Soul Eaterből, ahogy általában más 'conokon is. Jóarc gyereknek tűnt. Próbált azzal felvágni előttem, hogy az Egy akatsukis élete beli Tobi hangját utánozta. (Nem is rosszul.)
Ám messze állt az eredetitől, melynek szinkronja én magam vagyok.

Később, 2010. január 16-án felutaztam Pestre a Moonlight Meido teázóba, ahol a Naruto-kun csapat 3. születésnapját tartotta. Itt hallottam meg a pletykát 2 szava hihető baráttól, hogy ez a bizonyos Kristóf azt terjesztgeti, hogy ÉN átadtam neki Tobi szinkronhangjának szerepét. Hát, rögtön lesokkoltam. Ugyanis én garantáltan nem csináltam ilyesmit.

2010. augusztus 8.a. - Pécsi Nyacon után felutaztam Pestre Dani angyalaival, majd Népliget fele tartva, összefutottam egy ismerősömmel, Levivel. Őt 'conokon általában Jokerként, vagy szimplán félpucéran lehet megtalálni.
Nos, ő is megemlítette a fentebb említett pletykát, miszerint drágalátos Kristóf megkapta Tobi szerepét.
Nah, az imént sikerült lebonyolítanom egy érdekes msn beszélgetést Kristóf pajtásommal, melyet érdemes végigolvasni, íme:




(14:47) Crowner: csááááááá
sirály lett az új rész
(14:48) Crowner: jé egy cicus
(14:48) Crowner: ezen behaltam
jah és bazd meg amiért nem jöttél animetáborba
 

(15:00)   Dani:hyhy
kössz
te meg bazdmeg, amiért azt terjeszted, h te vagy tobi hangja
:P

