"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

Karakter infó

Pein / Yahiko
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Peinci az Akatsuki többnyire megfontolt, enyhén ferde hajlamú vezére, aki szószerint él-hal a müzliért. Tévedésből megválasztották Eső Falu vezetőjének. Ezzel önkéntelenül is magára haragította az elődjét, Hanzout.
Legjobb barátjának Nagatot tartja, akivel még egy külön üdvözlési módszert is kialakítottak.
Társával, Konannel hosszú ideig párkapcsolatban élt, sőt egy véletlen folytán még a kezét is megkérte. Az esküvőre azonban nem került sor, ugyanis Hanzou zsarolásának következtében öngyilkos lett Nagato szobabiciklijével. Haláláról azonban senki sem tud.


Konan
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dorina

Konan egymagában képviseli a nőket az Akatsukin belül. Így nem csoda, hogy többen is versenybe szálltak már a szívéért.
Hosszú ideig együtt volt Nagatoval, majd Peinnel, akivel kishíján össze is házasodott, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát, és visszatért Nagatohoz.
Megmagyarázhatatlan oknál fogva egy aprócska malac farokkal rendelkezik.


Nagato
Első megjelenés: 11. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Nagato hivatalosan nem Akatsukis, csak exe, Konan miatt tartózkodik a szervezeten belül. Korábban több évig is együtt volt vele, mialatt Konan apja irreálisabbnál irreálisabb legendákat alkotott róla.
Gyenge fizikuma miatt általában tolókocsival közlekedik. Egyszer drasztikusan elhízott, így egy darabig könnyűszerrel gyalogolhatott, azonban később ismét anorexiás lett.
Megalkotott egy távirányítót Pein piercingjeihez, mellyel kedve szerint irányíthatta. A szerkezetet Konannek ajándékozta, később viszont véletlenül megsemmisítette.
Egy baleset következtében megölte Peint, és vele együtt az összes Power Peint is. Ám rájött, hogy zenével képes minimális szinten életben tartani mindannyiójukat.


Tobi / Uchiha Madara
Első megjelenés: 3. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Tobi az Akatsuki legügyefogyottabb tagja, akire anno Zetsu talált rá az erdő közepén. Egy darabig nem kommunikált senkivel, majd idővel szépen megeredt a nyelve.
Sunyiságának köszönhetően az Akatsukisok nagy részéről bennfentes információval rendelkezik, melyekkel időnként könnyedén zsarolhat.
Sasori halála után ő lett Deidara új társa.
Rossz szokása gonosz terveket szövögetni, mint például megszerezni Peintől a Vezetői posztot, vagy összegyűjteni több hl-nyi vanília fagylaltot. 2-ből 2 sikerült is neki.
Szervezkedéseinek köszönhetően az Akatsukiba épült Sasuke csapata, valamint Hidan visszatérése is az ő számlájára irandó.


Hoshigaki Kisame
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Kisame akcentusának, és provokatív stílusának köszönhetően az Akatsuki egyik legszínesebb egyénisége. Omnistrife-ot tartja a legnagyobb vetélytársának. Véleményét -bőrszíne miatt- szereti rappekben, vagy saját gyártású sorozatában, az "Egy cápa életében" hangoztatni.
Társa Itachi volt, akit előszeretettel szivatgatott. Az Uchiha halála után összespanolt az egyik Jinchuurikivel, Roushival.
Kardja, Samehada egy befáslizott Magnum, ami csakis neki engedelmeskedik.
Egyszer ideiglenesen felvette a személyazonosságát egy Greed nevű személy.


Uchiha Itachi
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Itachi tragikomikus egy fazon. A szóbeszéd szerint ő maga a megtestesült gonosz, azonban valójában egy érzékeny nebánts virág, aki időnként megkattan a kisöccse hiányától.
Képes mindenben meglátni testvérét, még a saját vizeletében is.
Karácsonyra kapott egy hollót, amit a változatosság kedvéért Sasu2-nek nevezett el.
Volt egy barátnője, Sasukina, akit végül is öngyilkosságba kergetett azzal, hogy folyton Sasukéhoz hasonlítgatta.
Harcba keveredett az öccsével, melynek következtében életét vesztette.


Deidara
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Deidara egy géniusz, aki hajlamos mindent felrobbantani, amit nem kéne. Ide sorolható az Akatsuki bázisának többszöri részleges megsemmisítése is.
Megjelenése miatt munkatársai nagy része csajnak tartja, emiatt legtöbbször ő kerül a szivatás középpontjába.
Kézfejei, Elton és Leonidas egy napon megszólaltak, és elhatározták, hogy átsegítik őt a kamasz korán. Azonban mivel nem sikerült kompromisszumra jutniuk, Pein elszívta a 2 kacsó lelkét.
Később Gaara és Kakashi leszakította mindkét karját, amiket Kakuzu varrt vissza.
Végül a Sasukéval vívott harcában olyan szinten elpattant az agya, hogy felrobbantotta saját magát.


Hidan
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Hidan egy pszichopata, aki vallásán kívül senkit sem tisztel. Beszólásai, és forrófejűsége miatt gyakran került konfliktusba Peinnel.
Leginkább társát, Kakuzut tudja az őrületbe kergetni, főleg azzal, hogy halhatatlan, így képtelenség megszabadulni tőle. Viszályoktól korántsem mentes kapcsolatuk azonban idővel fordulatot vesz.
Hidan megkedveli Kakuzut, ezért megpróbálja megmenteni a haláltól. Időközben különös módon felébredt látnoki képességeinek hála hőstette sikerül is, azonban hiába, ugyanis később mindkettőjükkel egyszerre végez egy Rotációskapashuriken.
Valamivel később Tobi kiássa a fejét, és egy medvével, Boscoval ötvözve visszaállítja az Akatsukiba.


Kakuzu
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Kakit a végletekig képes elvarázsolni a pénz, így nem is meglepő, hogy ő felel az Akatsuki bankszámlájáért.
Arról híres, hogy minden egyes társát megölte. Hidannel azonban képtelen végezni, ami kifejezetten bosszantja.
Általában ő varrja vissza a tagok elvesztett vagy elhullajtott testrészeit, mint például Deidara karjait, Itachi füleit, vagy Hidan fejét.
Alvás közben időnként átváltozik egy csápos szörnnyé, mely megszállottan kirabol mindenkit, akivel csak összefut.
Valamilyen oknál fogva börtönbe zárják, ahonnan Hidan megpróbálja kiszabadítani -több-kevesebb sikerrel.
Egy küldetés során végez vele egy Rotációskapashuriken.