(21:44) aknaib@windowsli:nem terjesztem
(21:45)   Dani:eddig kb csak 5 embertől hallottam vissza:D
(21:45) Crowner:jah és amikor mondtam h valaki átbaszott akk az te voltál mert sikerült visszanézetnem és te írtad msn-en h jöjjek át skype-ra és minnyá felveszel
utána ott beszéltünk
(21:45) Crowner:tehát a jó kurva anyád
(21:46) Crowner:ezt benézted
(21:47)   Dani:mi van????????
ésszel legyél már
én rohadtul nem csináltam ilyet
(21:47) Crowner:deh nem
(21:47)   Dani:bizonyítsd
mutasd csak azt a beszélgetést
nincs is skype-om
akkor csináltam, miután beszéltünk
(21:48) Crowner:hogy a faszomba h ha nem az én gépemen volt?
mi a skype neved?
(21:48)   Dani:akkor meg ne gyanusíts már meg olyanokkal, amiket nem is csináltam
eae-dani
(21:50) Crowner:mondom h te msn-edről jött az üzenet
(21:51)   Dani:mi volt az msn cím?
(21:51) Crowner:ketchup8@freemail.hu
(21:51)   Dani:pff
lehetetlen
(21:51)   Dani:szinte nem is beszéltem veled
(21:52)   Dani:nah, akkor próbáljunk toleránsan viselkedni
és tisztába tenni a dolgot
(21:52)   Dani:szal elvileg az én nevemben írt neked vki
meg tudod mutatni azt a beszélgetést?
(21:55) Crowner:mondom h nem mert nem az én gépemen ment a beszélgetés
(21:55)   Dani:hanem kijén?
(21:55) Crowner:haveromén
(21:55)   Dani:és ő nem tudja megkeresni?
(21:55) Crowner:múlt héten adta el mert vett egy vaio-t
(21:56)   Dani:meg tudod adni az msnét?
(21:56) Crowner:nincs neki
(21:57)   Dani:és mi a neve?
(21:57) Crowner:Bartha Gábor
(21:58)   Dani:hol lakik?
(21:59) Crowner:most valahol bács-kiskun-ba
(22:00)   Dani:email címét meg tudod adni?
nehogy azt mond, h az sincs neki:D
(22:00) Crowner:nemtom mi az e-mailje
(22:00)   Dani:telefonszáma?
bármiféle információ róla?
(22:02)   Dani:hahó
mennyivel egyszerűbb lenne, ha az igazat mondanád
(22:03) Crowner:pill fasterom balhézik
faterom*
(22:03) Crowner:mi értelme lenne annak ha hazudnék?
(22:04)   Dani:talán, hogy népszerűvé tedd magad azáltal, hogy azt állítod, te vagy Tobi hangja az Egy akatsukis életében
szal..
nem akarok balhézni
légyszíves
mondj igazat
neked se jó, ha csak kamuzol
(22:05) Crowner:NEM VOK AZ A HÍRNÉVHAJHÁSZ
(22:05) Crowner:SŐT ÁLLTALÁBAN KERÜLÖM
ÉS AM LÁTSZIK H NEM ÉN VOK TOBI HANGJA
(22:06)   Dani:akkor miért hallom mindenkitől azt, hogy te VAGY tobi hangja?
mert, ha még azt hallanám, h te kapod meg Tobi hangját, akkor oks
(22:06)   Dani:de vhonnan el kellett kezdődnie annak a pletykának, h Te vagy Tobi hangja
(22:07) Crowner:ÉN SOHA NEM MONDTAM H ÉN VAGYOK HANEM MAX AZT MONDTAM(KÉT EMBERNEK)H AZT MONDTAD H LESZEK
(22:08) Crowner:EGYIKUKET ASSZEM ISMERED,A MÁSIKAT TUTI H NEM
(22:08)   Dani:csak nem a tenkei anna és a joker levi?
(22:08) Crowner:NEKIK PONT H NEM
(22:08)   Dani:pedig tőlök hallottam elsőnek
tőlük
(22:09) Crowner:AKK NEMTOM
(22:09)   Dani:tehát akkor mindent elmondtál?
a teljes igazat?
semmi ferdítés?
(22:10) Crowner:MINEK HAZUDJAK?
1. HAVEROM VAGY
(22:11) Crowner:2.NEM NAON ÉRDEKEL H LENNÉK V NEM TOBI SZINKRONJA
(22:11) Crowner:3.KOMOJAN ÚGY ISMERSZ HAZUDOK?
(22:11)   Dani:épp ez a baj, h alig ismerlek:D
amúgy akkor bartha gábornak telefonja sincs?
(22:12) Crowner:MEGVOLT A SZÁMA DE A RÉGI TELÓMBAN
(22:12) Crowner:HA MEGTALÁLOM AZ EMBERT AKK AZONNAL SZÓLOK
(22:12)   Dani:akkor most őszintén.. hogy tartod vele a kapcsolatot?:D
nincs msnje
nem tudod fejből az emailcímét
nem tudod pontosan hol lakik
nem tudod a számát
(22:13) Crowner:HÁROM NAPJA ÖSSZEFUTOTTAM VELE A BELVÁROSBAN
NAGYANYJÁHOZ JÖTT
(22:14)   Dani:és nagyanyjának van számítógépe?
(22:14) Crowner:NEM TUDOM
MIÉRT KÉNE TUDNOM
?
(22:14)   Dani:akkor hol voltál te fennt az ő msnjén?
(22:15)   Dani:nah, sokáig gondolkozol:D
(22:16) Crowner:AMIKOR VOLT EZ A BESZÉLGETÉS KB 3 ÉS FÉL HÓNAPJA AKKOR FENN VOLT PESTEN MERT MELÓZOTT ITT PESTEN ÉS ALBÉRLETBEN VOLT BUDÁN VHOL A MOSZKVA TÉR KÖRNYÉKÉN
(22:16) Crowner:VISZONT ÉN MENTEM ALUDNI
(22:16)   Dani:3 és fél hónapja?
én januárban hallottam először ezt a pletykát:D(Y)
(22:16) Crowner:
(22:16)   Dani:rengeteg helyen sántít az elméleted
(22:16) Crowner:azt hogy?
(22:17)   Dani:ideje lenne igazat mondani
(22:17) Crowner:bazdmeg
mondom h nem kamuzok
(22:17)   Dani:akkor mondj egy, csakis EGY olyan érvet, amivel kimagyarázod magad
mert eddig csak olyanokat soroltál, ami abszolút nem megbízható
(22:17)   Dani:a gábor haverodtól kezdve
(22:18) Crowner:tudod mit?nem érdekel h hiszel nekem v sem!
én tudom h igazat mondok
a többbit leszarom
(22:19)   Dani:én viszont szeretnék biztos lenni benne, h igazat mondasz
nah látod, a leszarom hozzáállás ilyen helyzetben nem segít
(22:19)   Dani:ez volt a lehető legrosszabb, amit most mondhattál
(22:20) Crowner:mégis hogy a faszomba bizonyítsam be?
(22:20)   Dani:kezdetnek mutasd be nekem ezt a bartha gábort
(22:21)   Dani:a nevét megjegyeztem
elmentettem
(22:21) Crowner:nyugottan
(22:21)   Dani:nah, ismerőseid azt állítják, h igenis rengeteget kamuzol
(22:21) Crowner:ki?
(22:22) Crowner:nah?
(22:22)   Dani:például a vera szerint
vagy az anna
(22:23) Crowner:az ki?
(22:23)   Dani:soroljam?
grosek vera
(22:23) Crowner:hm?
(22:24) Crowner:az ki?
(22:24)   Dani:a tenkei anna barátnője
pötyi
(22:24) Crowner:jah!
elmondom ő az aki össze vissza kamuzik
(22:25)   Dani:meg a tenkei anna is?
(22:26)   Dani:mit szokott kamuzni?
(22:27) Crowner:csak az utóbbi 2-3 hónapban legalább 5x baszott át
(22:27) Crowner:nekem viszont mennem kell mert holnap melózok
(22:27)   Dani:oks
(22:27) Crowner:szevasz
(22:27)   Dani:hyhy










Remélem, nem kell magyaráznom, hogy a gyereknek egy szava se hihető!
Aki teheti, ne bízzon benne.
Píísz!

40 megjegyzés:

  1. Mondjuk az elég fura hogy ehhez a Bartha Gáborhoz (akinek a neve mintha a Barátok Köztből jönne) megy internetezne, az Ő gépéről beszél veled, azt valamiért nem tudja a kapcsolatot vele tartani. Ha nincs a csávónak MSN-je, akkor mit keresett az MSN PROGRAM a gépén?

    VálaszTörlés
  2. Dani... ismerem a srácot xD Majd inkább privátban.

    VálaszTörlés
  3. mondjuk azokat sajnálom, akiket most teljes névvel kiírtál :) legalább egy vezetéknév cenzúra belefért volna, szerintem...

    VálaszTörlés
  4. Őő. AzokAT?
    Csak a Kristóf teljes nevét írtam ki, és az volt a lényeg az egészben, hogy aki ismeri, tudja meg, hogy milyen szinten iszonyatos kamugép. És addig nem fogok valakit sajnálni, amíg a saját munkám gyümölcséről terjeszt hazugságokat.

    VálaszTörlés
  5. grosek vera, tenkei anna <- rájuk gondoltam :)

    VálaszTörlés
  6. Ők meg hősnek vannak beállítva, sz'al..xD

    VálaszTörlés
  7. Csak nehogy később bajuk legyen :) Így viszont minden rendben.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem aki egy napnál többet töltött vele, az már tudja, milyen (tavaly voltunk mi is barátnőkkel animetáborban, nem kicsit volt kiutálva az ilyenek, meg az elmebeteg viselkedés miatt.) Egyébként én már lányról is hallottam, hogy ilyet terjeszt magáról O_o

    VálaszTörlés
  9. Mármint, hogy ő Tobi szinkronhangja?:D

    VálaszTörlés
  10. A gyerek egy kicsit el van tévejedve térben és időben...

    VálaszTörlés
  11. hello valahogy ide kavarodtam na szóval ez a jankovics a nvolt osztály társam nekem is mondt hogy a követekező részben ő lesz tobi hangja ,am meg nagykamu gép a gyerek az osztály ban ezért sokan utálták.