Sasori
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Sasori egy mélyen tisztelt bábmester, aki rengeteg kiváló remekműve közé sorolhatja a Susogós Mackókat, vagy éppen Peller Mariannt.
Ő volt Orochimaru és Deidara első társa is.
Saját bevallása szerint retteg a nőktől. Ezt a problémát Hidan megpróbálja kiküszöbölni, ezért összehozza a Godaime Hokagéval, Tsunadéval.
Sasori a nagyanyjával, Chiyo-nagyival folytatott összetűzésben meghal. Azonban halálán túl továbbra is szolgálja az Akatsukit, mint műemlék.


Zetsu / Yoropiko
Első megjelenés: 1. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Zetsu az egész szervezet leganti-szocálisabb tagja. Félig növény, 2 személyisége van, szereti elnassolni a statisztákat, és a Teletubbies-on kapcsolódik ki.
Születésnapján meglepte magát egy saját kiskedvenccel, Tobival, akit addig nevelt, míg országos cimborájává nem nőtte ki magát. 
Hidan egyszer félreértésből levizelte, emiatt Zetsu olyannyira lebetegedett, hogy csak Csalán nagyi titkos receptje alapján elkészített húslevese segíthetett rajta.


Elton
Első megjelenés: 8. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Elton eredetileg Deidara bal kézfeje volt. Ám Peinnek köszönhetően szellemmé vált, majd valamilyen módon hús-vér ember lett.
Nem túl szívbajos, folyton mindennek örül. Hajlamos kimondottan feltűnően öltözködni, vagy cselekedni.
Spirál mintás övcsatja méretét kedve szerint képes változtatni. Ezen kívül a nem megszokott szerkezet alkalmas a repülésre, és még a sötétben is világít.
A Sasukéval vívott harc során hamuvá égett egy Katon jutsu által.


Leonidas
Első megjelenés: 8. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Leo' eredetileg Deidara jobb kézfeje volt. Ám Peinnek köszönhetően szellemmé vált, majd valamilyen módon hús-vér ember lett.
Ingerlékeny, temperamentumos alkat. Folyton morcos és nikotinfüggő. Szeret fogadásokat kötni.
Nyakláncán egy arany keresztet hord, amely képes átváltozni egy iker-pisztollyá. A fegyver két funkcióval bír. Képes elnyelni bármilyen anyagot, melyet vissza is tud lőni.
Leo'-val végül Sasuke végzett.


Orochimaru
Első megjelenés: 7. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Orochimaru Sasori társa volt, azonban dezertálásra kényszerült, amikor összetűzésbe keveredett Itachival.
Minden vágya, hogy megkaparintsa az Uchihák nem mindennapi adottságát, az embertelen méretű péniszt. Célja elérése érdekében maga mellé csábította Itachi öccsét, Sasukét.
Sasuke kihasználta Orochimarut, és betegen megtámadta, majd önmagába olvasztotta.


Uchiha Sasuke
Első megjelenés: 4. epizód
Szinkronhang: 4-9. rész Fekete Dani, 18. résztől Bundik Dani, majd 29. résztől Somogyi Roli

A kis manipulálható, naív Sasuke minden vágya, hogy megölhesse bátyját, Itachit. Miután magába szippantotta Orochimarut, megalakított egy négy fős csapatot, a Hebit, melynek célja elpusztítani Itachit, és persze az orgia.
Sokadik próbálkozása alkalmával rátalált Itachira, és egy hosszas küzdelem után nyert is ellene. Balszerencséjére ezek után döbbent rá, hogy a bátyja igazából szerette, és védeni akarta őt.


Houzuki Suigetsu
Első megjelenés: 7. epizód
Szinkronhang: 7. rész Fekete Dani, 18. résztől Kincses Ricsi "Dragon"

Suigetsu egy Yoghurtos dobozba zárva raboskodott Orochimaru keze alatt, amíg Sasuke ki nem szabadította. Ezután csatlakozott hozzá, és megalapították a Hebit.
Suigetsu imádja a gyorskaját, és megállás nélkül verbálisan bökdösi Karint.
Egy epikus házibuli alatt valahogy az Akatsuki közé keveredett, és a konyhaszekrényükben gubbasztva tért magához. Sasukéhoz sietve kiötlött egy frappáns tervet, melyet természetesen képtelenek voltak végrehajtani.


Karin
Első megjelenés: 18. epizód
Szinkronhang: Kálmánchey Lilla

Karin egy tipikus fangirl, aki a nap 24 órájában Sasuke után csorgatja a nyálát, persze sikertelenül.
Lelkesedése könnyen aláfagy, főleg ha veszélyt szimatol a levegőben. Szinte már hobbiból püföli társát, Suigetsut.
Meglehetősen hasonlít Nagatora.


Juugo
Első megjelenés: 18. epizód
Szinkronhang: 18. rész Fekete Dani, 23. résztől Szecsődi Balázs "Szecska"

Juugo a Sasuke által alapított Hebi 4. tagja. Alapjáraton egy teljesen szürke karakter, azonban ha felülkerekedik rajta az Átok pecséttel fertőzött énje, beteges kínzás specialistává válik. Suigetsun már sikeresen végre is hajtott egy gyorstalpalót.
Képes manipulálni egyes élőlényeket, például a Füsti Fecskéket.


Uzumaki Naruto
Első megjelenés: 4. epizód
Szinkronhang: Szeibel Dominik

Naruto egy agyatlan gyilkológép. Az Akatsukinak már rég óta fáj rá -illetve a benne lappangó Kyuubira- a foga, emiatt sokszor konfrontálódnak.
Ennek köszönhetően szaggatták le Deidara karjait, emiatt halt meg Sasori. Valamint Kakuzu és Hidan kiiktatása is Narutonak köszönhető, aki egy Fuuton: Rotációskapashurikennel végzett velük.
Itachi a halála előtt Naruto testébe zárta Sasu2-t, ki tudja milyen szándékkal...


Gaara
Első megjelenés: A Film
Szinkronhang: Bagoly László "Hiei"

Gaara a Godaime Kazekage, akiben egy ritka, homokszínű, absztrakt mintás, pikkelyes farkú kutya-tobzoska-borz, mosómedve beütésű mutáns állat, szakkifejezéssel Ichibi lakozik. Homlokára egy szívecske van tetoválva.
Bár bal karját feláldozva, de Deidara sikeresen levadászta, így békésen el tudta szívni az Akatsuki.