    VálaszTörlés
  12. szia Dani!!
    Kristóf vok!csak annyit mondanék,hogy:

    1.nem kamuztam...én lettem átbaszva
    2.akit mondtam h bizt h nem ismersz az attila volt és látod h neki sem azt mondtam h én vagyok hanem azt h én leszek.
    de ha már ennyire nagyra vagy magaddal akk mért nem tetted ki az előző beszélgetést is?
    3.kurvára be leszel perelve amiért kitettél netre egy privát beszélgetés tartalmát és ráadásul a nevemmel.

    jah és aki elkezdte ezt terjeszteni(mert mint kiderült még azelőtt a bizonyos beszélgetés előtt volt)az egy rohadék patkány!nincs jobb dolgod mint h szivatod a népet?erre vagy büszke?

    UI.:eddig sem és ezután sem fogom állítani h én vagyok Tobi hangja(amúgy meg kurvára látszik h nem én vok)
    De tudjátok mit?senki ne higgyen nekem!!!legyen mindenki Ugyanolyan korlátolt gyökér mint Dani!!

    VálaszTörlés
  13. "kurvára be leszel perelve amiért kitettél netre egy privát beszélgetés tartalmát és ráadásul a nevemmel."

    Nah erre befizetek.(Y)
    Egyébként hallom azóta az Orsinak is megpróbáltad beadni Meidoban, hogy te vagy Tobi. xD
    Mellesleg érdemes lenne visszaolvasnod a megjegyzéseket.
    Amint bevallod, hogy KAMUZTÁL, esküszöm letörlöm a bejegyzést. De amíg csak folytatod a rizsázást, addig így marad minden.

    Te döntöd el.

    VálaszTörlés
  14. "jah és aki elkezdte ezt terjeszteni(mert mint kiderült még azelőtt a bizonyos beszélgetés előtt volt)az egy rohadék patkány!"

    Várom a nevét, és az elérhetőségét!(Y)
    Ha lehet, akkor itt írd ki.
    De várj, lefogadom, hogy az ő címét se tudod...

    VálaszTörlés
  15. Kiét?Ha tudnám h ki kezdte el akk az már halott lenne és nem itt baszatnám a rezet!am meg ki az az Orsi?

    VálaszTörlés
  16. nem akarok pofátlan lenni,de ez csak nekem bolhából elefánt? 0.o

    VálaszTörlés
  17. Ez a Kristof a "parbeszednel" mintha csak is vedeni akarta magat en nem ismerem ot csak hat nekem van egy ilyen hasonlo osztalytarsam aki nem birja ki hazudas nelkul egy napot se es egyszer-ketszer mar amiatt hat nem is akartam latni ugy sejtem hogy ez hasonlo ember

    VálaszTörlés
  18. Sztem még egy fogyatékos molylepke is látja h ez a gyerek hazudik mint a viz folyás:D
    1. tök véletlenül nem tudja senkiről h ki kicsoda még a haverjáról se.
    2. ez a: jó engem nem érdekel leszarom hozzá állás csak azt mondja h hazudik mert ha nem hazudna akkor ki állna az igazáért:D
    3. ilyenekkel dobálozik h: komolyan úgy ismersz h hazudok??? multkor egyik ismerősöm (csak fenn van msn en de még nem is láttam soha.) meg kért h adjak neki valamit kölcsön. én elutasítottam mire megsértődött azzal az okkal h ő nem hazudik, meg h így ismerem én őt? 1 hétre rá közölte velem legjobb barátom h ez a gyerek átverte, pedig megbízott benne.. szóval ilyet csak az mond aki hazudik^^ bocs h kisregényt írtam:)

    VálaszTörlés
  19. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  20. Könyörgöm... :D
    Az ilyeneket úgy bírom. :)

    Komolyan mondom, már szánalom a gyerek... Főleg azon röhögtem baromi nagyot, hogy "be leszel perelve". LOL! XD Azt én is megnézem, ha megteszi... :D (Ha olvassa az illető, akkor neki mondom főleg, hogy meglesem. ;]) Van ismerős, aki rendőr, és bármelyik pillanatban meg tudom kérdezni tőle, hogy ez az msn beszélgetés és abban a neve - nyílvánosságra hozása bármilyen szabálysértésbe ütközik-e.

    Azt hiszem, eléggé nyílvánvaló, hogy HAZUDIK. Mármint, szerintem is. Tényleg, EGYETLEN EGY olyat sem tudott mondani, ami azt bizonyítaná, hogy márpedig ő "ártatlan". De persze nem tudott semmit... (: Sz'al... :D Kamugép. Tényleg az.

    Hirtelen már mást nem tudok mondani.

    Ja, de. Légyszi, Kamugép... CAPS OFF! XD Ne üvölts már állandóan. :D Már lassan szétvertem a gépemet... x'D (Jó, csak átvitt értelembe. :D)

    VálaszTörlés
  21. Nyugodtan kérdezd meg az ismerősödtől h törvénybe ütközik-e és ő is azt fogja mondani h igen!

    VálaszTörlés
  22. És itt a bizonyíték h megtehetem!!
    Az 1992.évi L.XII törvény rendelkezései alapján az,akinek a személyes adatai védelméhez fűződő alkotmányos jogát megsértették,vagy annak veszélye fennáll,a sérelem kivizsgálása, megszüntetése érdekében az adatvédelmi biztoshoz fordulhat.
    Jogai érvényesítése céljából az érintett bírósághoz is fordulhat;amennyiben az ügyben a bírósági eljárás van folyamatban az adatvédelmi biztos nem járhat el.
    Mivel ellenem nincs folyamatban bírósági eljárás így megtehetem a bírósági feljelentést amennyiben az adataim nem kerülnek le a blogról!

    VálaszTörlés
  23. helyesbítek:Mivel az ügyben ÉS ellenem sincs bíróságieljárás ezért megtehetem!

    ehhez nem szívesen folyamodom de megteszem ha kell!

    VálaszTörlés
  24. Kristóf, ez már szánalmas, amit csinálsz. Csak annyit kellene tenned, hogy egyszer az életben igazat mondasz. Ahogy már említettem, amint bevallod, hogy kamuzol agyba-főbe (amit a kommentekben elég szép nagy számban bizonygatnak), és elmondod, hogy miket terjesztgetsz, máris leszedem a rólad írt bejegyzést.
    Mindössze ennyit kellene tenned. De neeem.. annyira el vagy telve magadtól, és nem vagy képes egy fikarcnyit se lefaragni az egódból, hogy már egy ilyen kis szaros balhé miatt, rögtön bírósághoz fordulnál csak azért, hogy a bemocskolt, nem létező becsületed védd.
    Csak arra nem gondolsz, hogy a bírósági ítélet is egyoldalú. De te annyira biztos vagy a tökéletes önmagad sikerében, hogy arra nem gondolsz, hogy ebből is csak te szívnád meg.
    Számtalan embert tudnék mozgósítani a bíróságon, akik vallanának ellened és arról, miket terjesztgetsz.
    PLUSZ:
    Ennyi erővel én is nyugodtan beperelhetnélek. Ugyanis te ugyanúgy megsértetted az emberi jogaimat akkor, amikor elkezdtél rólam, és a saját sorozatomról olyat terjesztgetni, ami messze nem igaz. Azt meg se kell említenem, hogy a fennt kitüntetett beszélgetésben kapásból egy "jó kurva anyád"-dal indítottál. Mondhatom, anyám csupa pozitív reakcióval fogadta az intelligens megnyilvánulásodat.

    Szóval jó lenne, ha leállnál a hülyeségeiddel, mert csak te fogod megszívni. Vedd végre észre magad, és próbáld meg felfedezni, hogy rajtad kívül mások is vannak ezen a csöppnyi bolygón.

    Az ajánlatom áll...