Hatake Kakashi
Első megjelenés: A Film
Szinkronhang: A Filmben Bánhidi Dávid "Pikkon", a 24. résztől Bagoly László "Hiei"

Kakashi egy legendás Konohai ninja, próbálja pórázon tartani Narutot.
Egyszer megküzdött Itachi Tesco Bunshinjával. 
Kakuzu alvajárás közben majdnem kifosztotta a pénztárcáját.


Sarutobi Asuma
Első megjelenés: 24. epizód
Szinkronhang: Orth Dániel "Madara"

Asuma egy értékes fejvadászoknak kitűzött célpont, akire természetesen Kakuzunak is fájt a foga.
3 chakrapengét képes előhúzni az ökléből. Ezekkel anno sikeresen lefejezte Hidant, aki ennek ellenére megölte Asumát.


Nara Shikamaru
Első megjelenés: 24. epizód
Szinkronhang: Horváth Zoli

Shikamaru Asuma tanítványa volt. Így miután Hidan megölte Sensei-ét, Shikamaru bosszút forralt. Tervét nagy részben sikerült is véghezvinni.
Miután Naruto darabokra szaggatta Hidant, Shikamaru elásta a maradványait egy mély gödörbe.


Akimichi Chouji
Első megjelenés: 24. epizód
Szinkronhang: Takáts Máté "Matten"

Chouji szintén Asuma növendéke, és egyben Shikamaru társa. Egyelőre statiszta szerepet tölt be.




Yamato
Első megjelenés: 10. epizód
Szinkronhang: 10. részben Fekete Dani, 24. résztől Takáts Máté "Matten"

Yamato egy Konohai ninja, eredeti nevén Fanyűvő. Régebben megismerkedett Tobival, és együtt, egy duót alkotva mentették meg a Minusz tulajdonosának lányát. 
Azóta Tobi Akatsuki tag lett, Fanyűvő pedig Naruto egyik testőre.


Tsunade
Első megjelenés: A Film
Szinkronhang: Feketéné Farkas Ildikó

Tsunade a Godaime Hokage, egy alkoholista begyes szőke. Egy vakrandi alkalmával Hidan összehozta őt Sasorival. Annyira összemelegedtek, hogy még az MSN-címét is megadta Sasorinak.



Zeus
Első megjelenés: 19. epizód
Szinkronhang: Fekete Dorina

Zeus Konan apja, egy Eső Falusi veterán, aki folyton szivarozik. Mániája dicsőítő mesékkel fényezni Nagatot. Peint viszont ki nem állhatja. Viszont hogy megpróbáljon kedveskedni legidősebb lányának, elvitte egy vadászatra Peint, ahol belebotlottak egy duplikatív képességgel bíró kutyába.
Ő adta volna össze Peint és Konant.


Herkules
Első megjelenés: 19. epizód
Szinkronhang: Illyés Orsolya

Herkules Konan huga. Folyton verseng mindenben nővérével. Ezért elcsábította Peint, valamint volt egy közös kalandja Nagatoval, és Leo'-val is majdnem kikezdett.
Részben neki köszönhető, hogy Pein magába zuhant, és hogy kudarcba fulladt Konan esküvője.


Sasu2
Első megjelenés: 17. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Sasu2 egy holló, akit Tobi ajándékozott Itachinak karácsonykor. Sharingan szemei vannak
Egy buli alkalmával nyoma veszett, ezért Nagato azt hitte, hogy illuminált állapotában felfalta. Később azonban kiderült, hogy mindössze végig csak Itachi zsebében gubbasztott.
A tarkóján lévő indáknak köszönhetően képes összekapcsolódni Itachival.
 Itachi a halála előtt Naruto testébe zárta, ki tudja milyen szándékkal...


Salamander Hanzou
Első megjelenés: 11. epizód
Szinkronhang: Orth Dániel "Madara"

Hanzou Eső Falu vezetője volt egy darabig, azonban a demokráciának hála lekényszerült a trónról, és Pein lépett a helyére.
Hanzou ezért örökös haragot fogadott Pein ellen. Szövetkezett Danzouval, és kényszerítette Nagatot, hogy végezzen barátjával.
Galád terve végül is sikerült.


Shimura Danzou
Első megjelenés: 25. epizód
Szinkronhang: Fekete László

Danzou egy Konohai zsémbes öregember, aki szövetségre lépett Hanzouval. Ketten együtt szembeszálltak Peinnel.
Danzout egyedivé teszi, hogy ott van a jobb vállán Hashirama, a Shodaime Hokage.


Sasukina
Első megjelenés: A Film
Szinkronhang: Varjassy Orsi "Michiyo"

Sasukina Itachi ex-barátnője. Egy szórakozóhelyen ismerkedtek meg Kisame közreműködésével. Egy hónapig együtt is voltak, ám mindössze csak azért, mert Itachi azt hitte Sasukinára, hogy Sasuke.
A csaj ezt nem tudta elviselni, ezért úgy gondolta, megszivatja barátját.
Végül is nem bírta tovább idegösszeroppanás nélkül, és lerobbantotta a saját fejét.
Sasukina különleges egy csaj. Spirituális energiával rendelkezik, és ha megsebesül, vér helyett cukor potyog a testéből.


Yakushi Kabuto
Első megjelenés: A Film
Szinkronhang: Bánhidi Dávid "Pikkon"

Kabuto Orochimaru leghűségesebb talpnyalója, folyton mellette van, és sugározza felé önzetlen odaadását.
Korábban nagy spanja volt Sasorinak, így Marcsi dezertálása után rengeteg hasznos infóval elősegítette az Akatsuki bosszú hadjáratát.
Többek között neki köszönhető az is, hogy Sakura tudomást szerzett néhány belsős infóról.


Chiyo nagyi
Első megjelenés: A Film
Szinkronhang: Fekete Dani

A látszólag aszott, valójában azonban extrém öreglány nem más, mint Sasori nagyanyja. Az ő nevéhez fűződik a népszerű rágcsálnivaló, a Chiyo-chips, melynek elfogyasztásának köszönhetően Naruto kiiktathatta Itachi Tesco Bunshinját. 
Tőle tanult bábhasználatot a kis unokája, így érthető módon magasszinten űzte az ipart. Egészen addig, amíg Sasori meg nem mérgezte...


Petya
Első megjelenés: 15. epizód
Szinkronhang: Fekete Dani

Petya, a Predator, a Szerencsesüti gyár fejese. Amikor beosztottja elkövetett egy gikszert, majd ennek kapcsán az Akatsuki megkísérelte ostrom alá venni a gyárat, belefutottak Petyába, aki tisztába tette a dolgokat.
Ráadásul ő készítette el Sasori raszta haját, Tobi unszolására.