    VálaszTörlés
  25. Hát csak egy válaszom... Három teljes név került ki a szövegből és az egyik se Kristófé, másrészt, az már a jogait nem sérti, ha csak egy keresztnév van ott kint, mert nincs elég bizonyíték, meg minden... Ezt a törvénycikket is érdemes jól értelmezni: Vagyis be sem perelhetnéd szegény Dánielt, ahogy ez a beillesztett szövegben is látszik...
    Nem mondok még sokat, csak hogy: Ha valaki ilyenekkel dobálódzik csak úgy, akkor ezt magára nyugodtan visszamondhatná...
    A kamuzásról illetően... ha ennyire bizonyítja a szöveg és továbbra is leplezed, akkor csak egy senki vagy... de ha tovább fokozod, ezt a "kis félreértést" akkor még nagyobb senki leszel...
    Nem hinném h még rosszabbat szeretnél magadnak, mint most.
    Ha valami ellentét hozzászólásod lenne a véleményemmel kapcsolatban akkor csak egy megjegyzés: SZÁNALMAS!!!

    VálaszTörlés
  26. 1kristóf perlj be engem is mert most ki írom a neved . Cim "jankovics kristóf a kamugép"előző koment letudva2nekem tényleg azt mondta hogy lehet hogy őlesz3az hogy egyfojtába kamuzik a gyerek az tény4az egész ügynek kevés a z értelme ilyen dolgon nem érdemes összeveszni és nem kel pereléssel fenyegetőzni5már engem idegesít az egész kristóf leszophatja magát ti meg azt csináltok mit akartok de az ügyből nemkel nemztközi perrel végződnie :D

    VálaszTörlés
  27. kommentem amit előbb írtam nagyon szar nyelvtenilag :D bocsi :D

    VálaszTörlés
  28. én nem akarok belebonyolódni a vitába csak a "beperellek mert kiraktál egy msn beszélgetést" részhezx3 láttad már a bash.hu-t? ott kismillió msn beszélgetés van fent,úgy h akik beszélgettek az egyik felrakta a másik meg nem tudott róla vagy mindketten tudtak róla vagy egyéb variáció.. csak ennyit szerettem volnax)

    VálaszTörlés
  29. Hát kristóf, szerintem elég hülyeség volt bírósági perrel fenyegetőzni mert ha ezzel mész bírósággal, akkor kiröhögnek. Inkább Daninak kéne bíróságra mennie, mivel megsértetted a szerzői jogát azzal, hogy azt terjeszteted magadról hogy te vagy Tobi hangja.
    Mellesleg tudod ki a korlátolt gyökér?!?!?! Aki összevissza kamuzik, és aztán nem ismeri be!!!

    VálaszTörlés
  30. csak egy dani-1aé rajongó : Azthittem már mindent láttam pedig tényleg ezer meg ezer dolgot de ez új! annyit röhögtem rajta hogy megfájdult a fejem ... hát nemtudom ez a "kristóf" gyerek... eléggé olyan mintha retardált lenne meg kicsit értelmetlen. idézem " vett egy vaiot " vagy mit aki hazudik az mindig a termék nevét irja nem a közhatározóját pl: vett egy ujat... és nem aztmondta hogy bocs hogy terjesztettem vagy ilyesmi és nem aztmondta hogy énis a végérejárok utána kérdezek neem! és még perrel fenyeget... pffff

    VálaszTörlés
  31. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  32. De minek perelni? -.- kinevetnek a bíróságon Dani a legjobb módszer kölcsön adom a bakancsom és elkel menni hozááá és bakanccsal fejbe kel küldeni ennyi:D ha ugat még1x üzennem a annak a gyereknek hogy csak a cigányok hazudnak agyba főbe + a fehér cigányok! és bocsi cigányozásért csak ők hazudnak mindig és jobb plédállt nem tudtam mondani arra csávók kára