Jiraiya
Első megjelenés: 28. epizód
Szinkronhang: TomTom

Jiraiya Nagato, Konan és Pein egykori sensei-e. Enyhén perverz egy szatír.
Felkutatta az Akatsuki-t, majd rátámadt Konanre.
Azonban Nagato -felhasználva a Power Peineket- végzett vele.








129 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ha nem adsz le új részt megverlek!

      Törlés
    2. Mikor? Hol?
      Pesten 8. kerületben megfelel a találka?

      Törlés
    3. xD ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS ÁKSÖN!

      Törlés
    4. Am a főoldalon kívül is lehet comit írni:O ??? Hogy? én is beállítanám ha dunám. Lécci írd már le ide

      Törlés
    5. Dani megtod mondani melyik programmal vágtad össze a képeket mert én is szeretnék csin egy nem koppincs rajzfilmet

      Törlés
    6. +fdf Egy eperrel és egy féltéglával. De ha jól emlékszem, a Nem mese! Anime! videóban elmondta

      Törlés
  2. Nem megyek cigányok közé! Inkább 18.-án leugrok hozzád és lemészárollak!

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. A nevedet áruld már el, légyszíves.:D

      Törlés
    2. Lécci dani ird le pls h hogy állíthatom be, h ne csak főoldalon lehessen commentet írni. Kösz.

      Törlés
    3. Azért nem válaszoltam, mert nem jöttem rá.
      Amikor én állítottam be, akkoriban még ki lehetett igazodni a blogspoton.

      Nézz körül a beállítások között.:)

      Törlés
    4. :( Körül néztem, de sehol semmi.. :S Linkelhetem ha kész lkesz tobi sapkája? :DD

      Törlés
    5. ÉN tudom ezt a kis problémát orvosolni. :)
      HA még nem jöttél rá.. Analfabétásan írom. :) Blog -> Oldalak -> Rámész arra amelyiknél szeretnéd bekapcsolni [vagy kikapcsolni] a megjegyzéseket.. Bejön ügye a szerkesztő felület és -jobb oldalt- Opciók -> Olvasói megjegyzések: Engedélyezés. :)
      Azt hiszem az engedélyezést egynél elég beállítani, és akkor a többinél is engedélyezve lesz, viszont fordítva az összeset ki kell kapcsolni. :)

      Törlés
  4. Aha. Ha csak nem nagyon dolgozol az 1AÉ - n, felfrisíthetnéd ezt az oldalt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól még, hogy nem csinálom az 1AÉ-t, mellette van bőven más dolgom...

      Törlés
  5. Tobit írjad át nem madara....Dönci ne csalódjaaaaak mert fájni fog análba :DDD
    -U're mate ;ĐĐ

    VálaszTörlés
  6. mikor készul el 32 rész csináljad meg mer kurvára izgat hogy hiden visza kapja a testét vagy melyi kurva halik meg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És te kikapáltad már a kertemet? Majd ha azzal készen vagy, azután leszedheted a szájkosarat az arcodról.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Robesz97 K+vára igazad van és ezt nem ázé mondom h most menőzzek vagy valami de komolyan azt csinál amit akkar.

      Törlés
    4. Igaz, de már nagyon várjuk a folytatást és kérdezni szabad hogy mikor lesz kész a kövi rész. És tényleg azt csinál amit akar, de a rajongókat nem lehet leállítani!

      Törlés
    5. Mindenki várja a folytatást de Daninak is vannak más dolgai kötelességei. Csak megértitek. És az is nagy szó hogy megcsinált nekünk egy filmet. Ami nem kis munka. Szóval becsüljétek meg a Danit. :)

      Törlés
    6. És nem mellesleg... Kérdezni, hogy mikor lesz a következő rész, meg követelőzni, hogy csinálja már cseszettül nem ugyan az.. Egyrészt azt csinál amit akar, másrészt nyilván más/jobb dolga is akad... A "csináljad, mer kurvára izgat" az viszont rohadt nagy bunkóság!!! Inkábbegy köszönöm-öt nyöghetnél neki, mert nyilván nem kis meló volt ezt összehozni (pláne ilyen jól!)... Szval ahelyett, hogy névtelenül játszod a nagymenőt, inkább nézd, örülj, hogy nézheted, és légy hálás annak, aki összehozta!

      Am. nagy vagy Dani, kurva jóóó!!! Felejthetetlen jeleneteket/mondatokat köszönhetünk neked szóval szerintem nem csak a magam nevében mondom, hogy Örök hála az 1AÉ-ért!!! :)
      Hm.

      Törlés
    7. am szerintem konan fog meghalni

      Törlés
  7. Helo kitaláltam egy karaktert ha érdekel elküldöm a képét .

    VálaszTörlés
  8. Szia Dani. Ahogy végig néztem ezeket igen sokat vállalsz magadra. Nagyon jó vagy. Tényleg. Majdnem az összes karakternek te vagy/voltál a hangja. Ismerőseim közül sok embernek nagy ember vagy a szemében. :) És az enyémben is. :) További sok sikert. :)

    VálaszTörlés
  9. Helló,Dani!

    Én nem kívánok új részt,pedig lehetne!
    Itt Várpalotán sokan vagyunk akik tisztelnek téged,és a többieket! Itt aranyköpésként mennek az 1AÉ szövegei.. Amikor elhangzik 1-1 mondat akár Kisame-tól,Hidan-tól vagy bárki mástól.. abba se tudjuk hagyni a röhögést. És hát ez az egész sorozat.. nagyon állat! Régen szerettem ennyire hétköznapi emberek által megtervezett filmet. Természetesen jó lenne ha minél hamarabb megjelenne 1-2 új rész,de tudom milyen sok dolgod lehet,és nem sürgetlek. Eddig is amit adtál.. felbecsülhetetlen!
    Köszönjük!

    U.i.: A facebook-os neveteket(akinek van) elküldhetnéd e-mail-be,ha ráérsz,vagy megmondhatod itt is,persze ha nem publikus. :) /spire100@citromail.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várpalotára jártam gimibe.:D
      Fél várost ismerem.:D Thuris voltam.

      Törlés
  10. Kedves Dani!!Atom jó ez a sorozat! Suliba barátnőmékkel az összes részt kívülről fújjuk! Már vagy 1000-szer láttuk az összes részt de nem tudjuk megunni!! IMÁDJUK!! Nagyon jól megcsináltad a karikat! Csak gratulálni tudok és megköszönni, hogy szinte minden napos szórakozást biztosítottál a barátaimnak és nekem!! A poénok is nagyon ütősek szakadunk rajta!! A negatív komikkal nem foglalkozz! :P

    VálaszTörlés
  11. Hopszlikaa azt akartam írni h ne foglalkozz :P

    VálaszTörlés
  12. Dani szeretnem hogy wwe zenei bol is hasznalanal ! Es mutathatnal tilereket a reszek elot wwe zenekozul ajalom! a zack reyder zenejet woo woo woot es z 1ae nagyon jol megcsinaltad csaki tovab es csinalj megegy nyermeny jatekot. Csak ezutal a szereplok rol es areszekrol kerdez mivot beene kihaltmeg ki jelentmeg std en szemely szerint orlnek ha foly tatnad a 1ae

    VálaszTörlés
  13. Dani szeretnem hogy wwe zenei bol is hasznalanal ! Es mutathatnal tilereket a reszek elot wwe zenekozul ajalom! a zack reyder zenejet woo woo woot es z 1ae nagyon jol megcsinaltad csaki tovab es csinalj megegy nyermeny jatekot. Csak ezutal a szereplok rol es areszekrol kerdez mivot beene kihaltmeg ki jelentmeg std en szemely szerint orlnek ha foly tatnad a 1ae

    VálaszTörlés
  14. Dani talalkoz hatnak egy szer gyerel kaposvara
    :-)

    VálaszTörlés
  15. Őszinte részvétem a 10 éves enyhénfogyatékosroma rajongók követelőzése miatt :\ (Akkor követelőzzetek, ha tettek már annyit mint ő)

    Amit csinálsz az bámulatos! Ha netán nem lenne több Eaé rész, akkor is köszönet a kemény és kiváló munkáért :D
    Erőt és egészséget ^^ Teljen jól a nyár a továbbiakban.

    -kár hogy nem követem aktívan a fórum eseményeit-

    VálaszTörlés
  16. Először is hagyjátok békén Danit egyrészt: Én is csináltam már rajzfilmet és animációt így tudom, hogy mekkora melóval jár egy 10 perc elkészítése. másodszor: Olvastátok, hogy most pihen sőt lehet abba hagyja az EAÉ-t. Jó értem én, hogy nem örültök neki ameddig nem ti csináljátok és nem is tudjátok, hogy Dani miért döntött így addig nem kell követelőzni(az után sem) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy saját magára hallgasson és ne követelőző emberekre akik név nélkül keménykednek.
    Másodszor azt akartam mondani, hogy Herkulesnél a szinkron ki van húzva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. am igazad van gergő ez igy van ha nm akarja nem folytatja de a rajongolért igazán megtehetne annyit h visszairna nekem és megbeszélnék vele valamit

      Törlés
    2. Jaja nem szabad senkinek követelőznie hagyjuk pihenni,nosztalgiázni egy kis időt a barátaival családjaival tölteni :)

      Törlés
  17. Dani! Ne haragudj, hogy ezzel zaklatlak, de fogalmam sincs, hogy hol írhatnék neked... Szóval mondom itt:
    A kérdésem az lenne, hogy felhasználhatom-e a szereplőidet, meg egyéb szellemi tulajdonaidat a paródiában egy fanfiction megírásához? (Gondolok itt Leonidasra meg Eltonra+a cselekméynekre.) Feltétlenül szükséges az engedélyed. :D Ha nem, akkor meg így jártam.
    Hülyének érzem magam, fanfiction egy paródiához... Na mindegy. Várom a választ!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nyugodtan.:)
      2 kikötésem van:
      1. Tüntesd fel benne valahol a nevem, mint eredeti ötletelő vagy hasonló.
      2. Szánj meg az elkészült verzióval.:)

      Törlés
    2. Én... Izé... Úgy értem, rendben van, a feltüntetés szerintem egyértelmű, hogy kihagyhatatlan, az olvasással már nem vagyok annyira rendben...
      De csak azért... Mert...
      Jó, kimondom, yaoi. Tehát nem ajánlom. :'D Persze ha még így is el szeretnéd olvasni, akkor nem állok az utadba.
      És nagyon szépen köszönöm, imádlak!^^

      Törlés
    3. Ez így jó trükkös volt, hogy csak utólag nyögted be a kategóriát.xD

      Törlés
    4. Jól van na... Nem mertem azonnal, hátha nemleges választ kapok...:DDDD
      Azért az engedély megvan? :D

      Törlés
  18. Huh...most nézetem ide csak fel....hátnem akarok bántani senkit de...látom vannak itt elég féreg emberek. Le szóltok egy olyan embert aki kedvességből és persze :D unalomból csinált egy olyan sorozatot ami több száz vagy akár több ezer embert el szórakoztatott. Higgyétek el én is várom már a következő részt mert mindegyik részt imádtam de azért nem lógtok szerencsétlen Fekete Dani nyakán hogy: na mikor lesz nanananana? ez így tűrhetetlen, nem csoda hogy nem készíti el ha igy rajta csüngtök -.- Én személy szerint inkább tisztem ennyi nézettsége lett. Ha itt a vége akkor el kell fogadni van saját élete ahogy nektek is. és Dani utólag is szeretném meg köszöni azt az időt amíg csináltad a műsort nekem fel üdülés volt meg nézni a részeket. Remélem nem zaklatnak többet. Tisztelettel egy rajongód.

    VálaszTörlés
  19. Szia Dani! Nagyon jól megcsináltad, biztos sokat dolgoztál rajta. Gondolom nem kis munka volt! :D Köszi, hogy idáig felraktad, jó lenne, ha nem fejeződne be, de szerintem az is nagy szám, hogy eddig megcsináltad. ^^ Amúgy szerintem nem szükséges elmondani a magánéleted, az csak rád tartozik, senki másra, és ha befejezed az a te dolgod. :) Minden estere sok sikert ha folytatod, ha meg nem, akkor bármi máshoz amibe belefogsz. :D

    VálaszTörlés
  20. MR.NÉVTELENKE!
    A "HIDAN"-T A-VAL ÍRJÁK, EZT JÓL JEGYEZD MEG!

    VálaszTörlés
  21. am', Dóri (bocsesz, de utálom nevén nevezni az emberkéket, mint kb. mindent a világon :P) nem gondoltam volna, hogy valakit még rajtam kívül érdekel a MineCraft a blogon! XD

    VálaszTörlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor lenne egyszerűbb az életem, ha nem nyaggatnának pofátlan emberek.
      Messze vagy még attól a pozíciótól, hogy ilyen hangnemet engedhess meg magadnak.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. amúgy nem fogtad fel a lényeget:
      AZÉRT NYAGGATNAK A "POFÁTLAN EMBEREK" (nyugi, én is utálom az emberiséget ^,^), MERT NEM FOJTATOD! :P

      Törlés
    4. am' mér vagyok még messze attól a pozíciótól, hogy "ilyen hangnemet engedhessek meg magamnak"? ezt mi szerint határozod meg? ^,^

      Törlés
    5. Te egy ingyenes szolgáltatást igénybe vevő ember vagy. Nem ölsz bele anyagiakat, nem fáj neked semmibe egy online sorozat megtekintése.
      Ezeket a tényeket tekintve, az általad használt szolgáltatás képviselőjével szemben az lenne a legminimálisabb erkölcsi elvárás, hogy
      Nem Pofátlankodsz!
      Köszönöm.