    VálaszTörlés
  33. Amúgy ezt még nézni is jó perleni hagyad már magad annyit csinálnak ösz visz letörlik a blogot csá ennyit nem szarzonak ilyennnekel amúgy meg ha jobban utána néznél + érdeklődnél akkor rájönnél hogy amit te akarnál "perelést" az csak anyiba lépne el hogy megnéznék a blogot elolvasnák a hozásázólásokat + a többi kategóriát és eldöntik mi legyen én már voltam perelésnél mert css rendeltem egy szevert átbasztak és annyit csináltak de ott dúrvább mert ugye pénz csalás! vagy ledolgoz 3 hónapot vagy kifizet 85.000 szoal magyarul enyi lenne. és én siza kaptam a pénzem enyi amugy meg szerintem ne pereljél mert az nem ugy van hogy most uu fuck ki tették a nevvem egyből per ott utána néznek annak a bizonyos Bartha Gábor Nak + a mámának amiket eddig irtogattál szoal fontold meg a hülyeségeidet én erre azt mondom

    VálaszTörlés
  34. Áááá! OO" Ez mi...???? Annyira átlátszó >< A fejem a falba verem. Mennyit röhögtem ezen. xD Milyen izé már, hogy a haverja gépén MSN-ezik, aki azt eladja, mert venni akar valamit, utána meg nem tudja sem azt, hogy a kedves barát hol lakik, telószám, MSN cím... pfff -.-

    VálaszTörlés
  35. Egyébként ez az "ötször baszott át" dolog annyiból állt, hogy mikor utaztunk japánba, ő is akart jönni, de egyrészt mi is csak meg voltunk hívva, másrészt meg nem volt hely, ezen megsértődött. Akkor nyár elején rámírt, hogy megyek-e animetáborba, mondom, hogy nem, mert nincs időm, nincs pénz és felvételire kell készülnöm, és mily meglepő, ezen is megsértődött, merthogy én állítólag megígértem neki... Kábé ilyenek voltak, de ha ezt átbaszásnak is vesszük, ezis csak kettő és kurvára nem öt -.- xD (Y)

    VálaszTörlés
  36. Amúgy igen, Tenkei Anna voltam, Dani az én teljes nevemet is kiírta és akkor mivan bazz? Mennyek veled kézenfogva bíróságra? xD Egyébként meg ez a dolog, hogy bepereled... ez már tényleg bolhából elefánt x'D

    VálaszTörlés
  37. Tudom ezer éve lerágott csont már ez a bejegyzés, de azért megjegyeznék 2 dolgot.
    1. :
    Az 1992.évi L.XII törvény rendelkezései alapján az,akinek a >>>!személyes adatai!<<< védelméhez fűződő alkotmányos jogát megsértették,vagy annak veszélye fennáll,a sérelem kivizsgálása, megszüntetése érdekében az adatvédelmi biztoshoz fordulhat.
    Dani semmilyen személyes adatodat nem írta ki (a neved nem személyes adat!) Max hitel rontás miatt hepciáskodhatnál, de nagy a valószínűsége, hogy te lennél porig alázva.

    2. : Minden gyerek átesik egy olyan személyiség érrési szakaszon, amiben érdekesnek akarja feltüntetni magát a társai előtt, ezért nagyokat mond. Ez még oviban, teljesen természetes, és be is jön a taktika. Alsó általánosban már kezdik az ilyesmit nem tolerálni a gyerekek, ezért egyre inkább kiszorítottá válik a kamugép, és 5. osztályon felül, már nehezen is tűrik.
    Én is átestem ezen, de másodikban beláttam, hogy nincs értelme, már én is keverem azt amit mondtam. Egyik osztálytársam viszont kihúzta ezt 7. osztályig, és utáltuk is érte rendesen. Aztán elment egy másik suliba, és befejezte az önfényezést. Kifejezetten jót tett neki, mert egy csomó haverja lett stb.
    Neked is ajánlanám kedves ezt a változást, mert ha így kerülsz ki az életbe, a főnököd seggbeszexuál, és a munkatársaid ordítva fogják biztatni közben...

    ui: Ha perrel/testvérrel/haverral/lángvágóval/pokélabdával fenyegetőzöl legalább gondold át ezt előtte: Fordított helyzetben vajh, mi lenne???

    VálaszTörlés