      Törlés
    6. megpróbálhatom...... DE SEMMIT NEM ÍGÉREK! :P

      Törlés
    7. különben is: mondtam már, hogy utálom magamra uszítani az embereket.
      amúgy mennyi időbe telt, amíg ezt kitaláltad, és emberi nyelvre formáztad???

      Törlés
    8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  23. jóvan, örüljé... elolvastam a többit, és nem szekállak....XD

    VálaszTörlés
  24. Én amúgy személy szerint örülök, hogy vége.. Most egy dolog, hogy tök jó volt meg minden, de ez így van jól. Mondhatjátok azt is, h akkor szpojlert írjon már, hogy mi lett volna a vége. Dehát minek?? Most komolyan? Ez így tök jó befejezésnek is, mert van benne egy kis kétely, és nem egy nyílt könyv. De amúgy amiért jó hogy nem folytatod Dani, az igazából az, hogy mi értelme lenne, ha már nincs hozzá kedved, vgay ha netalántán ötleted sem. Ki örülne egy újabb résznek, ami csak rontaná a színvonalat?? Ezen gondolkodjatok el, mielőtt követelitek az új részeket. Amúgy is! Használjátok a fantáziátokat, próbáljátok meg kitalálni, ki győzött, ki halt meg stb. És már akkor meg is van a személyre szabott THE END.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Apukám...
      Le a kalappal előtted!
      Példát vehetnének rólad, és tanulhatnának egy kis objektivitást tőled a hozzászólók.:)

      Törlés
    2. akkor már:
      MI LETT VOLNA A VÉGEEEEEEEEEE??? :P

      Törlés
    3. Reimei Sakura:
      Nézd el nekem, nem sértésből mondom, de már egy ideje hágja az agyam a kíváncsiság. Te milyen anyagot használsz? Most komolyan...ilyet én még nem láttam. Amit te itt a blogon művelsz. XD Elsőként gondoltam nagy az unalom felétek, ezért kicsit elütöd az időt, na de az utóbbi időben már sokkal inkább az a benyomásom keletkezett, hogy te valami igen ütős szer hatása alatt vagy és azért írsz ennyit így. És tényleg, nem tudom mi a rákot használsz te, de ezt én is érezni akarom, szóval egy beszállító számát megadhatnád akitől a cuccot szerválod. ;D
      De hogy ne csak a te túlpörgésedhez szóljak hozzá, és pazaroljak rá egy egész kommentet...
      Eddig eléggé zavart, hogy lehet vége van így az 1AÉ-nek, de Ikaya hozzászólását olvasva már nem is zavarna annyira, valóban ő látja jól a dolgokat.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. de az unalom se utsó.... XD

      Törlés
    6. Értem...Mond, az orvos által felírt gyógyszereket szeded te rendesen? Na de mindegy is, megtudtam amit akartam, egészségedre.

      Törlés
    7. Hagyjad csak. Ő a blog aktuális trollja.:D

      Törlés
    8. kösz, büszke vagyok a rangomra.XD
      ja, és amúgy nem szedek semmit, de kéne....
      és kösz, de valszeg belőlem egy alkoholista grafikus lesz, aki egy totál romos lakásban él, félhomályban, egy bazinagy íróasztallal a nem fizetett bérlakás közepén, mindent eláraszt a mocsok és az összegyűrt vázlatok, egy szál tömbgyertya fénye pislákol az egész kócerájban, mert már lekapcsolták az áramot, a vizet meg a gázt, és nem mernek kilakoltatni, mert a lakásom lassan radioaktívvá válik, és a saját érdekükben még gázmaszkkal is közveszélyessé van nyilvánítva, a szomszédaim meg már zombivá váltak, és így megkezdődik az a zombi-apokalipszis, ami a The Walking Dead-ben van, csak sokkal brutálabb.
      gyönyörű jövő vár rám, hát nem? :D

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    10. ö.. srácok! él még valaki???

      Törlés
    11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    12. még nem vagyok radioaktív. ez onnan is látszik, hogy:
      -nem repkednek sehol sem zöld pontok,
      -és főleg nincs saját lakásom, és ebből következik, hogy könnyebben élősködök a blogon, és úgy mindenhol.
      hogy úgy mondjam, bárhol megélek,
      CSAK LEGYEN KAJA MEG ÁRAM! ^,^

      Törlés
    13. mondjuk az a zombikban a pláne, hogy ÉLŐ halottak.

      Törlés
    14. Reimei Sakura ezt a feltét nélküli, "fantáziát" -vagy mi a a szart- mért nem ölöd bele mondjuk egy SAJÁT heti vagy havi blogba -heti egy vagy havi egy bejegyzés- Vagy NAPIba he ennyire sok az energiád, ha nem szeretnél blogozni akkor küld már el nekem, hogy milyen elemet használsz.. Ha meg már blogozol, kicsit többet foglalkozzál azzal.:D
      [leírhatnád gyönyörű jövőd alapozásának lehetőségeit "hogy ne éljünk címmel"]

      az új részről meg annyit, hogy Ikaya megmondta a tutit..
      És gyerekek, nagyon nehéz kedv nélkül csinálni valami ütős dolgot, ez mellett még blogot is vezetni, úgy hogy itt pattogtok..
      Kell valami szórakoztató, nagyon unatkoztok? Álljatok fejen és ketyegjetek, esetleg szedjetek hangyát, tanuljatok, nézzétek meg Adam Sandler filmjeit. ;D Vagy csak olvassátok el az itteni megjegyzéseket. :)

      Törlés
    15. 1) hányszor mondjam még el, hogy az "Sakura Reimei"?!
      2) ugyan ki látogatná azt a blogot? hát, kb SENKI
      miért nem látogatná azt senki? mert kit érdeklek. ha mondasz egy jövőbeli látogatót is, benne vok.

      Törlés
    16. ya, és ezt a profilt.... ugye nem miattam csináltad?

      Törlés
    17. tessék, népszerűsítsd!:
      http://ant-art-hungary.blogspot.hu/

      Törlés
    18. Ha téged ennyire zavar az hogy nem írják helyesen a "neved" , akkor temeg vedd észre hogy másokat meg az idegel hogy te egyáltalán kommentelsz. köszöntem.

      Törlés
    19. tudom, hogy van alapja, de szerinted nem jöttem rá?!1.
      2. beszóltál?!
      3. VALAKIT meg AZ zavar, ha valaki beszól neki, aki áprilisban talált rá, és FEBRUÁRBAN VOLT AZ UTSÓ COMMETJE!
      Khöszönthem.

      Törlés
    20. Hali, ezt nem nyaggatásként és nem is ötletként írom, csak gondoltam, én röhögtem rajta egy jót, hátha másnak is okoz néhány vidám percet... Szóval nekem nem is kellett gondolkoznom, hogy vajon hogy folytatódhatna a sorozat, egyszerűen beugrott egy jelenet. Ugye a 31. epizód úgy záródott le, hogy egy kis vértócsa kifröccsent, és az már nem látszott, hogy kié. A fejemben a következő történt: az a Hidan-maci beállt Konan és Herkules közé és közben Hidan feje azzal a tipikus önelégült képpel valami olyasmit mondott, hogy "Érezni akarom a fájdalmadat", aztán Tobi tök komolyan megkérte Hidan-t, hogy árulja el, hogy pontosan mit érez, és Hidannak meg leesett, hogy k*rvára semmit, közben meg szegény maci már szinte haldokolt... Így leírva lehet hogy bénán hangzik, de sajnos a gondolataimat képekkel, hanggal meg mindennel nem tudom átküldeni... Ja és bocsi ha sok volt a felvezető szöveg...

      Törlés
  25. Kedves Dani!Én is gondolkozom rajta, hogy csinálok egy saját sorozatot, akatsukisat, amihez engedelmeddel felhasználnám pár karaktered. (természetesen nem sokat, mert ha nem ugyanaz a szinkron, akkor nem ugyanaz az élmény)Mivel fiatalabb korosztályból vagyok, az elején még nem lesznek olyan jók a rajzok(nem vagyok egy nagy Picasso :D)de remélem, hogy késöbb jók lesznek.Ötletem, és poénom van sok, amit elmondtam pár barátomnak, akik ezt nagyon jónak tartják. nagyon szeretném megosztani a funokkal ezt a sok ötletet, de van kettő nagy problémám, amiben tőled, mint gyakorlott profitól szeretnék segítséget kérni.
    1.Nincsnek hangok!:Teljesen egyedül csinálom ezt, és nincs hasonló érdeklődési körű, barátom:( és így nemtudok egyedül megcsinálni ennyi karaktert,(az összes akatsukitag, és van még pár saját karakterem, akiket beleszőnék a sztoriba.Tehát hanghiánnyal küszködöm :)
    2.Grafika:Mint már mondtam,nem tudok olyan jól rajzolni computeren, nemtudom ez mennyire befolyásolná a leendő sorozat népszerüségét.
    Ezekben szeretném a tanácsodat kérni. Kérlek szánj rám egy kis időt, (tudom, milyen elfoglalt vagy)De nagy szükségem van a segítségedre!Kérlek válaszolj nekem, ha netán érdekelne, mit szeretnék csinálni(sztori, stb..) akkor itt elérhetsz: daniel.kallo@gmail.com előre is köszönöm a válaszod, nagy rajongód vagyok: Dani (engem is daninak hívnak)
    u.i:bocsi a hosszú kommentért :)

    VálaszTörlés
  26. És egy programot tudnál ajánjani, a sorozatkészítéshez? köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézést érte, most kicsit erős lesz, amit írok, de muszáj ezt hallanod.

      Ha ennyire teszetosza vagy, hogy még programot sem tudsz találni, akkor egyáltalán miért akarsz egy komplett sorozatot készíteni? Gondolom a népszerűségre hajtasz.

      Ha maradandót akarsz alkotni, és azt szeretnéd, hogy az emberek szeressék is, akkor szenvedj meg a sikerért.

      Ne más, már befutott emberek tapasztalatainak seggébe szorulva akarj érvényesülni.

      Tessék önálló, ügyes, kreatív fiatalember módjára talpra állni, és olyat alkotni, amihez önmagadtól értesz!

      Újra leírom. Nem megbántani akarlak! De hidd el, sokkal jobban fog neked is esni, ha saját magad építed fel a váradat.:)

      Törlés
    2. 1.§:
      valahol el kell kezdeni, nemde? ^.^

      Törlés
  27. Kedves Dani! Köszönöm a (valóban kicsit erős :D)tanácsokat.Igazad van, ha tényleg egész sorozatot akarok csinálni.DE egy dologban tévedtél.NEM a népszerűségre hajtok! Az egy AÉE nagyon magávalragadott, és amikor egy pici időre abbamaradt (most) támadt egy ötletem.Ezt az ötletet akarom megosztani másokkal.Keményen fogok dolgozni, hogy a sorozatom elkészítsem. Ha minden jólmegy, decemberben elkészítem az 1.részt.Köszönöm a tanácsaidat! őszinte híved:Dani
    U.i:Lenne egy kérdésem: Yokot a HB alkotóját ismerted, mielött elkészítette a HB-t, vagy csak utána ismerted meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocs, egy kérdés:
      majd megírod, mi a jövendőbeli sorozatod címe?:D

      Törlés
    2. Persze, örülök, hogy érdekel.A sorozat címe : Akatsuki újratöltve lesz. A történet 2 évvel az AÉE-ből ismert Akatsuki feloszlása után játszódik.Az első epizódból: Pein rájön,újra eggyesíteni akarja a szervezetet, de ez korántsem olyan egyszerű, mint azt gondolta...

      Törlés
    3. faszaaaaaaaaaaaaaaa....... :P

      Törlés
    4. Természetesen először a Hebis barmokhoz volt szerencsém, s csak azután magához, Zolihoz. Konkrétabban 2010 őszén esett meg az első szemtől szembeni találkánk.:)

      Egyébként sok sikert! Ha elkészült a projektből valami kézzel fogható, örömmel vetnék rá pillantást.^^

      Törlés
    5. Köszönöm,majd küldök egy linket ha készlesz. :)

      Törlés
    6. Csinálom, csak frisítettem a gépet, és a vizsgáim is most vannak, de mindent megteszek, amit csak tudok :)

      Törlés
    7. éééés mennyi van kész?
      nyugi, én most fogok felvételizni, ráadásul a félévet is most fogják lezárni, és csak egy vagy két napom van megtanulni az összes magyar királyt. ugye milyen jó nekem?

      Törlés
    8. Amúgy köszönöm szépen az érdeklődésed, nagyon lelkesítő :D

      Törlés
    9. lelkesedjééééé! dogozzááááááááááááááá!

      Törlés
    10. dógózzáááááááááááááááááááá!

      Törlés
  28. Léci csinálj új részt.... Baszott jó vagy!!!!
    Főleg az az utolsó intró az zseniális... evvel a technikával és részletezettséggel kérlek folytasd a sorozatot mert rengeteg néződ van akik már várják ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áljatok má le dagadt kuvaszkáim, mit nem értesz? Ha egyszer azt mondta hogy nem folytatja tovább, akkor nem. Ez van, engemet is interestuál hogy vajon lesz még valaha 1AÉ, de sajna nem :/még hogy ha Exodia verné vasra láncokkal, akkor sem folytatná, így is épp elég időt vett el ez a nagyszerű sori az életéből.

      Törlés
    2. Az biztos h sok időbe telt megalkotni mindezt de szerintem nem azért kezdett bele mer rákényszerítették hanem mert volt egy jó ötlete majd befutott megrajzolt vagy 30 részt (ami nagy teljesítmény)és ennyi,ha már nincs motiváció vagy kedve akkor nem kell erőltetni.Persze mindenki örülne a folytatásnak vagy lezárásnak de ez sajnos nemhiszem h 1 epizódban megoldható lenne

      Törlés
  29. én a haverjaimmal azzal foglaljuk le magunkat hogy 10000-szer megnézzük az 1AÉ-t.
    nem tudjuk megunni a poénokat!:Dazér várjuk a 32.részt de nem akarlak faggatni.

    VálaszTörlés
  30. Hey, I am a german girl and I don't know how to contact you in a different way, so I'll do it here ;)
    I hope that's okay for you, but I am lucky that I found this, because I don't speak a word hungarian, except "nem", "fürdőszoba" and "és" ;)

    I totally loved your Akatsuki videos, so I wanted to ask you, if I am allowed to translate "Egy akatsuki's élete" into german. I would translate from the english translation into german ;)

    Greetings
    Emily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallo! Wir können Deutsch sprechen auch. Mein Deutsch ist ein bisschen rostig, gleichwohl es ist mein Lieblingssprache.:)
      Wenn du willst, dann mach die Übersetzung. Ich verdanke alles Werbung.:D

      PS.: Entschuldigung für die Fehlers.:D

      Törlés
    2. Hey!
      Freut mich sehr, dass dir Deutsch gefällt, ich finde Ungarisch auch eine sehr interessante Sprache! ;D
      Dein Deutsch ist sehr gut! :)

      Vielen Dank für die Erlaubnis!

      Liebe Grüße
      Emily

      Törlés
  31. Nagyon tetszett a sorozatod,és el kell mondjam hogy a Kisame rap 1fantasztikus volt. Bár érdekelne hogy Konan vs Herkules leszámolásban ki vesztett ill győzött de így az izgalmas hogy ez volt az utolsó rész és nem tudtuk meg ,mivel már sok olyan anime\mangát láttam olvastam életemben aminek ilyen izgalmas volt a befejezése mint az 1AÉ-nek.El kell mondjam azt is hogy azt hittem hogy te készítetted a Hebi-s barmokat is.Iletve most is azt hiszem.xD De látom hogy nem volt igazam.És az 1AÉ -nek jobb a megrajzolása mint a hebis barmoknak.Örülök hogy te nem tettél sok részbe füvezést! Kérdés: Melyik a kedvenc animéd?^^

    VálaszTörlés
  32. Üdv Készítő!
    Köszi az élményt. Gimiben rohadt sokat feszültünk a gépteremben a műveden, jó visszagondolni azokra a gondtalan percekre. :D Kakuzu valami zseniális lett, örök kedvenc... tulajdonképpen csak az 1AÉ miatt lett a kedvenc Akatsukisom. Köszönöm még egyszer ezt a faszás kis sorozatot!

    VálaszTörlés
  33. Hali Dani bocsi a zavargásért. A barátnőmmel terveznénk mi is egy kisebb sorozatot. Persze nem Naruto lenne a téma. De mivel nálad a staféta bot. Meg kérdezem előre is, hogy téged nem e zavar vagy bánt ha neki állunk mi is hasonló készítésbe?
    Nagy hatással voltál ránk. :)
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Üdv: Viktor

    VálaszTörlés
  34. ! Hola a todos, yo sólo quiero decir lo bueno que era en la serie!
    Hidan un favorito.

    VálaszTörlés
  35. Helló Dani!
    Haverjaimmal imádjuk az EAÉ-t kábé minden poénodat aranyköpésként használjuk a suliban (főleg a kisamésokat :D), meg persze szétröhögjük az agyunkat :DD Az egyik haverom is elkezdett csinálni egy naruto paródiát, a címe Konohaverok. Eddig 3 rész készült, idelinkelem őket:

    https://www.youtube.com/watch?v=jT2vmAyKWjE
    https://www.youtube.com/watch?v=u2DAyMDpGf0
    https://www.youtube.com/watch?v=FNOpU4cWoy8

    Ha van időd, kérlek nézd meg őket és írj róla véleményt! Esetleg tudnál valami tanácsot adni nekünk, hogyan lehetne jobb? :D
    Előre is köszönöm!

    Egyébként tényleg ne törődj a sok bunkóval akik egyfolytába csesztetnek! Király az EAÉ, az is volt, az is marad! Persze biztos jó lenne valami lezárás vagy még néhány rész, de a normális emberek megértik, hogy sok más dolgod is van :D

    VálaszTörlés
  36. "Hidan egy pszichopata, aki vallásán kívül senkit sem tisztel. "
    Áh, akkor ezért ő a kedvencem! :D

    VálaszTörlés
  37. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  38. Hello my name is Tyler i love your series and always wanted to see it in english so i made it in english. I want to do the whole series in english on my youtube but i want to ask your permission first.
    https://www.youtube.com/watch?v=SLpC4rKJuqA&t=378s
    This link is to the video on my channel.

    VálaszTörlés
  39. Szia Dani! Én imádom az 1aé-t! Személy szerint én először nem nagyon kedveltem az Akatsukiból senkit (leszámítva Deidarát és tobit), de neked hála minden karakter a szivem csücske lett, és hiába néztem végig vagy 20-ezerszer az egészet, még mindig csak bámulom a képernyőt és nevetek. :) Nagyon várom már a mangát. Már rengeteg ismerősöm is nézi az 1aé-t a javaslatomra és ők is imádják.

    VálaszTörlés